Népünk egységét határon innen és határon túl...

2024. január 13-án, immár 254. alkalommal Fatimai engesztelő imatalálkozóra gyűlt össze Bodollón a környék Mária-tisztelő népe – határon innen és határon túl. Tovább folytatva az immár több mint 21 éves ide zarándoklásunkat, megemlékeztünk többek között a Don-kanyar, a Málenkij Robot és a kitelepítések egykori ártatlan áldozatairól is.

A Szentatya, Ferenc pápa január elsején a déli Úrangyala imádkozása előtt a Szűzanya csendjéről elmélkedett, arról a ma is égetően szükséges magatartásról, hogy nagyobb teret kellene engednünk a másiknak, nagyobb tisztelettel, szeretettel és odaadóbban kellene segítenünk felebarátunk növekedését, mert az igazi szeretet sohasem elnyomni akarja a másikat, hanem boldogulása őszinte elősegítésére törekszik.

Az elmondottak fényében – köszönjük, hogy ismét találkoztunk – mivel hittel valljuk, hogy Szűz Mária nagysága számunkra elsősorban nem abban áll, hogy valamilyen rendkívüli tetteket hajtott végre – bár nem tagadjuk különös magatartását – de példamutatása számunkra azért is fontos és kivételes, mivel pl., miután meghallgatta a pásztorok elbeszélését, csendben maradt és szívében gyakran el-elgondolkodott a hallottakon (vö. Lk 2,19).

Viselkedése az anyaság csendjének szép megnyilvánulása, ami nem a szavak hiányából származik, de olyan csend, ami az Isten által művelt csodák áhítatából és imádatából fakad. Helyet teremtve ezzel önmagában Annak, Aki belőle született. Vagyis a Megváltóról - csendben és imádattal, hiteles tanúságot téve - az Úr Jézust helyezte élete középpontjába.

Ő tehát nem csupán azért példamutató anya, mert méhében hordozta és megszülte az Úr Jézust, hanem azért is, mert Őt állította élete előtérbe, és nem foglalta el az Ő helyét. Ezért tudott még a Kereszt alatt is szótlanul állni és a legsötétebb órákban is teret tudott adni Fiának, világra segítve ezzel a világ megváltását. Megkapóan fogalmazta meg ezt egy 20. századi szerzetes költő - David Maria Turoldo, amikor ezt írta: „A Szűz, a Csend katedrálisa / […] te testünket a paradicsomba viszed / Istent pedig a testbe hozod.” (David Maria Turoldo: Laudario alla Vergine. Via pulchritudinis, EDB, Bologna, 1980, 35).

De nemcsak Szűz Mária! Rejtett gondoskodásukkal, törődésükkel minden idők édesanyái is a csend csodálatos katedrálisai! Világra hozzák gyermekeiket - majd sokszor észrevétlenül - követik növekedésünket.

Mindezek tudatában - az újesztendő kezdetén ismét Máriára néztünk, szemléltük Őt és hálás szívvel gondoltunk és tekintettünk a ma édesanyáira is. Imádkoztunk értük, hogy megtanulják azt a szeretetet, amelyet mindenekelőtt a csendben él meg az ember. Könyörögtünk értük, hogy tudjanak teret adni a másiknak, tiszteletben tartva a másik méltóságát, meghagyva mások szabadságát, elutasítsák a birtoklás, az elnyomás és az erőszak minden formáját.

Nagy szükség van arra, hogy mindnyájan csendben tudjunk maradni és meghallgassuk egymást, amint arra az idei béke-világnapjára küldött pápai üzenet is emlékeztet: „A szabadság és a békés együttélés veszélybe kerül, ha az emberek engednek az önzés, az önérdek, a nyereségvágy és a haktalomvágy kísértésének.”

