Mindenért és mindenkiért...

Ma népünk – határon innen ás határon túl Szent Kingára emlékezik, aki 1224 táján született az akkori Magyarországon, valószínűleg Esztergomban és a lengyelországi Ószandecben (Stary Sacz) halt meg 1292. július 24-én. Kinga is láncszeme annak a több évszázadra terjedő kapcsolatnak, amely a Krisztus hitére tért lengyel és magyar nép között szövődött. Élete folyása eleinte nem Lengyelország felé irányult.

Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő elsőszülött gyermekeként látta meg a napvilágot. Testvére volt Árpádházi Szent Margitnak. Szülei és atyai nagynénje, a Türingiába szakadt Erzsébet, valamint nagybátyja, Kálmán herceg és felesége, Szalóme példás hitéletének hatására maga is mélyen vallásos volt gyermekkorától fogva. Főleg Szalóme hatása félreismerhetetlen életének későbbi alakulásában. De fogékony lelkét megérinthette a 13. század nagy egyházi mozgalma, a kolduló rendek alakulása is. IV. Béla udvarában mind a domonkosok, mind a ferencesek szívesen látott lelkivezetők és tanácsadók voltak. Így juthatott Kinga egész fiatalon arra az elhatározásra, hogy életét szüzességi fogadalommal teljesen Istennek szenteli.

Az akkori szokás szerint azonban életéről mások is tárgyaltak, természetesen - nélküle. Valószínűleg a lengyel származású Szalóme vetette föl a Boleszláv krakkói és szandomiri herceggel való házasság gondolatát az öt éves Kinga szüleinek. Ők azonban akkor még hallani sem akartak róla, talán előkelőbb, nagyobb tekintélyű férfit szántak leányuknak. Amikor azonban a tatár hordák vészfelhői tornyosultak az ország egére, többé nem a dinasztikus tervek, hanem a gyorsan és közvetlenül kapható katonai segítség lett a döntő szempont. Így azután 1239-ben igent mondtak a szomszédos lengyel fejedelem leánykérő küldöttségének, és leányuk pár napos vívódás után beleegyezett akaratukba. Lehet, hogy éppen Kálmán herceg és Szalóme józsef-házassága lebegett a szeme előtt, s bízott benne, hogy ha Isten sugallta neki szüzessége fogadalmát, lehetővé teszi majd annak teljesítését az új életformában is. A Krakkóba vezető útja az akkori Észak-Magyarországon és Szandecen keresztül valóságos diadalmenet volt, mert életszentségének és szépségének híre ezrek kíváncsiságát csigázta föl.

Egy országra szóló esküvő és lakodalom után nem egykönnyen sikerült királyi férjét rávennie, hogy tartsa tiszteletben szüzességi fogadalmát, sőt, maga is tegyen ilyen fogadalmat. Mindkettőjük buzgósága segítette elő 1253-ban Szent Szaniszló, Krakkó hajdani vértanú-püspöke (+ 1079) szentté avatását. A tatárok a muhi csata évében Lengyelországon is végigszántottak. A királyi pár előbb a szepességi Podolinba menekült, majd a Dunajec bal partján épült Csorsztin sziklavárában húzta meg magát. Kinga a tatárok elvonulása után hazalátogatott Magyarországra, s az apjától kapott bányászok segítségével 1251-ben megnyitatta a híres bochniai sóbányákat (Wieliczka).

Férje hosszabb betegeskedés után, 1279-ben meghalt. Temetésén Kinga már a ferences apácák (klarisszák) ruhájában vett részt, így is jelezve élete özvegyi szakaszának irányát és tartalmát. Jolán húga társaságában - aki fél évvel előbb szintén megözvegyült - abba az ószandeci klarissza zárdába lépett, amelyet annak idején a férjével együtt építtetett és látott el javadalmakkal. Jótékonykodással és önmegtagadó imaéletben teltek napjai. A nővérek 1284-ben főnöknőjükké választották. 1287-ben egy tatár betörés elől ismét Csorsztin sziklavárába menekült, nővértársaival együtt. Az ostromlókat Baksa Simonfia György vitéz és maroknyi magyar csapata futamította meg egy éjjeli rajtaütés alkalmával. A szandeci kolostort a tatárok földúlták, és Kingának 63 évesen az újjáépítés munkáját kellett irányítania.

