Népünk előre megy, nem hátra
A polgári év utolsó estéjén, amikor szokássá, sőt kívánatossá vált a humor, az élcelődés, talán senki sem fog megbotránkozni, ha elmélkedésünket napjaink egyik közismert szlogenjével kezdjük: Piros lett a paradicsom nem sárga – Magyarország előre megy, nem hátra.
Valóban? Ez nem csupán a politikusok, a kormánypártok és szimpatizánsainak az állítása? Valóban előre megyünk?
Az evangélium elénk tárja a Gyermek-Jézus találkozását az első tisztelőivel: édesanyjával és a pásztorokkal és beszámol a körülmetélésről és a névadásról a templomban.
A profán és a szenthelyek váltják egymást. Hasonlóképpen, mint a mi életünkben is. Ma este különös köszönet, az otthon melegéért, a család, a közösség biztonságáért. Köszönet és hála a családi fészekért, ahol emberré, jó, igaz emberekké nevelődtünk.
Köszönet és hála a templomért is, ahol megkereszteltek, ahol elsőáldozók lettünk, ahol megbérmálkoztunk, ahol szentségi házasságot kötöttünk, ahol pappá szenteltek, ahol megtörtént az első szentmise...
Igen, köszönet és hála – a testi és a lelki otthonért. Köszönet és hála, mert egyik sem profán. Szent a családi fészek és szent a templom. Jó ezt ma belekiáltani a „fészektelen” és „templomtalan” világunkba!
Istenünk – köszönet és hála áldott elődeinkért is, akik elénk élték az élet értékrendjét. Hálánk és köszönetünk jele legyen a készség: tovább adni, előélni értékeinket áldott utódainknak – otthon és a templomban.
Ma is helyén való a fohász: ne hagyjátok a templomot, templomot és az iskolát!
Köszönet és hála, hogy értjük az idők jelét, úgy, mint Mária, aki szívébe véste a pásztorok, az egyszerű emberek, az angyalra figyelők szavát. De megjegyezte az öreg Simon és Anna prófétaasszony jövendölését is…
S nemcsak, hogy megjegyezte, de engedte, hogy visszhangozzék benne, amikor elveszett a 12 éves Jézus, amikor a felnőtt Jézus elindult hazulról, amikor Kánában fogytán volt a bor, vagy amikor látta egyszülött Magzatát a Kálvárián, két lator között…
Minden bizonnyal a napi imádság, a szombatonkénti zsinagógai istentisztelet, a jeruzsálemi templom évenkénti meglátogatása elősegítette tisztánlátását a jövőt illetően.
Ez a tisztánlátás mindenkinek megadatik, akik az Úr Jézus személyében és tanításában keresik, élik és gyakorolják az életet. Ennek köszönhetően számunkra is egyértelmű a sorrend: Isten, haza, család, nemzet, kultúra, anyanyelv…
Ha mindez így van, már pedig remélem, hogy így van, akkor ma, daloljuk el bátran: Piros lett a paradicsom, nem sárga – magyar népünk előre megy, nem hátra…
A szentmiséket és az éjfélt szentségimádással és szentségi áldással zártuk ill. kezdtük az új esztendőt.
Urunk, Jézus Krisztus! Mit adjunk Néked cserébe azért a számtalan jótéteményedért, amellyel a lenyugvó esztendőben elárasztottál minket és mieinket? Mit adjunk Neked, hiszen semmink sincs. Minden adomány a Tiéd. Mindenünk, amink van, Tőled származik.
Mit adjunk? Azt, ami a miénk! Azt, ami mindnyájunknak a sajátja – a bűneinket. Urunk, Jézus Krisztus! Ezt adjuk Neked. Lelkünk, életünk, múltunk, ütött-kopottságát! Életünk betlehemi istállóját. Végy szállást köztünk és bennünk.
Maradj velem és velünk, mert esteledik és lenyugvóban van már mindnyájunk napja. Térje be hozzánk! Törd meg nekünk továbbra is szavad és szentségeid kenyerét. Szólj hozzánk, vigasztalj, bátoríts, buzdíts bennünket és irányíts, hogy a célt el ne tévesszük és eljussunk Hozzád. Add kegyelmedet, úgy élnünk az újesztendőben, hogy életünk végén ne Bíránk légy, de kegyes Üdvözítőnk, aki az Atyával és Szentlélekkel együtt élsz és uralkodsz, mindörökkön, örökké. Ámen.
