Felismerni a legutolsó legkisebbet...

És úgyis kitartunk – mottóval, immár 9. alkalommal tartott közös ima-estet Makrancon a Rosa mystica testvérület, újból kimutatva a Szűzanya iránti tiszteletüket, hálájukat és szeretetüket: Bartha Angéla szociális testvér elmélkedése alapján, tanulgatták „kicsinek” lenni az isteni nagy tervben.

Az ájtatosságot most is a Szeretetláng rózsafüzérrel zárták. A szervezők, a rendezők, a vezetők ezúton is köszönik a szíves megjelenést, az aktív részvételt, a hűséget és a ragaszkodást az Úr Jézushoz, a Szűzanyához, az Egyházhoz és kölcsönösen egymáshoz.

A Szűzanya különös tisztelete most is önvizsgálatra hívott: elengedni az összehasonlítást! Ne akarjunk nagyobbak lenni másoknál, inkább maradjunk hűségesek Istenhez, mint Ő! Ne féljünk attól, ha esetleg valaki más utakon jár, vagy más formában éli vallási életét, de ugyanazt az Úr Jézust követi. A Lélek mindig nagyobb, mint amit mi képesek vagyunk átlátni. Itt is helyénvalóak Mécs László híres verssorai: Ki a betyár? Ki a szent? / Magyarhonban ki a szent? / Ha a Mérték tönkrement, / Senki, semmi meg nem ment.” (A Bakonyi látomás).

Urunk, Jézus Krisztus! Add meg kérünk, hogy Isten nevét ne csak akkor tudjuk áldani, amikor ajándékait tapasztaljuk, hanem akkor is, amikor szenvedéssel látogat meg minket. Állj mellettünk kegyelmeddel, hogy a szenvedés idején is készek legyük találkozni azzal az Istennel, aki minden emberi okoskodást, bölcselkedést túlhalad, akinek a kezében a szenvedés is jóságos eszköz, amellyel saját magához és egymáshoz akar vonzani, kötni minket.

A mindenfajta versengés lelkületétől szabadítson meg bennünket! Ne akarjunk többnek látszani másoknál, hanem tanuljunk meg úgy szeretni és szenvedni, mint a Szűzanya: csendesen, szelíden, önmagunkról megfeledkezve! Legyen kegyes közbenjárónk, hogy ne keressük a rangot, a dicséretet, az elismerést, hanem legyen elég tudnunk: ha jót teszünk, akár a legkisebbel is, Urunknak, Jézus Krisztusnak szolgálunk! Segítsen, hogy a kicsikben is Őt lássuk és Neki szolgáljunk, sőt testi-lelki-szellemi szenvedő önmagunkban - felismerjük a legutolsó legkisebbet.