E sok viszontagság bizonyára szintén hozzájárult életereje felőrlődéséhez. 1291 őszén betegeskedni kezdett és 10 hónapi betegség után 1292 júliusában állapota válságosra fordult. Maga kért papot, hogy szentségekkel megerősítse, majd július 24-én, Szent Jakab apostol vigíliáján befejezte áldásos földi pályáját. Még holtában is ellenséges betörés zavarta a kolostor életét: cseh csapatok garázdálkodtak a környéken. Tőlük való félelmükben a nővérek 3 napig titkolták főnöknőjük halálának hírét. 1690-ben VIII. Sándor pápa avatta boldoggá. Öt évvel utóbb pedig XII. Ince Lengyelország egyik védőszentjévé tette. II. János Pál pápa 1999. június 16-án iktatta a szentek sorába.

Árpád-házi Szent Kinga élete – feleségként, királynőként és szerzetesnőként - gyönyörű példája az áldozatos Isten- és emberszeretetnek. A sajátjaként szerette második hazáját, Lengyelországot és annak népét, akik királynőként szerették és tisztelték, és akitől távol állott minden uralkodói stílus. Egy percig nem uralkodott, viszont élete utolsó pillanatáig szolgált. Ma, amikor sajnos elsősorban nem a szolgálat vonz „magas” hivatalokba vezetőket, hanem a hatalom és a bírvágy, nehezen illik a „képbe”, a közfelfogásba Kinga sorsa. Gyaníthatóan nem sok olyan vezető akad a történelem folyamán, akit egy „idegen” ország népe arra kér, hogy királyaként vegye át a kormányzást és ő ezt képes visszautasítani, de lám, alkalmasint ez megtörténik és így tagadhatatlanná válik, hogy a lemondás, illetve a visszautasítás mekkora királyi erény.

Életpéldája kapcsán érdemes mindnyájunknak feltenni a kérdést: mi áll törekvésünk mögött? Miért akarunk folyton többet? Mi az, ami ösztönöz: az egyéni érvényesülés, a féktelen gazdagodás vagy a szolgáló szeretet?

Ha visszaemlékezünk, Bátor Botond, pálos tartományfőnök atya 2011. július 13-án Bodollón a szokásos fatimai engesztelő és imatalálkozó keretében - a környék papjai segédletével - ünnepélyesen megáldotta a vonatos zarándoklat kapcsán hozott, Ószandecben ajándékozott képet.

Az egyházközség hívei és a határ mindkét oldaláról érkezett zarándokok nagy megtiszteltetésként, különös örömmel fogadták, hogy a templom egy újabb kinccsel gazdagodott, amely az ide zarándoklóknak eszükbe juttatja a hovatartozást és az elkötelezettséget.

Szent Kinga a maga korában nagyszerű példát adott emberségből és kereszténységből. Úgy ötvözte a kettőt, hogy életmagatartása ma is követésre buzdít. Bátorító példakép, hogy mennyire érdemes és értékes az evangélium szerinti hiteles élet.

Király Antal, az egyházközség gondnoka mondott köszönetet Botond atyának, hogy volt szíves együtt ünnepelni a zarándokokkal, és csöndes, Istenre-figyelő jelenlétével és elmélkedésével Krisztus követésére bátorította az egybegyűlteket.

Ezúton is ismételt köszönetet és hála Budai Lászlónak és kedves feleségének, hogy a zarándoklat szervezése és megvalósulása során, az itt élőkről sem feledkeztek meg, és így a kassai főegyházmegyéből is csaknem harmincan, hitük és nemzeti hovatartozásuk révén, lengyel földön megkülönböztetett szeretetben részesültek.

A zarándokok buzgón imádkoztak, hogy az Egyház élete és benne az ősi pálos rend növekedjék és virágozzék, mert jelenlétük Pázmány Péter szavai szerint jelzésértékű: ha őket növekedni látjuk, tudnunk kell, hogy az ország is felemelkedőben van.

Ezt a tényt támasztja alá az a valóság is, hogy névnapja kapcsán ma örömmel és hálatelt szívvel köszönthettük MUDr. Dedinská Kinga, PhD, doktornőt, aki MUDr. Lisovszki Alexandra PhD, doktornő közreműködésével nagy odaadással, kitűnő szakértelemmel és lelkiismerettel gyógyítgatja Mons. Gábor Bertalan esperes-plébánosunkat.

Mindkettőjüknek és mindazoknak, akik bármilyen módon elősegítik a testi, lelki és szellemi jobbulást nagy köszönet és hála – mindenért és mindenkiért.