Megőrizni lelkünk örök fiatalságát...

Barsi Balázs atya írja, vallja: Nagy áldás, ha már ifjúságunk napjaiban gondoltunk Teremtőnkre, és Vele, az Ő útmutatása szerint kezdtük járni életutunkat. Persze így is meg-megbotlottunk, sőt olykor hosszabb – rövidebb időre le is tévedtünk a jó útról, amire most idővel visszaemlékezni annál fájdalmasabb, minél jobban megismertük az Ő irántunk való gyöngéd szeretetét.

Ma már nem is annyira maga a bűn, a vétek, a gyarlóság fáj, hanem hogy olykor milyen érzéketlenséggel, szeretetlenséggel válaszoltunk Isten szerelmes közeledésére. Bárcsak újrakezdhetnénk az életünket, bárcsak most - a jelenlegi ismeretünkkel és tapasztalatunkkal, de az elkövetett bűnök sebzettsége nélkül, hallanánk meg a titokzatos isteni hívást - mondjuk, valljuk, ami, bármennyire is hihetetlen, nem helyénvaló. Mindennek megvan a maga ideje, a maga jellegzetessége, pl. a kamaszkori lázadásnak, a nagyobbnak tűnő füleknek, a pattanásos arcnak…

Igen, idővel bizony lassan megérkeznek, sőt talán már ránk is köszönnek, köszöntek az évek, amelyekre azt mondjuk: ezek már nincsenek kedvünk szerint. Jó ilyenkor tudni és tudatosítani, hogy általuk most is kegyelmi időt élünk. Új lehetőséget kapunk, kaptunk, mert az öregedés visszafordíthatatlan folyamatában nemcsak a természet rendjét ismerhetjük fel, hanem Urunk érkezésének a közeledtét is, ami, ha gyarlóságaink miatt ugyan kisebb – nagyobb aggodalommal tölt is el bennünket, de a vele való személyes találkozás közelsége örömre ad okot.

Mennyire más úgy kezdeni napunkat, ha tudjuk: gyöngéd kezével az Úr maga hánt le rólunk szép sorban mindent, ami felesleges, ami akadályoz minket abban, hogy felé tartva, hozzá térve – megérkezzünk, amikor végre szívünkig ér majd szerelmes szava: „Jöjj, kedvesem, nézd, elmúlt a tél, és íme, eljöttek az örökkévalóság tavaszának virágai.” (Préda 11,9-12,8).

A mai evangéliumi részlet meglepő ellentétet tár elénk (Lk 9,43b-45). Miközben mindenki csodálkozik az Úr Jézus tettein és az emberek ámulattal figyelik őt, aki most is egészen másra irányítja a tanítványai figyelmét: „az Emberfiát az emberek kezére adják”, tehát saját szenvedését jövendöli meg.

A tanítványok azonban nem értik Mesterüket. Lukács evangélista ezt így írja: „beszédének igazi értelme rejtve maradt előttük.” Igen, a csodák és a sikerek idején nehéz elfogadni, hogy a Messiás útja a szenvedés és a kereszt, mert ez nem illik bele az emberi elképzelésekbe. Az Emberfia viszont nem úgy diadalmaskodik, ahogyan azt a világ elvárná. Nem, hanem megengedi, hogy elutasítsák, kiszolgáltassák, megöljék, mert ő a győztes győző.

Ezért az Úr Jézus Krisztus, ne csak egy csodatevő személy legyen számunkra, mert akkor félő, hogy a próbatételek idején elhagyjuk őt. Az igazi tanítvány nemcsak a dicsőségben marad hűséges, hanem a sötét pillanatokban is: akkor, amikor nem értjük, hogy mi történik velünk, bennünk és körülöttünk. Igazában ekkor van a legnagyobb szükségünk a bizalomra. A kereszt titka ugyanis emberi szóval megmagyarázhatatlan. Nem megmagyarázható, de - befogadható. Sőt, ha valami el van rejtve előttünk, az nem azt jelenti, hogy annak nincs értelme, hanem azt: még növekednünk kell, hogy megértsük. Fejlődnünk kell, mint a pattanásos arcú tinédzsernek…  

Urunk, Jézus Krisztus! Bizony, sokszor nem ismerjük útjaidat, nem értjük szándékaidat, amikor süketnek tűnő csend veszi körül imáinkat, amikor fájdalom ér bennünket, amikor nem látjuk, merre, hová vezetsz minket és mieinket? Kérünk, erősítsd hitünket és bizalmunkat, hogy ne a dicsőséget, a sikert keressük, hanem a nehézségek és a próbatételek idején is a hűséget: Hozzád, egymáshoz és sajátos hivatásunkhoz, küldetésünkhöz! Taníts meg minket bízni Benned, egymásban és igazi önmagunkban akkor is, ha titkaid rejtve maradnak előttünk, hiszem, Uram, hogy Te mindig velem, velünk, bennünk és köztünk vagy.

Mennyei jó Atyánk, köszönjük, hogy már kora ifjúságunk napjait megelőzően gondoltál ránk és már fiatalon gyermekeiddé fogadtál minket, de még inkább azt: gyöngéd szeretetedben nem engedted, hogy Nélküled éljünk. Köszönjük, hogy megismertük a rémületet, a bűnbocsánat nélküli világ pokolbugyrait. Köszönjük, hogy még nagyobb reménységet adtál a szívünkbe, mint a Prédikátornak, mert kinyilatkoztattad nekünk Fiadat, Urunkat, Jézus Krisztust és az Ő feltámadásának az erejét. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy mindhalálig hűségesek maradhassunk Hozzád, egymáshoz és igazi önmagunkhoz, hogy az öregedés és az öregség napjaiban is megőrizhessük lelkünk Tőled kapott, örök fiatalságát.