Isten megáldotta jövő is...

Szepsiben az 1848/49-es események történései kapcsán az idén március 17-én a ravatalozó előtti téren felállított kopjafa mellett volt a közös megemlékezés. Ünnepi beszédet mondott Dr. Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulasszonya. A történelmi egyházak lelkipásztorai és hívei bibliai alapokon nyugvó hitbeli hovatartozásukról tettek tanúságot a kapott lelki, szellemi és kulturális értékeik hűséges és felelősségteljes őrzéséről, ápolásáról és továbbadásáról.

 Az ünnepség egyik kedves mozzanata volta az Ózdi Huszárbandérium ünnepélyes felvonulása a városi művelődési központba, ahol Tóbisz Titusz, színművész vezetésével a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont növendékei adtak színvonalas kultúrműsort.

 A háborús konfliktusok és a társadalmi állapotok bizonytalanságai pergőtüzében az idén sem volt könnyű a méltóságteljes megemlékezés – határon innen és határon túl. Mint oldatlan kéve álltunk mi is, egy levert forradalom kopjafája előtt, szétzilálva, számban megfogyatkozva, lélekben megtörve, kilátástalanul, nemegyszer önámítva, becsapva, egyre lejjebb csúszva a lejtőn, vészesen közeledve a különböző beolvadáshoz és beolvasztáshoz.

 Emlékezetünkbe idézve Mécs László a Kirándulás elmaradt című 1930 előtt Nagykaposon írt versét ma is látva látjuk, hogy helyzetünk sohasem volt ideális. A megmaradásért, a megmaradásunkért és a szabadságunkért mindig meg kellett küzdeni. A hogyanokra, a mikéntekre nemzedékként, egyházként, népként, mindig válasz kellett és kell ma is találni.

 A helyes válaszadás, ill. kapás érdekében a megannyi kérdésre, mernünk kell kérdezni: a szűkebb és a tágabb pátriában valóban, nincs már mondanivalónk, üzenetünk önmagunknak, egymásnak? Nem vagyunk rabjai saját elképzelésünknek, becsvágyunknak? Tudva, vagy tudatlanul, nem vagyunk meghosszabbított kezei valamilyen érdekcsoportnak, érdekideológiának? Valóban – lesznek még unokáink, akik le fognak borulni hőseink sírhantjára? Merjünk kérdezni. Boldogok a kérdezők – mert választ kapnak.

 A válaszok olykor valóban lesújtóak. Helyzetünk nem egyszer kilátástalannak tűnik. Önámítónak. Igen, de csak addig, amíg csupán önmagunkban bízunk. Komolyan kell, kellene vennünk Szent István Királyunk lelki, szellemi örökségét. Itt az idő, hogy az áldatlannak tűnő helyzetünkben, tanulva áldott elődeink példájából, hozzájuk hasonlóan újból és újból, merjünk cselekedni. Építsünk - családot, iskolát, kultúrát, közéletet, jövőt az evangéliumi értékrendre.

 Ma is újból meg kell markolnunk a szablyát: ami nem más, mint lelki kard, a Lélek kardja. Isten szavának a kardja, az Igazság kardja – az Igazságé, ami nem mazsolázgat a Bibliából, de komolyan veszi a Szentírás minden szavát, mert egyedül csak a Biblia Igaza - Jézus Krisztus - tesz minket szabaddá.

 Egyetlen nemzedék sincs felmentve a harctól. Mi sem. Miért is lennénk? Nekünk is meg kell harcolni a harcot – a békéért, a szabadságért, az egyetértésért: az igazi szabadságért, az életért, a házasságért, a családért, az anyanyelvért, sajátos kultúránkért, s mindazért, ami földünket, s életünket kereszténnyé teszi. Mert, ahogyan Isten szolgája Robert Schuman mondta, s amit bátran ismételget a jelenlegi magyar miniszterelnök úr is: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz többé Európa”.

 2012-ben Varsóból a Szolidaritás Vonattal 3000 lengyel utazott le Budapestre a március 15-ei ünnepségekre, hogy kifejezze szolidaritását a magyarokkal. Az egyik lengyel transzparensen az Úr Jézus szavai voltak olvashatóak Szent Máté evangéliumából (Mt 18,20): „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük”. Egy lengyel fiatalember pedig így nyilatkozott: „Azért jöttem Budapestre, hogy megköszönjem a magyaroknak azt a bátor példamutatást, amellyel reményt adnak nekünk és a többi keresztény nemzetnek Európában, hogy bár tombol az önzés és a nihilizmus, a magyarok a közéletben bátran mernek meríteni a kereszténység forrásából. Majd sokatmondóan hozzátette - Magyarok, köszönjük az új Alaptörvényeteket, köszönjük Szent István áldott örökségét!”.

 Mindezek tudatában kötöttük csokorba az idén is kéréseinket és imádkoztuk el az Úr imáját majd ősi énekünkkel ügyes-bajos dolgainkban Szent István Király példáját követve Urunk, Jézus Krisztus édesanyját tisztelve kértük az Ő anyai pártfogását.

Hasonló ünnepség volt Bodollón is, ahol Vanyo Lívia óvodapedagógus mondott ünnepi köszöntőt. Demkó András szívhez szól verselése után következett koszorúzás. A meghitt ünneplés itt is a nemzeti imánk eléneklésével végződött.

 Ismételt nagy köszönet és hála, hogy közösen imádkoztunk és egymást erősítve emlékeztünk. A keresztek és a kopjafák felkiáltójelek. Nincs felesleges áldozat. Amíg van Istenben bízó és Istennel népéért küzdő ember, addig van Isten megáldotta jövő is.