Iskolaátadás
„Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte” (127,1) A zsoltárvers alapján azt is mondhatnánk – „Az emberé a munka, az Istené az áldás.” más szóval: „Ember, küzdj és bízva bízzál.”
2022. március 23-án a Jövőért Alapítvány kuratóriuma ünnepélyes külsőségek közepette adta át a magyar kormány által finanszírozott épületet a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontnak, amelyet 2015. szeptember 1-jei hatállyal hozott létre a fenntartó, a Kassai Érsekség. Az ünnepség a hagyományos szalagvágással vette kezdetét. Az ünnepi beszédek sorozatát Potápi Árpád János, a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kezdte, amit Bartók Csaba a Jövőért Alapítvány elnöke és Nagy István, iskolaigazgató folytatott. Közben az iskola növendékei énekeltek.
Ezek után került sor a történelmi egyházak által közvetítette áldásmondásra. Először nagytiszteletű Géresi Róbert, a szlovákiai református keresztyén egyház püspöke hirdetett igét, majd Vakles Attila, szesztai görögkatolikus parókus mondott áldó imát.
Római katolikus részről, Gábor Bertalan, esperesplébános, az intézmény lelki vezetője a szentelést bevezetően elmondta: Nekünk jutott az a nagy kegyelem, hogy 2015-ben városunkban és a szűkebb pátriában, a keleti végeken megnyithattuk az egyetlen magyar nyelvű katolikus egyházi iskolát. Ma, végre elérkezett az a nap, amikor Isten áldását kérve - lelki, szellemi és kétkezi munkánkra - ünnepélyesen átvehetjük fészkünket. Ajándék és feladat. Egyik sem kicsi. Az iskolaalapítás körülményeit mindnyájan jól ismerjük. Ismételten megköszönöm, hogy megértettük az idők jelét. A névsor hosszú. Isten a tudója. Ő tudja, hogy ki milyen mértékben, milyen szándékkal és milyen elvárással állt hitünk, anyanyelvünk, kultúránk megmentése mellé. Isten a tudója és jutalmazója. Ő senkinek sem marad adósa, sem a jóért, sem a tudatos rosszért. Bízzunk továbbra is irgalmában és megbocsátó emberszeretetében. Hála Istennek – ma egy köztes célt elértünk. De nincs megállás, az úton tovább kell mennünk, kitartóan Istenbe és egymásba kapaszkodva.
Köztudott, hogy 84 évvel ezelőtt – 1938 őszén meglátogatta Szepsi városát és római katolikus templomát Salkaházi Sára, szociális testvér, aki Budapestről Kassára tartva, egy éjszakát a plébánián töltött. Ma egy újabb hellyel kínálták. Áldott emlékét nem hagyják elveszni. Őrizni kívánják hitvallását, szociális érzékenységét, népéhez való ragaszkodását, sorsközösségét a szenvedőkkel és bajbajutottakkal. Az iskolaközpont őrző fészke és röptetője szeretne lenni nemes lelkiségének.
Nem véletlenül, hiszen a világ rohan. Az idősebbeknek kedves kötelességük, hogy a fiataloknak megmutassák a remény útját. Nem engedhető meg, hogy elvegyék tőlük a reményt. Az identitás, az önazonosság ugyanis nem a múlttól függ. Identitásunkat nem az adja meg, amik voltunk, hanem amit remélünk. Az igazi kérdés sohasem az, hogy „kik voltunk?”, hanem az, hogy „mit remélünk?”. A céltalan ember - bolyongó, kóbor, sodródik. A cél felé tartó ember – zarándok.
Az emberek általában nagyon könnyen összeállnak annak érdekében, hogy szembeszálljanak valakivel. A Krisztus-hívők egysége viszont egészen más: nem áll senki ellenében. Ez az egység nagyobb mindannál a sikernél, amit az ember egyedül, vagy akár közösségileg elérhet. A hívek egysége nem akkor valósul meg, amikor szilárdan közös meggyőződést és álláspontot képviselnek, hanem akkor, amikor felfedezik, hogy együtt haladnak Krisztus követésében: az evangélium hirdette, ösztönözte, mutatta és élte értékrendben: Isten, haza, család. Erre senkit nem lehet, s nem is szabad kényszeríteni, csak ösztönözni, bátorítani lehet és kell, ami már misszió. Küldetés - előre menni és nem hátra. Az itt élők erre kaptak meghívást és bizonyságul egy gyönyörű, kézzel tapintható, szemmel látható, csodálható ajándékot - a jövőnek otthont adó fészket.
A szentelési szertartást római katolikus részről főtisztelendő Pásztor Zoltán, püspöki helynök hirtelen betegsége miatt, ugyancsak a helybéli esperes-plébános végezte, aki többek között így imádkozott: Mindenható örök Istenünk! Hálát adunk és köszönetet mondunk neked ezért az építményért, amelyért annyi sokan munkálkodtak. Köszönjük a tervezést, a megvalósítást és a kivitelezést. Köszönjük a sok álmatlan éjszakát, az utazás fáradalmait, a meg nem értés és félreértés borzalmait. Köszönjük az anyagi támogatást, az erkölcsi felelősséget, a bizalmat, a tettrekészséget és a felelősséget: hitünkért, kultúránkért, anyanyelvünkért és egymásért – határon innen és határon túl!
Köszönetünkhöz bizalommal csatoljuk fohászunkat és kérésünket: Urunk és Istenünk, + áldd meg ezt az építményt, amelyet ma szellemi, lelki és erkölcsi életünk fészekhelyévé kívánunk szentelni. Add, kérünk megértenünk, hogy mindazok, akik itt a tanítás és a tanulás végett összegyűlnek, mindig az igazságot keressék és elismerjenek Téged, mint az igazság egyedüli forrását. Legyen ez az intézmény a béke és a megbékélés szigete. Az engesztelés és a kiengesztelődés fészke. A megbocsátás és a bocsánatkérés helye. Áldott elődeink hagyományainak őrzője, ápolója és tovább adója. Szálljon le áldásod erre a helyre és mindazokra, akik itt tanulni, nevelődni, tanítani, nevelni, oktatni, dolgozni és imádkozni fognak, hogy megértsék a hozzájuk intézett szavakat. Szívükben megőrizve kinyilatkoztatásod igazságait együtt maradva gyarapodjanak számban, bölcsességben, korban és kedvességben Előtted és az emberek előtt. Megszenteltetik és felszenteltetik ez az intézmény: az Atya, + a Fiú és a Szentlélek nevében. A szentháromság egy Isten áldása szálljon le erre az építményre és minden diákjára, pedagógusára és dolgozójára. Ámen.
Mialatt meghintődött szenteltvízzel az aula, a Vox Columbellae vegyes kar, Óh, én édes jó Istenem… kezdetű ének helyi változatát énekelte.
Rohanó, olykor céltalanul sodródó világunkban az iskolaközpont indítása és felépítése egy kisebb csoda. Örülünk és csodálkozunk, hogy bár itt-ott találkoztunk kerékkötőkkel, bizonytalanokkal, elbizonytalanítókkal, de sokkal többen voltak és vannak azok, akik Istenben bízva és egymásba kapaszkodva, készeknek mutatkoztak arra, hogy együtt zarándokolva, Isten általunk újabb és újabb csodákat tegyen, hogy csodálkozhassunk.
Nagy köszönet és hála mindazoknak, akik megértve az idők jelét engedték és engedik önmagukat vezetni a Szentlélek által a kreatív bátorság és bizalom útján.
