Minden percért kár...

Napjaink elsődleges feladata a béke iránti határozottabb elkötelezettség lenne. Sajnos, továbbra is számos háború pusztítja a földet, amelynek hírei nyomán XIV. Leó pápa ismételten visszhangozza elődei szavait.

Emlékezzünk: az első világháború alatt a világ figyelmen kívül hagyta XV. Benedek pápa prófétai szavait, de éppúgy nem vették figyelembe XII. Piusz szavait a második világháború előestéjén. Sőt, Szent XXIII. János szavait sem, aki a hidegháború idején így tanított: „Minden emberi személy olyan jogok és kötelességek alanya, amelyek közvetlenül és egyidejűleg magából a természetéből erednek és ezek a jogok és kötelességek egyetemesek, sérthetetlenek, elidegeníthetetlenek”.

Éppen ezért Leó pápa a minap megismételte felhívását, hogy a világ minden részén folytassuk a munkát a béke helyreállítására és mozdítsuk elő az igazságosság, a méltányosság és a népek közötti együttműködés elveit. Ezt a célt kívánja továbbra is elősegíteni a Szentszék határozott elkötelezettsége, amelyet mindig is tanúsított.

A problémakört a pápa a „közös otthonunk” gondozásának sürgető kérdéseként hangsúlyozta Assisi Szent Ferenc, Olaszország védőszentje halálának centenáriuma kapcsán. Szent Ferenc ugyanis arra tanított minket, hogy mivel minden teremtmény tisztelettel dicséri a Teremtőt, ezért hiszi és reméli, hogy keresztény küldetésünket tudatosítva olyan kultúrát tudunk átadni, amely a Földet „nővéreként” ismeri meg, szereti, óvja, védi és tiszteli.

Ki ne látná? Az elmúlt évtizedekben Európa számos országában a születési arány jelentős csökkenésének vagyunk a tanúi. Ez mindenekelőtt megköveteli az elkötelezettséget a család javát szolgáló intézkedések előmozdítására, az ilyen erőfeszítések támogatására és értékeik előmozdítására, valamint szükségleteik és jogaik védelmére.

Vagyis tisztességes feltételek mellett, az anyaság és az apaság szükségleteinek figyelembevételével, minden család számára biztosítani kell a méltó foglalkoztatás alapvető támogatását. Tegyenek meg mindent, hogy bizalmat adjanak a családoknak, különösen a fiatal családoknak, hogy derűvel tekinthessenek a jövőbe és harmóniában növekedhessenek. XIV. Leó pápa alapvető fontosságúnak tartja az élet tiszteletben tartását az élet minden szakaszában, a fogantatástól az öregkoron át, egészen a halál pillanatáig.

Napjaink további égető problémája a migránsok is, akik egyre hangosabban kopogtatnak kis és nagy világunk ajtaján. Korunk összetett kihívásai ezek.  E tekintetben manapság bizonyos tendencia figyelhető meg, hogy különböző szinteken alábecsülik azokat a modelleket és értékeket, amelyek az évszázadok során kialakultak és amelyek formálták kulturális identitásunkat. Sőt, néha megpróbálják eltörölni azok történelmi és emberi jelentőségét. Ne becsüljük le azt, amit elődeink megtapasztaltak és amit nagy áldozatok árán ránk hagytak. Ne hagyjuk, hogy magával ragadjanak minket a tömegesedő és képlékeny modellek, amelyek, mint a múló divathóbortok, a kereskedelmi stratégiák vagy egyebek - az embereket kontrollformáktól függővé téve - csupán a szabadság látszatát hirdetik. (Joseph Ratzinger, 2005. április 18).

Nem az a próféta, aki különféle trükkökkel, vagy belső hangra hivatkozva megmondja egyesek jövőjét, hanem az, aki a valóságot - a jelen világot a maga rétegezettségében és Istenhez való viszonyában – látja és láttatja. Ehhez szükséges, hogy ne féljünk kilógni a sorból, s ha kell, merjünk úgy viselkedni, mint a gyermek, aki egy övvel játszva, elrejti azt egy sziklahasadékban, majd egy idő múlva előhozza. Az öv a nedvességtől - sajnos - elrothadt.

Ez a lenből készült öv igen szemléletesen fejezi ki az ember – s minden egyes lélek, illetve egy-egy közösség, Isten választott népe – viszonyát az Úrhoz. Mint az öv, ami szorosan hozzásimul és erősen belekapaszkodik, úgy Isten számára az egyének és a közösségek magatartása lesz hasznossá és ékessé. Ha azonban lecsatolódik Róla, a szépséges öv haszontalanná válik, s ráadásul idővel még el is fog rothadni.

Ez a tönkrement, immár használhatatlan öv jelzi az Istentől elszakadt ember és közössége sorsát: élete belülről szétmállik, értéktelenné és értelmetlenné válik. Maga az a tény, hogy nem simulunk az Úr derekához, elegendő ahhoz, hogy elveszítsük életünk értelmét, értékét és annak lehetőségét, hogy az Úr szent közelségében maradva kiteljesedjünk és megszentelődjünk (Jer 13,1-1).

Július 28-án Makrancon a Rosa Mystica testvérület újabb találkozója lehetőséget teremtett Gájer László atya előadása alapján, a zsidóság - Isten kiválasztott népe történelme kapcsán – értegetni a kinyilatkoztatás főbb csapásirányát. Ez a kinyilatkoztatás ugyanis odáig vezetett, hogy Urunk, Jézus Krisztus test szerint közülük, vagyis a választott népből származott. Az emberiség sorsának a beteljesedése, a megváltás eseménye, Isten üdvözítő terve egy népen keresztül bontakozott ki. Ennek a népnek a mai napig hatása van úgy az Egyház és mint minden keresztény életére is, így nem elhanyagolható, hogy miként gondolkodunk Izraelről, történelméről, benne önmagunkról, egyéni és közösségi történelmünkről.

A lelki találkozó nem kis meglepése volt, hogy Lisovszki Géza segítségével technikailak sikerült kép közelbe hozni a betegeskedő Gábor Bertalan esperes-plébánosunkat, aki köszönetet mondott minden gondoskodásért, imáért és pátyolgatásért.

A pap hangja Isten felé, népe hangja. A nép felé, Isten üzenete – mondta. Kétségtelen, sokszor előfordul, hogy nem ismerjük fel a nyilvánvaló igazságot és önkéntelenül is meghamisítjuk a valóságot. De Urunk, Jézus Krisztus soha nem adja fel. Ha kell, olykor gyerekesnek tűnő képekhez, hasonlatokhoz, módokhoz és módszerekhez folyamodik, hogy megszégyenítse önigazoló okoskodásunkat, példabeszédekkel és nem várt eseményekkel szól hozzánk, hogy ráción túli mélységekben érinthessen meg minket az evangélium üzenete.

Adja Isten, hogy továbbra is merjünk kiszakadni a hasznos és felnőttes tevékenységekből, és időt szánni olyan „haszontalan” időtöltésekre, mint a Vele való együttlét, a szent liturgia csöndje, a napi igeolvasás, az imádságok, az elmélkedések és a lelki találkozók, hogy így könnyebben megértsük üzenetét, amely nem csupán értelmünkhöz szól, hanem egész lényünkhöz, teljes emberségünkhöz: szeressük egymást gyerekek, mert minden percért kár.