Nem veszítve el a mennyei örökséget...

Abban az időben, amikor az Úr Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” (Lk 12,13-21). Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírótok legyek és elosszam örökségeteket?” Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete”.

Egy ember az Úr Jézushoz fordult, hogy segítsen neki az örökség elosztásában. Vélhetően egy vitás esetről volt szó, de az Úr Jézus egy anyagiakról szóló ügyben nem akart jogász vagy döntőbíró lenni. Az igazi kérdés ugyanis nem az, hogy mennyi jut nekünk, hanem hogy mit kezdünk vele?

Példabeszédet is mondott egy gazdag emberről, aki bőséges termést aratott, majd eltervezte, hogy raktárakat épít és élvezi a vagyon nyújtotta biztonságot és kényelmet. Itt hangzik el az isteni kijózanító szó: „Esztelen, még az éjjel számon-kérik tőled lelkedet!” Az ember tervei ugyanis - ha csak a földi javakkal számolt - összeomlanak. A példázat nem a gazdagság ellen szól, hanem a rövidlátó önzés ellen. A mai világ ugyanis gyakran arra biztat, hogy - gyűjts, halmozz, biztosítsd be a jövőd.

Mi a bűne – az éppenséggel a jelen világ értékrendjét is megtestesítő – gazdag embernek a mai Evangéliumban? Látszólag semmi - Isten mégis esztelennek nevezi.

Az Istentől való elfordulásnak, vagyis a lelki halálnak, három szintje van. Az első a világ szokásai szerint való, önközpontú élet. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a keresztény erkölcs szempontjából nincs ebben semmi kivetnivaló, ám felettébb veszélyes, mert szélesre tárja a kaput a kísértések előtt és szinte önműködően termeli ki a második réteget, a bűnöknek az ember életét keresztül-kasul behálózó, áthatolhatatlan szövedékét. Van azonban a bűnön túl egy harmadik réteg is, egy még mélyebb valóság: a gonosz lélek uralma. A világ ártatlannak tűnő divatjain és értékrendjén keresztül maga a Sátán akar egyre jobban uralomra jutni az életünkben, értékrendünkben, magatartásunkban, viselkedésünkben és szokásainkban, hogy a végén nyíltan kimondja: „Mindent neked adok - ha leborulva imádsz engem...”

A kinyilatkoztatás, az Úr Jézus tanításának fényében: csak az a jövő biztos, amit Istenben bízva, Istenre bízunk. A vagyon ugyan önmagában nem bűn, de ha kiszorítja szívünkből az Istent, akkor börtönné válik. Ne gondoljuk, hogy földi életünk - itt és most - örökké tart! Érdemes ezért elgondolkodni és őszintén feltenni önmagunknak a kérést: Tudunk-e hálásak lenni és meg tudjuk-e osztani javainkat - időnket, anyagi, szellemi és lelki adottságainkat - másokkal?

Minden, amink van, csak eszköz. A cél Isten országának keresése, megtalálása, megosztása és továbbadása. Az igazi örökség, a valódi érték, amiről az Úr Jézus beszél, nem házakban, földekben és a bankszámlákon pihenő vagyonban rejlik, hanem a szeretetben, amit másoknak adunk, az irgalmasságban, amellyel másokat felemeltünk és a hitben, amely Istenhez, a másikhoz és igazi önmagunkhoz vezet bennünket.

Emlékezzünk: a názáreti Szent Család életére sem volt jellemző az a könnyed, gondtalan életvitel, ami a mai fogyasztói társadalomnak is a sajátja - miközben nap mint nap ezrek és ezrek halnak éhen. És a szentek életében sincs nyoma azoknak a szokásoknak, amelyeket minden további nélkül elfogad a mai közízlés és szentesít a modern európai morál: egy kis flört, jókedvű italozás, kihívó öltözködés, állandó dübörgő zene, a világi törvények ügyes kijátszása és az isteni parancsok sajátos értelmezése...

S miközben a világ szokásai szerinti élet önzésbe és bűnbe fullad, a krisztusi értékrendre, a megszentelt hagyományokra épülő, elkötelezett keresztény élet - erényeket terem. A hajdani, ősi szerzetesi szabályokat nem hiába és véletlenül nevezték consuetudinesnek – szokásoknak, A kétezer éves evangéliumi értékrend olyan állandó elemeket tartalmaz, amelyeket, úgy a házaséletformára, mint a kolostori életre alkalmazni lehet.

Ma is méltó és igazságos, vágyni és kérni: hogy életvitelünk az anyagi javak bűvöletében ne váljon önzővé, ne gyűjtsünk olyan kincseket, amelyek elértéktelenednek, hanem szívünkben olyan országot építsünk, ahol a szeretet, az irgalom és a hit az igazi örökség.

Tanuljuk meg értegetni, hogy minden igazi jó a Teremtőtől van, aki a Szentlélek által segít minket hálásan, bölcsen és másokat segítve élni, hogy így gazdagok legyünk Előtte, Benne, és Általa - nem veszítve el sem a mennyei, de a földi örökséget sem...