Nevelni annyit tesz...

2022. szeptember 13-án az egyházi iskolaközpont gimnazistái kivételesen nem szentmisén, de hittanóra keretében találkoztak, hogy közelebbről ismerkedve elmondják, nem csak azt, hogy honnan származnak, de azt is, hogy miért választották az egyházi iskolát.

Az önbeszámolókat hallgatva egyértelművé lettek Ferenc pápa a minap mondott szavai: A tanulás lehetősége egyáltalán nem magától értetődő. Látni kell azokat a nehézségeket, amelyek következtében a világon sok helyütt csak az alsóbb szintű oktatást biztosítják, másutt pedig erőszakos formában oktatnak. Legyetek tehát hálásak, hogy ti szabadon tanulhattatok! – szólt a pápa és arra kérve a diákokat, hogy „a szolidaritás jegyében vállaljanak magukra olyan konkrét helyzeteket, amelyekben előmozdíthatják a tanuláshoz való jog megvalósítását”.   

 Létezik egy gyönyörű hasonlat a diák és a zarándok mivolt között. A tanulás egy utazás, egyfajta zarándoklás. A diák tág értelemben egy életre szólóan tanuló marad, hiszen a tanulást - mint emberi magatartást - mindig lehet és kell művelni. A tanulás ugyanis minél nemesebb és vonzóbb, annál inkább szabadabb és magasztosabb, mert nem haszonszerzésre irányul. Ilyen értelemben jó, ha a növendékek tudatosítják, mivel szeretnének tudni, ezért a tanulóknak akarniuk kell tanulni, vagyis a tudás szempontjából nem tekintik önmagukat már megérkezettnek. Úton vannak, a tanítványság lelkületével, mindig, bármely életkorban.

A tanulás azonban nemcsak a diáknak kihívás, de a pedagógusnak is. A tanítás és a nevelés segít a magasabbra való megszületésben.  A nevelés ugyanis csak akkor szolgálat, segítés, megszabadulás, felszabadítás, ha magán viseli a születés titkát. Nevelni annyit tesz, mint „megszületésében”, a „világra jöttében” elkísérni  az embert. (Romano Guardini)

A szülők, a nevelők, a pedagógusok és a lelkipásztorok szilárd meggyőződése, hogy Jézus Krisztus a történelem legnagyobb nevelője, hiszen az Atya szeretetével a Szentlélek műve által „felülről való születésre” indítja az embert, amiként egykor ezt Nikodémusnak is mondta (vö. Jn 3,3), így vezetve ki az embert a régi burkából, a mindig újba. Az ember megszabadítva, kiszabadítva, felszabadítva az önzés rabszolgaságától, megnyílik az Istennel, a másokkal, a teremtményekkel, sőt önmagával való  helyes életközösségre. Szent Ágoston szerint ugyanis nem vagyunk addig békében önmagunkkal, amíg át nem adjuk önmagunkat Isten szeretetének Krisztus Jézusban.

Adja Isten, hogy növendékeink továbbra is tanulmányozzák a Szentírást, Isten Szavát. Éljenek a szentségek éltető erejével. Akarjanak felelősségteljes, evangéliumi értékrendben élni, nevelkedni. Ne éldegéljenek, hanem éljenek, méghozzá úgy, hogy életük bőségesen termő legyen!

Sőt, a vallásszabadság, a szabad iskolaválasztás, a jogállamiság világában, senki ne akadályozza, ne kérdőjelezze meg az egyházi iskola létjogosultságát, értékrendjét, ami mindenki előtt nyitott, aki mindezt kész felvállalni.