Köszönjük, hogy ismét együtt lehettünk és jelenlétünkkel követhettük a karácsonyi események példaértékű tanúságtevését, többek között, a napkeleti bölcsek szívbéli imádását, akik nézték ugyan a csillagot az égen, de nem menekültek bele egy, a földi valóságtól elszakadt áhítatba. Útra keltek, de nem bolyongtak, mint a céltalan turisták. Bátorságuk, tettrekészségük, határozottságuk eredményeként, megérkeztek Betlehembe, és amikor meglátták a Gyermeket, „leborultak és imádták őt” (Mt 2,11). Aztán kinyitották kincses-zsákjaikat: aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak neki. Az arannyal azt hirdették, hogy Urunk, Jézus Krisztus - Király, a tömjénnel, hogy Ő Isten, a mirhával, hogy Ő halandó lény”. Király - aki azért jött, hogy szolgáljon. Isten - aki azért lett emberré, hogy az ember Isten-gyermek lehessen.

E misztérium-titkok kapcsán különös hivatásunk, küldetésünk és feladatunk van. Szívünket és térdünket imádásra hajlítani: imádni az Istent, aki kicsinységben jön el hozzánk, hogy templomaink megszokott világában velünk és köztünk lakjon. Szent Ágoston szavait idézve azt is mondhatnánk: „az Isten, miközben a menny végtelenségében, a csillagok jeleivel nyilvánult meg, […] egy szűk helyen, egy gyenge gyermek testében, az újszülött pólyájába takarva, a bölcsek imádásában találta önmagát, akitől retteg a Sátán és joggal tart a gonosz lelkületű halandó”.

Nagy köszönet és hála, hogy ismét együtt voltunk és merünk az Égre tekinteni, sőt, merünk útra kelni és merjük Őt - itt és most - imádni. Kérjünk további kegyelmeket, hogy soha el ne veszítsük bátorságunkat: a bátorságot, hogy legyünk őszinte Istenkeresők, legyünk a remény emberei, akik eltökélten, kitartóan, nagy-nagy bizalommal kémlelik a kinyilatkozatás egét – keresve, kutatva és vágyva meglátni az idők jeleit. Kérjük a kitartás bátorságát a haladásban, hogy amikor az út fáradalmaival a világ útjait járjuk, el ne feledkezzünk Arra tekinteni, aki minden embert meg akar világosítani.

Adja meg az Úr mindnyájunknak az imádni tudás kegyelmi készségét, hogy hittel tudjunk leborulni eléje a Kenyér színe alatt és találkozni Vele az Eucharisztiában, olyan hittel és szeretettel, mint azt egykor a betlehemi pásztorok és a napkeleti bölcsek is tették. Adja Isten, hogy ebben az évben is sokszor találkozzunk itt a Szűzanya iskolájában.

Tisztelettel közöljük, hogy itt Bodollón az idén is folytatódik a Fatimai engesztelő imatalálkozó, amelyet minden hónap 13. napján tartunk félöt órai kezdettel. A következő találkozónk február 13-án - kedden - lesz, amikor is kiszolgáltatásra kerül a betegek szentsége. Tisztelettel figyelmeztetjük azokat, akik fel kívánják venni ezt a szentséget, hogy előtte gyónjanak meg.

Tehát továbbra is szeretettel hívunk és várunk minden áldozatkész engesztelőt és imádkozót. Adja Isten, hogy belső megtérésünk külsőleg is tanúsítsa őszinte bűnbánatunkat és megtérésünket Ahhoz, aki „reményt és jövőt” ígért és adott nekünk is (vö. Jer 29,11).

Megkülönböztetett köszönettel köszöntöttük lélekben főtisztelendő Fedorka Zsolt, csécsi és Dr. Száraz János somodi plébános atyát, akik a napokban ünnepelték születésnapjukat. Köszönjük papi szolgálatukat, igehirdetésüket, áldozatos papi életüket, a szentségek gondos és lelkiismeretes kiszolgáltatását, a Szűzanya iránti különös, példás és tiszteletre méltó szeretetüket.

Szívből kívánjuk, hogy a Szűzanya közbenjárására erősödjön köztünk és bennünk egyéni és közösségi lelki egységünk. Adja Isten, hogy az újesztendőben is régi barátsággal és hűséggel szolgáljuk az Egyház és benne népünk egységét határon innen és határon túl.