Üdvtörténetünk beteljesülése...

Hallgatva, ill. olvasva a mai evangéliumot (Lk 10,38-42), jó, ha tudatosul bennünk, hogy Urunk, Jézus Krisztus nem Mária külső „életformáját” dicsérte, hanem azt a belső döntést, irányulást, amely külsőleg is megmutatkozott. Ha Mária csupán rajongásból, netán figyelemnek álcázott lustaságból ült volna oda az Úr lábához, biztosan nem mondta volna róla, hogy a jobbik részt választotta.

És nem is Márta szorgoskodását kifogásolja – hiszen nem azt mondta neki, hogy azonnal hagyja abba a munkáját és üljön a lábához, mint Mária – hanem a munkához való hozzáállását akarta úgy megtisztítani, hogy az szemlélődéssé alakuljon.

Tehát nem azért feddi meg az Úr Jézus Mártát, mert dolgozik, hanem mert nyugtalankodik, s ez nemcsak az imádságban, de a szeretetben is akadály. Igaz, lehet, hogy ezer okunk van testvérünk javító szándékú megintésére, de ha az Úr előtt vádoljuk őt, abban mindig van egy jókora önigazolás és a másik el nem fogadása is, ami szívünk megosztottságára utal.

Igen, lehetnek feladataink és törődhetünk sok mindennel, de ha azok nyugtalanító gonddá válnak és elhatolnak egészen szívünk mélyéig, akkor szükségképpen eltakarják előlünk az egyetlen szükségeset: az Isten országát, vagyis az élő kapcsolatot az élő Istennel.

De az is lehet, hogy aki nagyon beleveti magát a munkába - menekül: önmagától, az emberi kapcsolatoktól, Istentől. És az is igaz, hogy aki imádság címén elhanyagolja a munkát, aki nem magára Istenre, hanem csak a jó érzésre, az élményekre, a vigasztalásra vágyakozik, az még inkább becsapja önmagát.

Adja Isten, hogy életünk egy-egy helyzetében meg tudjuk különböztetni a nem fontos dolgokat az igazán fontosaktól, a fontos dolgokat pedig az egyetlen szükségestől: munkánkon és imádságunkon túl önmagunkat átadva az evangélium szolgálatára, a szemlélődés útjára lépjünk, amelyen mindennapi munkánk, állapotbéli kötelességeink teljesítése által a megváltás és a megváltottság, a világosság és a belső béke útját járva, szolgáljuk napjaink üdvtörténetének a beteljesülését.