Isten népe csöndben eltávozott...

Uram, Teneked sok a Pétered,
sokak a nagycsütörtök éjszakáid.
S olyan kevés a csendes Jánosod,
aki nem ígér, nem fogadkozik,
de elkísér egész a Golgotáig.

Mert olyan könnyű azt kimondani
egy izzó percben: Meghalok Veled!
De annyi minden visszahúzna még,
ha ránk borul a szörnyű éjszaka,
ha megérint a fagyos lehelet.

Talán csak egy kis gyermek mosolya,
vagy a hitves könnyfátyolos szeme…
Susognak a szélben ringó habok:
a halászbárka, otthon képe hív…
Ó, legalább búcsúzni kellene!

Hamu alól az életösztön is
felparázslik: Ó, oly hirtelen?
Egy percre oly an szép lesz a világ,
átölel minden színe, illata!
…S már el is hangzott a „Nem ismerem”!

Uram, Teneked sok a Pétered,
sokak a nagycsütörtök éjszakáid.
Ó, bár lehetnék csendes Jánosod,
aki nem ígér, nem fogadkozik,
de hű marad egész a Golgotáig!

Köztudott, hogy Nagypénteken az Anyaszentegyház nem mutat be szentmisét, hanem ősi liturgiával ünnepel. A szertartásnak 3 része van: 1. az igeliturgia, 2. a hódolat a szent kereszt előtt, 3. a szentáldozás. Ma van az a nap, amikor csupán a szertartások keretében lehet szentáldozáshoz járulni, kivéve a súlyos betegeket, akik a nap bármelyik órájában megáldoztathatók.

 A papság az oltár elé érve - arcra borult. Isten népe letérdelt. Jelezve ezzel a mélységes hálát az Atyának, hogy Egyszülött Fiát - Üdvözítőnkül és Megváltónkul - nekünk adta. Kell, hogy arcra boruljunk Istenünk és Urunk előtt, mert Jézusunk - áldott szavaiért és tetteiért – sokszor csak gyalázkodást és káromlást kapott tőlünk. Csodáiért ostorcsapásokat. Alázatáért – fejére: töviskoronát. Arcra borultunk Istenünk és Urunk előtt, mert Jézusunk mindezt zúgolódás nélkül vállalta. Szeretetből. Az Atya iránti engedelmességből.

 A szertartás egy Könyörgéssel vette kezdetét. Elhangzottak az olvasmányok, majd közösségi énekkarunk – a Vox columbellae – jóvoltából meghallgattuk Urunk, Jézus Krisztus szenvedésének történetét. A homília az Egyetemes könyörgések következnek. Tíz szándékra imádkoztunk, összefoglalva világunk kívánalmát, kérését. Együtt esedeztünk Sok esetben másra, kevés lehetőségünk van. Látva világunk nyomorát, háborgását, háborús mivoltát, kínját és bánatát, csak imádkozni tudunk, ami azonban nem is kevés, hiszen Isten, Szentlelke által siet segítségünkre, mert mi nélküle még azt sem tudjuk, hogy miért, kiért és hogyan kell imádkoznunk.

 Majd Nagypénteki liturgiánk II. része következett: Hódolat a szent kereszt előtt. Lelkipásztorunk a segédkezőkkel a mellékoltárhoz vonult. Kezébe vette a lepellel letakart Keresztet. A főoltárhoz vonulva, háromszor megállt. Mindig többet mutatva a leleplezett keresztből. A pap énekére: Íme, a szent keresztfa, rajta függött valaha, a világnak váltsága. Isten népe így válaszolt: Jöjjetek hát, keresztények, hódolattal hajtsunk térdet: Üdvöz légy, szent keresztfa.

 Következett a Hódolat a Szent Kereszt előtt. Előbb lelkipásztorunk, majd a segédkezők. Térdet hajtottak és megcsókolták a keresztet. Isten népe közben a 60-as számú énekünk első két versszakát énekli: Hogyha hozzád járulunk, szemünk könnybe lábad… Az ének befejeztével lelkipásztorunk kezébe vette a keresztet, Isten népe közösen, térdelve hódolt a Szent Kereszt előtt, közben a Vox columbellae énekkar a Fényes istenarcot… kezdetű éneket énekelte.

 Szertartásunk harmadik része következett: a szentáldozás. Lelkipásztorunk a segédkezőkkel az Oltáriszentséget az őrzés helyéről áthozta az oltárra. Közösen elimádkoztuk a Miatyánkot, majd méltatlanságunk megvallása után, a szokott módon a szentáldozáshoz járultunk. A Szűz Anya és Szent János lelkületével közeledtünk Krisztus Urunkhoz. Tudatosítva, hogy valahányszor e kenyeret esszük, halálát hirdetjük, amíg el nem jön. Krisztus a bűneinkért halt meg, milyen jó lenne, ha mi is meghalnánk a bűnnek és Krisztus erejéből és erejével – Őáltala, Ővele és Őbenne - új életet kezdenénk.

 Mielőtt lelkipásztorunk könyörgő áldásban részesítette Isten népét, köszönetet mondunk, hogy ezt az estét is együtt tölthettük. Különös köszönet mindkét énekkarnak a Passió szép énekléséért és mindazoknak, akik bármilyen módon segítettek a liturgia méltó megünneplésében. A szertartás végeztével – a helyi hagyományokhoz híven - ünnepélyesen elhelyeztük az Oltáriszentséget a Szentsírba, ahol közös és egyéni imát végezhettünk, valamint kifejezhettük hódolatunkat is.

 Vianney Szent János egyik szentbeszédében azt mondta, hogy a kereszt a legbölcsebb könyv. Azok, akik ezt a könyvet nem ismerik, tudatlanok… Ezen az estén ismét alkalmunk volt belelapozni ebbe a könyvbe. Adja Isten, hogy amit megértettünk belőle, azzal élni is tudjunk. Segítsen bennünket az Isten, hogy a kereszt királyi útján szent reménységgel, merészséggel és bátorsággal tudjunk járni. Kísérjen bennünket az Anyaszentegyház áldása, hogy életáldozatunk ne legyen hiábavaló.

 Lelkipásztorunk elbocsátó áldó könyörgése után tömjént tett a füstölőbe, megtömjénezte az Oltáriszentséget, amit aztán kezébe véve, a segédkezők kíséretében elindult a Szentsírba. Isten népe közben a Gyászba borult Isten csillagvára című, 67. B. ének 1. 2. 3. versszakát énekelte. Az ének alatt a papság a segédkezőkkel elhelyezték az Oltáriszentséget a Szentsírban, ahol megkezdtük az Isteni Irgalmasság kilencedének közös imáját, amelynek végeztével a papság és az asszisztencia – visszavonult a sekrestyébe. Isten népe is csöndben eltávozott.