Testvérünknek tekintsünk...

Ma is olvastuk, hallottuk az evangéliumból, hogy a gazdag ifjú távozása után az Úr Jézus meglepő kijelentést tett: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia Isten országába.” (Mt 19,23-30). A tanítványok megdöbbentek, mert sokan a gazdagságot Isten áldásának tekintették. S ha még a jó, az erkölcsös ember is nehezen jut be a mennybe, akkor egyáltalán ki üdvözülhet?

Az Úr Jézus válasza kulcsfontosságú: „Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.” Ezen a ponton el kell engednünk az érdemek logikáját. Isten országa ugyanis nem a teljesítmény, nem a kifogástalan erkölcs jutalma, hanem ajándék, kegyelem, amelyet Isten ad, de ez nem azt jelenti, hogy semmit sem kell érte tennünk. Ám, ha mindent megteszünk is, amit Isten kér tőlünk, az üdvösséget akkor is tekintsük ajándéknak!

Az üdvösség azonban nem a legjobban teljesítők versenye, hanem azok ajándéka, akik alázattal elfogadják saját szegénységüket, és elismerik: rászorulnak Isten végtelen irgalmára.
Ebben a tanításban felszabadító erő rejlik. Nem kell kiérdemelnünk Isten szeretetét, mert az mindig felénk árad. Nem kell megfelelnünk elvárásoknak, de válaszolnunk kell a hívásra. Ha készek vagyunk megosztani azt, amink van, elengedni, azt, amit birtokolni akarnánk, akkor állunk nyitott szívvel az Úr Jézus előtt. És Ő  - hallottuk - soha nem marad adósa annak, aki engedelmesen követi.

Mindezek fényében jó látni, hogy igazában semmi nincs távolabb a keresztény testvériségtől és egyetemességtől, mint az internacionalizmus napjaink modern váltakozó formái, amelyek ideológiai alapjai rejtetten és mélyen a panteizmusba nyúlnak vissza, nevezzük azt ma akár materializmusnak, gnózisnak vagy más efféle ezoterikus tanításnak.

Ez az egyetemesség, lassan-lassan bontakozott ki a hívő Izrael, a választott nép szeme előtt. A teremtés és a teremtettség lényegéből való: Ádámmal, a földből való alkotással kezdődött. A kinyilatkoztatás megőrzéséhez és hiteles továbbadásához azonban szükség volt úgy a zsidó partikularizmusra, mint az erős nemzeti érzésre, de ugyanakkor a bezárkózásra is, sőt, el kellett következnie annak a stádiumnak is, amelyben Isten feltárta az üdvösség egyetemes tervét, amely az egyedüli reális és valós egyetemesség, amelynek semmi köze a pogány vallásokban megmutatkozó panteisztikus univerzalizmushoz. 

Kezdetben Isten kifejezetten megtiltotta Izraelnek az internacionalizmus túlontúl horizontális egységét. A teremtés misztériumából a pogány világnak előbb fel kellett ismernie az egy élő, örök Istent, aki Izrael számára és rajta keresztül fokozatosan tárta fel a legnagyobb titkot, hogy a világ nem Isten, Isten viszont a világ és minden ember Teremtője.

Ez a misztérium a különböző idők prófétái számára is csak fokozatosan ragyog fel és értik meg, hogy ők csak küldöttek, de ha szólnak, akkor a teremtő Isten nevében szólnak, úgy a pogány városokhoz, mint vezetőikhez, akik - akárcsak napjaink újpogányság hatalmasai - gőgjükben istennek képzelik önmagukat.

Isten nevében a világ hatalmasainak figyelmeztetése és megfeddése az Egyháznak is, mint minden korban – erkölcsi kötelessége. Nem véletlen, hogy a Szentek, a Boldogok és áldott elődeink egész sora tüzes szenvedéllyel ostorozták koruk erkölcsi visszásságait, nemcsak a világi, de az egyházi méltóságok méltatlan életvitele miatt.

Kérjük, ezért ma is a Szentlelket, hogy szítsa fel bennünk bölcsessége és istenfélelme lelkületét, hogy a tévedésekkel és az igazságtalanságokkal szemben a magunk környezetében és eszközeivel, prófétai módon hirdessük a kinyilatkoztatott igazságot, és miközben keresztény hívőként - Benne, Általa és Érte minden egyes embertársunkat: a zsidót, a pogányt és az ateistát - testvérünknek tekintsünk.