Ne a vér szerint, hanem a Szív szerint...

A mai evangéliumban az Úr Jézus ismét meglepő kijelentést tesz, amikor közlik vele, hogy édesanyja és rokonai látni akarják, amire Ő így felel: „Azok az én anyám és testvéreim, akik Isten igéjét hallgatják és megcselekszik” (Lk 8,19-21). Jó tudni és tudatosítani, hogy e szavai nem a családi kötelékek ellen szólnak, hanem túlmutatnak rajtuk. Az Úr Jézus itt egy újfajta rokonságról beszél: a hit által született kapcsolatról, amely nem vérszerinti, hanem lelki. Azok állnak igazán közel Hozzá, akik figyelnek az Atya szavára és engedelmeskednek neki. A kereszténység ugyanis nemcsak hallgatás, hanem felelet is Isten hívására, életformáló igen az Ő akaratára.

Ennek kapcsán a hallott rész különösen is elgondolkodtathat bennünket: mi alapján határozzuk meg önmagunkat? A származás, a név, a múlt alapján? Mindezek igenis fontosak, de nem elegendőek, mert az igazi összetartozás a lélek mélyén formálódik, kívülről nem látszik. Aki hűségesen figyel Istenre, az családtaggá válik Isten családjában.

Az Úr Jézus szavai most is különös fényben állítják elénk a Szűzanyát, Máriát, aki valóban az Úr Jézus édesanyja volt, de ennél a ténynél fontosabb az, hogy „hallgatta az Isten szavát, és meg is tartotta”. Ezért lett a Krisztus-hívők példaképe. A hit útja nem kiváltság, hanem válasz. Mindenki elindulhat rajta, aki kész nyitott szívvel befogadni az Igét és engedi, hogy az megváltoztassa életét.

Leszámítva a teljesen elvakultakat - döntéseinket és választott cselekvési módunkat illetően - mindegyikünkben van több-kevesebb kétely. Ezért kérünk tanácsot, vagy legalábbis megkérdezzük mások véleményét. Persze, itt is hajlamosak vagyunk egy bizonyos elfogultságra, mert többnyire nem akárkitől kérünk tanácsot, hanem elsősorban olyanoktól, akiktől helyeslést és megerősítést várunk. A legtöbbünknek nem nehéz környezetünkben olyan „jó barátot” találni, aki örömmel ad igazat nekünk. És persze nemegyszer úgy adjuk elő a dolgot, hogy az általunk tervezett lépés előnyeit ecseteljük, a hátrányait, illetve más lehetséges megoldások pozitívumait homályban hagyjuk. Ilyen módon valószínűleg körülbelül azt a tanácsot fogjuk kapni, amit szerettünk volna hallani, ami által mindjárt szentesítve érezzük azt, amit belül már el is döntöttünk. 

Ha azután megtettük, amit elterveztünk, de a helytelen választásunk miatt marad bennünk valami lelkifurdalás, akkor igyekszünk azt az egyre nyilvánvalóbb rosszat minegy zárójelbe tenni, a jót különösképpen kihangsúlyozni. Például - egy bűnös szerelmi kapcsolatban azt, hogy ezáltal a másikat a hitre vezetjük. Ám, végül, - idővel - amikor rádöbbennünk, hogy az út, amelyet választottunk, zsákutca volt, nincs tovább, sehová nem vezet, elkezdjük megmagyarázni, hogy mindez miért volt mégis jó, hasznos, sőt szükséges.

Micsoda hazugság, önáltatás, önámítás! Mintha bizony Isten nem adhatta volna meg ugyanezt a jót vagy még többet, ha nem a könnyebb, a szélesebb, a vonzóbb utat választjuk, hanem kitartunk a kinyilatkoztatott evangéliumi igazságért vívott kemény harcban! Sőt, ha a rossz döntésünkből esetleg mégis valami jó jött ki, az semmi esetre sem a rossz döntés gyümölcse, hanem Isten végtelen bölcsességének és irgalmának az ajándéka.

A hallottak és a tanultak fényében jó kimondani, elismerni és beismerni: Urunk. Jézus Krisztus, megvalljuk Neked, hogy bizony sokszor hamis útra tévedtünk, de nem akartuk belátni, beismerni, hogy hibáztunk. Eltévelyedésünket sokszor még utólag is megpróbáltuk igazolni, és azzal takaróztunk, hogy ha nem úgy tettünk volna, ahogyan akkor cselekedtünk, viselkedtünk, nem szolgáltattunk volna alkalmat Neked, hogy irgalmasságot gyakorolj velünk. Kérünk, bocsásd meg kevélységünket és nagyképűségünket, nevelj, ösztönözz, bátoríts minket kudarcaink őszinte beismerésére, amely igaz bűnbánatra és Hozzád való őszinte megtérésre vezet bennünket.

Ma elkísértük utolsó útján boldog emlékű Simko Imre akolitus testvérünket, aki hosszú éveken át elkötelezett hűséggel és odaadással szolgálta az oltárt és Isten szent népét. Sajnos, betegségem következtében nem vehettem részt a végtisztességadáson, de a szertartás alatt szobámban bemutattam érte a legszentebb áldozatot, hogy az irgalmas Jézus szent színe előtt legyen a családja, az egyházközség, a rózsafüzér-társulat, a Dalárda és a Fatima-i zarándokok kegyes égi közbenjárója.

Urunk, Jézus Krisztus! Szeretnék, ha közösségünk a te nagy családoddá nőné ki önmagát. Taníts meg bennünket továbbra is figyelni az Atya szavára. Adj erőt, hogy ne csak halljuk és hallgassuk, hanem meg is valósítsuk azt az életünkben! Ne engedd, hogy a hit csupán formaság maradjon bennünk és köztünk, hanem szülessen belőle: engedelmesség, hűség és cselekvő szeretet! Urunk, hadd tartozzunk Hozzád igazán.  Az Eucharisztia révén ugyan egy vérből valók vagyunk, ami kétségtelenül vérszerinti rokonságot is jelent, de Te többet vársz tőlünk: Szívszerinti életmagatartást.