Mint az aradi 13...

A minap XIV. Leó pápa a Kelemen-teremben fogadta a Rómában szolgáló papok, férfi és női szerzetesek 170 fős koreai csoportját. A hajdan missziós Korea mára a misszionáriusok hazájává vált. Elődjeik hite és áldozata, értékes gyümölcsöt termett, mert az emlékezet missziót szül, a misszió pedig reményt nyit.

Koreában az Egyház története valóban egyedülálló, hiszen ott a hit spontán módon sarjadt ki, az igazság őszinte keresése révén fejlődött olyan emberek által, akik ismerték a keresztény írásokat és többet akartak megtudni Jézus Krisztusról.

Ebből a keresésből született a keresztség utáni vágy. A keresztség szentségében való részesedés által pedig egy olyan közösség támadt, amely az ősegyházra emlékeztet és két szóban foglalható össze: emlékezés és remény. A keresztény emlékezet ugyanis hálaadás Isten tetteiért és felelősség mindazért, amit ránk bízott. A remény nem puszta optimizmus, hanem annak bizonyossága, hogy Krisztus él. Feltámadott.

A koreai Egyház a mártírok tanúságtételére épül. Történelme során a koreai nép rendkívüli lelki erőről tett tanúbizonyságot: elviselte az üldöztetést, a háborút, a szegénységet és a megosztottságot, tudva, hogy miként lehet és kell újra felkelni, előre tekinteni és menni, menni, mint az aradi 13. A keresztény kitartás az a képesség, ami a remény elvesztése nélkül segít elviselni a megpróbáltatásokat anélkül, hogy a szenvedés megkeményítené a szívet.

A hitünk a mában a mártírok emlékének őrzése folytán - tovább él. A mindenkori tanúságtétel arra emlékeztet minket, hogy létezik egy olyan rejtettebb vértanúság is, amelyben a Krisztus-hívő nap mint nap felajánlja életét, ami egyúttal minden keresztény közös hivatása is. Az ehhez szükséges erő a Jézus Krisztussal való barátságból fakad, aki azt mondta tanítványainak: „Barátaimnak hívtalak titeket” (Jn 15,15).

A 13 aradi vértanú emléknapján különösen is becsüljük meg ezt a barátságot. Tápláljuk, erősítsük továbbra is az Eucharisztiában, az Ige hallgatásában, az imádságban és az Úr előtti csendben. Fedezzük fel vele, benne újra és újra hivatásunk örömét, tanulgassunk úgy szeretni, mint Ő.

Gyógyulásunkhoz - népünk máig élő megosztottsága fájdalmas sebének láttán, határon innen  és határon túl - kérjük, hogy a jövőben is legyünk és maradjunk a megbékélés emberei, mint az aradi 13, akik egységesek, a béke, a kitartás, a hűség, az imádság hitvalló kézművesei voltak.

Az egykor missziós Korea - áldott elődjeik hite és áldozata értékes gyümölcseként - mára a misszionáriusok hazájává vált, mivel az emlékezet missziót szül, a misszió pedig reményt nyit, ezért nem véletlen, hogy a következő Ifjúsági Világtalálkozót Koreában készülnek megrendezni.  A világ minden tájáról fiatalok érkeznek egy olyan földre, ahol az evangélium a mártírok hite és tanúságtétele által született és növekedett. Leó pápával együtt kívánjuk, hogy a fiatalok jövő évi koreai világtalálkozója, egyúttal találkozás legyen az emlékezet és a jövő között, amikor a mártírok továbbadják a hitet az új generációknak, a fiatalok pedig befogadják, hogy elvigyék a világ minden tájára. 

A mai Olvasmányban (Gal 1,13-24) Szent Pál Apostol arról vall, hogy egykor miként viselkedett a zsidóságban: mód felett üldözte Isten egyházát és pusztította azt. Számos kortársát felülmúlva, nagyobb buzgósággal követte ősei hagyományait. Amikor azonban úgy tetszett Istennek, aki őt már anyja méhétől fogva kiválasztotta és kegyelme által meghívott, hogy benne kinyilatkoztassa Fiát és hirdesse őt a pogányok között, már egyáltalán nem törődött a testtel és a vérrel. Jeruzsálembe sem ment föl az apostol-elődökhöz, hanem elment Arábiába, majd ismét visszatért Damaszkuszba. Csak három év múlva ment fel Jeruzsálembe, hogy meglátogassa Kéfást, és nála maradt tizenöt napig. Mást az apostolok közül nem is látott, csak Jakabot, az Úr testvérét. Azután Szíria és Kilikia vidékeire ment. A júdeai egyházak számára személyesen nem is volt ismert, csak azt hallották felőle: ,,Az, aki minket egykor üldözött, most hirdeti a hitet, amelyet valaha pusztított” és dicsőítették miatta az Istent

A mai evangéliumban (Lk 10,38-42), amikor Péter apostol megvallja: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”, válaszában az Úr Jézus is használja a kifejezést: „Ezt nem a test és vér nyilatkoztatta ki neked.” Ebben az értelemben a test és vér nem valami bűnt vagy bűnös irányulást jelent, hanem azt, hogy akkor Pétert és később pedig Pált nem pusztán emberi megfontolás vezette, hanem Isten Szentlelke. Ha ugyanis Péterhez, majd a többi apostolhoz felmenni, vagy Damaszkuszba visszatérni, vagy pedig azonnal az evangélium hirdetésébe fogni csupán emberi döntés lett volna, akkor az akadálya lett volna a kegyelemnek. 

Vagyis, aki valóban találkozott az Úrral és megkapta a hit kegyelmét, annak első és legfontosabb teendője - elvonulni a pusztaságba. Persze ez a pusztaság nem annyira hely, mint inkább a lélek állapota, amikor mindentől és mindenkitől elszakadva, egyedül vagyunk az Úrral, amikor kizárólag őrá figyelünk és az egy szükségeset, Isten országát keressük, mint az Úr lábához ülő Mária a mai Evangéliumban. E belső pusztai tapasztalat nélkül ugyanis nincs hiteles, következetes Krisztus-követés! Csak ezután - a pusztában eltöltött idő után - szabad ismét felmenni a mindenkori Jeruzsálembe és találkozni az apostolok közösségével, ami mindvégig hűségesen őrzi, vallja és továbbadja a hitletéteményt, amelybe - Krisztus Titokzatos Teste tagjaiként – beoltva, az evangélium hiteles hirdetői lehetünk. 

A 13 aradi vértanú ünnepén imádkozzunk, hogy döntéseinket soha ne pusztán emberi szempontok alapján hozzuk meg, hanem figyeljünk a Lélek indítására. Segítsen minket a Szentlélek, hogy életünk kritikus helyzeteiben, valamint akkor is, amikor különleges kegyelemben részesülünk, merjünk elvonulni a lélek pusztaságába, hogy ott csak rá figyelve, a vele való bensőséges együttlét által, megerősödve - készüljünk a további szeretetszolgálatunkra, mint az aradi 13.