Maradandó érték Isten szemében...

A mai evangéliumban - Szent Simon és Júdás Tádé apostolok ünnepén – azt olvassuk, halljuk és hallgatjuk, hogy Urunk, Jézus Krisztus mielőtt kiválasztotta volna a tizenkét apostolát, az egész éjszakát imádságban töltötte. (Lk 6,12-19). Ez az apró részlet erőteljesen rámutat arra, hogy a döntéseinket nem a világ elvárásai szerint, hanem Isten színe előtt, az imádság csendjében érdemes, kellene meghoznunk. Az Úr Jézus isteni bölcsességgel és ismerettel rendelkezik, mégis imádkozva, a mennyei Atyához fordult. Mennyivel inkább nekünk, embereknek is szükségünk van arra, hogy döntéseinket Isten akaratára alapozzuk!

Szent Simon és Júdás Tádé apostolokat nem sokszor említi meg az evangélium. Életükről kevés részletet tudunk, de épp ez adja különös jelentőségüket. Ők azok, akik csendes hűséggel követték a Mestert, a Tanítót, vállalták a tanúságtételt, s végül a vértanúságot is. Nem a világ pódiumán lettek híressé, hanem Isten országában, annak terjesztésében váltak naggyá. A kevéssé ismert apostolok példája emlékeztet bennünket arra is, hogy Isten szemében nem a látványos teljesítmények számítanak, hanem a kitartó hűség, az odaadó engedelmesség, a nagyfokú kölcsönös bizalom.

Az evangéliumi rész végén az is olvasható: a nép özönlött az Úr Jézushoz, hogy hallgassa őt és gyógyulást nyerjen. A tizenkettő kiválasztása tehát nem a világtól való elszakadást jelenti, hanem épp a világ szolgálatára való meghívást. Az apostolok feladata, hogy az Úr Jézus tanúi legyenek, hirdessék az örömhírt és megjelenítsék Isten szeretetét.

Amikor tehát az Egyházról beszélünk, sohase tegyük anélkül, hogy fel ne idéznénk magunkban azt a látomást, amelyről Szent Pál Apostol is beszél a mai Szentleckében (Ef 2,19-22). A Mester, a kiválasztott tizenkét apostolát - minden egyéni gyarlóságukkal együtt - alkalmasnak találta arra, hogy rá, mint szegletkőre épülve, együtt, közösen az Egyház szilárd sziklaalapjává legyenek.

Nem volt hasonló vérmérsékletük, nem volt azonos érdeklődési körük sem. Bizonyára nem voltak mindig kölcsönösen egymásnak rokonszenvesek sem, sőt, még csak az sem mondható el, hogy valami tudatos, közös szent cél hozta volna össze ezt a tizenkét embert. A kiválasztás, a kiválasztottság - egyedül Urunk, Jézus Krisztus személyes, döntése volt.

Éppen ezért az egybeilleszkedés nem elvtelen alkalmazkodást jelentett számukra, nem nivellálódást a mindenki számára elfogadható minimum felé, hanem mint pontos és szilárd ragaszkodást, az egyetlen Szegletkőhöz - Jézus Krisztushoz.

Ezek után már nem volt szükségük egyeztetésre, hogy mindent ugyanúgy mondjanak, tegyenek és végezzenek. Mindegyikük - egyéniségének és körülményeinek megfelelően töltötte be hivatását - olyan alappá váltak, amelyre az utánuk következők bátran építhettek.

Amikor tehát esetleg keresztény testvéreink: elsősorban világi, társadalmi, egyházi vezetőink és felelős tisztségviselőink életmódját, tevékenységét nyilvánosan, könnyelműen vagy meggondolatlanul bíráljuk - nem arra építünk, amit Krisztus lerakott.

Ő másra tanított: a hibákat nem eltakarni, nem elhallgatni, pláne nem letagadni kell, hanem kijavítani – de belülről. Úgy, ahogyan azt például Szent Ferenc és más szentek is tették, akik a reformot önmagukon kezdték, anélkül, hogy bárkit is elítéltek volna. Első lépésük az volt, hogy saját életüket a krisztusi szegletkőre és az apostolok alapjára helyezték. Zseniális érzékkel úgy tudták megkülönböztetni a jót a rossztól, hogy közben nem választották el Krisztust az ő Egyházától. Az Egyházban maradtak. Nem mentek el. Megmaradtak- együtt, egymással, egymásért.

A nagy egyházházszakadás szomorú évfordulóján tudatosítsuk, hogy Isten nem látszat alapján ítél, ő a szívek mélyére lát. Szentlelke által tanítson meg minket is arra a csendes hűségre, amely Szent Simont és Szent Júdás Tádét is jellemezte! Segítsen, hogy döntéseinket imádságban, vele egységben hozzuk meg, életünkkel tanúságot téve róla! Ne a világ elismerését keressük, ne a magunk vélt vagy valós igazát, hanem legyen elég számunkra az ő szeretete és megerősítő jelenléte. Adjon bátorságot, hogy kitartsunk egymás mellett akkor is, ha a hitvallás, a dogmák, a különböző vallási és kulturális hagyományok világában elutasítással, megosztással, vagy megosztottsággal találkozunk.

Óvjon meg bennünket attól is, hogy úgy tekintsünk az Egyházra, mintha kívülállók és idegenek lennénk egymás számára. És attól is, hogy - bármit, amit építünk benne, az ne illeszkedne az egészhez, az egészbe. Szent Simon, Szent Júdás Tádé és a többi apostol közbenjárására segítsen minket fényével, világosságával és erejével, hogy akármit is teszünk, azt mindig hozzá, mint Szegletkőhöz igazodva tegyük, és az apostolok közösségében lerakott sziklaalapra épülve, élő kövekként kapcsolódjunk egymáshoz. Bátran, nem félve, csendben és hűséggel szolgáljuk Krisztust és egyházát, mert Isten szemében, ez az egyetlen igazi, maradandó érték.