Nyitott szívű gyermek és felnőtt befogadás....

Szent Lukács evangélista liturgikus ünnepén a nemzetközi katolikus lelkipásztori segélyszervezet felhívására a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont növendékei is Molnár Krisztina hitoktató tanárnő vezetésével, örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez, hogy egy millió gyermek közös imával segítse elő a világ egységét és békéjét.
Az együttimádkozók reményteli hittel emlékeztek a fatimai Szent Szűz szavaira, miszerint a közös ima megváltoztathatja a világot, legyőzheti a Sátánt és békét hozhat. Az Isten és a felebarát iránti szeretet az imádságban, az imádság révén születik és növekszik. A közös ima ugyanis erősíti az egységet az Egyházban és a népek között, hiszen mindannyian arra vagyunk meghívva, hogy egy határokon átívelő szeretetteljes családot alkossunk.
Az intézmény diákjai és pedagógusai ezzel a lelkülettel imádkoztak a boldogemlékű Potápi Árpád János államtitkárért, aki erkölcsileg sokban elősegítette az iskolakomplexum felépítését, valamint a boldogemlékű főtisztelendő Kozma Imre atyáért is, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökéért, aki szintén szívén viselte a hazai és a külhoni nemzetrész testi, lelki, szellemi megmaradását és gyarapodását.
Az egyházközség hívei délután három órakor az Irgalmasság órájában, a templomban a Mária Rádió élőközvetítésében, közösen folytatták a könyörgést, hogy Urunk Jézus Krisztus evangéliuma találjon továbbra is sok nyitott szívű gyermek és felnőtt befogadóra.