Követeivé formálódni népünkért, kultúránkért, anyanyelvünkért...

Azt mondják, mondjuk: lehet nagyon okos, bölcs, bölcselkedő előadásokat, elmélkedéseket tartani egymásnak, közösségeinknek, s közben valahol titkon igazolni önmagunkat is. Valóban egy - egy emberi hívásra, indításra, késztetésre csak kellő megfontolás után szabad válaszolni, de akkor, amikor Isten hív, és ezt meg is érzi a lelkünk, akkor egyszerűen csak fel kell/kellene állnunk és követnünk Őt. Az, hogy Máté szó nélkül felállt és követte az Úr Jézust, önmagában is bizonyítéka annak, hogy vannak ilyen különös kegyelmi pillanatok, helyzetek, szituációk, amelyek az élő Isten tekintélyével rendelkeznek. (Mt 9,9-13)

Ilyenkor nincsen helye a fontolgatásnak, a mérlegelésnek, mert aki fontolgat - ne álltassuk önmagunkat - nem követi az Úr Jézust. De nincsen helye a mentegetőzésnek sem, hogy bűnös voltunk miatt alkalmatlannak mondjuk önmagunkat, mert hiszen melyikünk bűnnélküli? Ki tudná alkalmassá és méltóvá tenni önmagát az Úr Jézus követésére?

„Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” – mondja az Úr Jézus a mai evangéliumban, s ez ma is igaz az Ő követésére. Jó tudni, elismerni és beismerni: mint ahogyan a betegtől azt várjuk, hogy betegségével forduljon orvoshoz, nem pedig azt, hogy csak akkor merjen az orvos elé állni, ha már meggyógyult, úgy éppen minden lélek azáltal gyógyul, ha fontolgatás, fenntartások és visszafordulás nélkül az Úr Jézus nyomába szegődik. Mindazok, akik az Egyház történelme folyamán úgy követték az Úr Jézust, ahogyan Máté, meggyógyultak, boldog és kiteljesedett életű emberekké lettek.

Nagyon sok múlik az induláson. Ezért nem mindegy az, hogy hogyan foglalkozunk az újonnan megtértekkel, a novíciusokkal, a novíciákkal, a papjelöltekkel, az élethivatásukat keresőkkel, mert ha már az indulást elrontják a számítgatás, a túlzott félszegség, a kislelkűség miatt, mit lehet várni majd az út folyamán, a próbatételek között? Ha azonban jól rajtolnak, ha értelmüket, akaratukat és érzelmeiket, teljes emberi egzisztenciájukat jó irányba fordítják, s úgy indulnak el, nagy esélyük van a sikeres célba érésre és az örök győzelemre.

Máté – eredeti nevén Lévi – Kafarnaumban vámszedőként dolgozott. A zsidók szemében ez a foglalkozás megvetett volt, mivel az adószedők a római hatalom szolgálatában álltak, és gyakran visszaéltek helyzetükkel. Mégis éppen őt választja ki az Úr Jézus, hogy kövesse. Az evangélium szerint Máté azonnal felállt és követte Mesterét.

A megtérés nem mindig látványos, de mindig személyes. Az Úr Jézus nem elvont elveket hirdet, hanem személyeket hív meg. És amikor valaki igent mond, az élete már nem marad a régi. Meghívásának örömében vendégséget rendez, ahol sok bűnös és vámos is jelen van, s ahol az Úr Jézus belép a bűnösök világába, hogy belülről gyógyítsa azt.

Máté a tizenkét apostol egyike. A hagyomány szerint ő az első evangélium szerzője, amely különös figyelmet fordít arra, hogy az Úr Jézus személyében miként teljesednek be az ószövetségi ígéretek. Írása a zsidó-keresztény közösség számára készült, ezért gyakran idézi a törvényt és a Prófétákat.

A hagyomány szerint Máté Júdeában, majd más vidékeken hirdette az evangéliumot. Halálának körülményei nem teljesen ismertek; vértanúként halt meg. Ünnepét szeptember 21-én tartja Egyházunk.

Máté példája örökérvényű: nincs olyan élethelyzet, ahonnan ne lehetne elindulni Isten felé, ha meghalljuk a hívást – és bátran válaszolunk rá.

Nagykaposon 1998-ban főtisztelendő Pásztor Zoltán és Pásztor Lorenzo atyáktól egy Caravaggio képet kaptam Máté apostol meghívásáról „Meghívásod elfogadásának 30. évfordulóján – szeretettel, Zoli és Lorenzo”.

Határozottam emlékszem, hogy 1968 Jópásztor Vasárnapján Kassán, az Orsolyák templomában boldogemlékű Szmolyák István, kassai káplán atya, aki akkor ő volt az egyházmegye utolsó legfiatalabb magyarul tudó papja, síró kérdéseire: „Kassai magyarok, mi lesz veletek, ki fogja megkeresztelni gyermekeiteket, ki fogja eltemetni szeretteiteket?” – én a kóruson állva az orgona játékasztala mellett – ezt mondtam magamban: ne sírj, majd én elmegyek. Bármennyire is hihetetlennek tűnik, nem tudtam ennek se az igazi módját, se a valódi mikéntjét. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy korábban nem foglalkoztatott volna a papság gondolta, de a végleges, határozott döntés – ekkor történt.

Évek távlatóból csak ismételni és ismételtetni tudom: Urunk Jézus, amikor elhaladsz mellettünk is, miközben esetleg a pénzváltó asztalnál ülünk, vagy épp az élet piacterén tétlenül ácsorgunk, ne engedd, kérünk, hogy hallatlanra vegyük a szót, amelyet személyesen nekünk mondasz: „Kövess engem!” Ne engedd, hogy magyarázkodásba kezdjünk, vagy még mindig kifogásokat keressünk, hanem Szent Máté apostol közbenjárására add meg nekünk, hogy legyen bátorságunk mindent otthagyva nyomodba szegődni és valódi tanítványoddá lenni.

Segíts, hogy megtanuljuk, mit jelent „irgalmasságot akarok, és nem áldozatot”, és engedjük önmagunkat kegyelmed által irgalmas szívű testvérekké, az isteni irgalmasság követeivé formálni, népünkért, kultúránkért, anyanyelvünkért…