Makranci keresztút
A nagyböjt szent ideje arra hivatott, hogy az élő Isten szolgálatába fogva testünket és lelkünket, az Ő akaratának megismerésére és teljesítésére hangoljon bennünket.
Ez a szent negyven-nap - Barsi Balázs atya megfogalmazásában – a keresztény lét koncentrátuma, ami magába sűríti a Krisztus-követés valamennyi fázisát: a megújulásra való felhívástól, a Krisztussal együtt vállalt szenvedésen át a megdicsőült feltámadásig.
Az első lépés az, hogy a világból érkező, olykor egészen vakító reflektorfények helyett, Isten tekintetét keressük, aki a rejtekbe is lát. Ez idő tájt ennek érdekében többen, kicsiny, nem látványos, de konkrét és magunkon mindennap számon kérhető vállalásokat tettek, figyelembe véve, hogy testi-lelki adottságaink, körülményeink folytán mások a lehetőségeink, és persze a teherbíró képességünk sem egyforma.
A keresztény böjt nem testünk büntetése, sanyargatása, hanem Istenhez fordulásunk szellemi-lelki fizikális vetülete. Testünk a böjtöléssel vesz részt az Istenre figyelésben, ami visszahat a lelkünkre is: érzékenyebbé tesz bennünket az Istentől érkező apró jelekre, indításokra. Az imádság, a böjt és az irgalmasság egymásból fakad, ezért ez ne puszta külsőséges erőpróba, izzadságszagú erőlködés legyen, hanem újfajta, bensőséges találkozás Istennel és embertársainkkal.
A koronavírus-járvány enyhülése következtében nagypénteken, két év kényszerszünet után Makrancon az egyházközség szinte minden rétege képviseletében a hívek sokasága azért imádkozott, elmélkedett, hogy legyen bátorságunk kinyitni szívszemünket Krisztus Urunk keresztútján meglátni életutunk nagyszerűségét. Ugyanakkor, imádkoztunk az ukrajnai konfliktus békés rendezéséért is.
Ezúton is köszönjük, hogy együtt imádkoztunk és elmélkedtünk, mert lelki életünkben csak akkor haladunk a megfelelő helyes irányba, ha kiszabadulunk bűneink és rossz szokásaink fogságából, ha imáinkban őszintén megvizsgáljuk lelkiismeretünket, ha gyakran és jól átgondoljuk mindennapi életünket. Adja Isten, hogy komolyan vegyük az intő szót: porból lettünk, s a porba térünk vissza. Adja Isten, hogy megrendüljünk!
Most, a koronavírus-járvány és az ukrajnai háborús konfliktus idején, nem tudunk, nem szembesülni azzal a kegyetlen ténnyel, hogy terveinkről, álmainkról és mindarról, amiért nap, mint nap fáradoztunk, kimondatott: velünk együtt váratlanul az enyészeté lehet…
Adja Isten, hogy a nagyböjti szent idő elmúltával is tanuljunk leszámolni illúzióinkkal és légvárainkkal, s elfogadjuk, hogy nem is kell másnak lennünk, mint pornak. Pornak, de amit az Isten vett a kezébe, amit az Ő Lehelete már átjárt, mert ha ez a por megtelik Élettel, akkor biztosak lehettünk abban, hogy abba a dicsőségbe emeltetünk, amely már Urunk, Jézus Krisztusnak is az osztályrésze az Atya dicsőséges jobbján.
