Viselkedjünk testvérként...

A nagyböjti szentidő 4. vasárnapján - az örvendezés vasárnapján, amikor rózsaszínbe öltözik egyházunk, megkülönböztetett tisztelettel és szeretettel köszöntöttük templomunkban Forró Krisztiánt, a Magyar Szövetség elnökét, személyi titkárát, Takács Istvánt és kísérőiket, akik elmondásuk szerint - vasárnap lévén - kedves kötelességüknek tartották, hogy mint mindig, úgy ma is megjelenjenek Isten népe közösségében.

Köszönjük, hogy minket választottak és becses jelenlétükkel megtiszteltek bennünket és így együtt imádkozhattunk egyházközségünkért, városunkért és népünkért – határon innen és határon túl.

Jó volt ismét elgondolkodni a közismert tanmesén, miszerint egyszer egy keleti vallási tanító megkérdezte a tanítványait: mit gondolnak, hogyan lehet megállapítani, hogy mikor van vége az éjszakának és mikor kezdődik a nappal? Az egyik tanuló ezt mondta: talán akkor, amikor már annyira világosodik, hogy messziről meg lehet különböztetni a kutyát a báránytól. Nem - válaszolta a tanító. Egy másik ezt mondta: talán akkor, amikor meg lehet különböztetni egymástól fügefát a datolyafától. Nem - válaszolta ismét a tanító. Hát akkor mikor? - kérdezték. Akkor, amikor ha valakinek az arcába nézel, s nem egy idegent, de a saját bátyádat és a nővéredet látod meg benne, akkor van vége az éjszakának. Az éjszakánknak… Ez az igazi látás kezdete!

S ki rám tekint, kit megnézek,
Akármilyen undorral tettük,
Egymást örökre elszerettük,
Mert az utolsó látásig
Álmunk: a másik, a másik. (Ady E.)

Köszönjük, hogy együtt imádkoztunk és kerestük egymás tekintetében a testvéri isteni arcot. Sajnos, sokszor csak egy embert látunk a másikban, sőt, néha még azt sem, pedig sok dologban az azonos gyökerek lévén - összetartozunk. Ám, nem elég csupán az elvekben társakká lenni. Több kell, testvérként kell, kellene, viselkedünk! Elég volt az elvtársi viszonyokból.

Adja Isten, hogy legyünk egymásnak testvérei, úgy a közelgő márciusi évfordulón, mint az ünnepeken és a néhány hét múlva esedékes választásokon is. Első szent Királyunk óta, apostoli hitünk révén nem vagyunk egy elveszett nemzet. Bárcsak nemzedékünk is folytatni tudná ezt az áldott magatartást.

Vigyázzunk továbbra is egymásra, valamint szellemi, lelki, kulturális és anyagi értékeinkre! Álljunk őrt a strázsán – viselkedjünk testvérként!