Felelősséggel tartozunk...

A mai szentleckében (1 Kor 4,6b-15) Szent Pál apostol atyaként tudott viselkedni, mindenekelőtt akkor, amikor az igehirdetés és a keresztség által a Szentlélekben örök életet adott a rája bízottaknak. Másodszor akkor, amikor szerető gondossággal törődött lelki gyermekeivel: szenvedve, izgulva értük és örvendezve állhatatosságuk, hűségük miatt, mindenekfölött azonban szüntelen imádságban hordozva őket. És mint a jó édesapa, aki nem akarja magához kötni serdülő gyermekeit, akik saját útjukat keresik, ugyanakkor viszont emlékeztetni akarja őket életadó gyökereikre, bátran leírja, hogy a korintusi híveknek lehet más tanítójuk is, találhatnak nála ékesebben szólót, sőt túl is haladhatják őt, de atyjuk csak ő marad, aki az örök életet adó hitre vezette őket.

Ez nem hiúság vagy önérzeteskedés, nem is féltékenykedés, hanem teológiai tény. Szent Pál nem megkülönböztetett rangot vagy előjogokat akar önmagának, csak rögzíti a helyét a korintusiak hitre jutásában, s kifejezi, hogy szeretne mindig ott lenni, ahol egy atyának mindig lennie kell: gyermekei szívében. Ha ezt a lelki gyermekek valamiképpen elfelejtik, vagy egyenesen megtagadják, az igazság ellen vétkeznek, s ők önmaguk is károsodnak.

A tékozló fiúknak hosszú utat kell/kellett bejárniuk, hogy visszaérkezve oda, ahonnan egykor elindultak, valóban hazataláljanak, az atyáknak pedig az aggódó szeretet látszólagos tehetetlensége és az irgalom ingyenessége által kell/kellene az Atyaisten képévé formálódniuk.

A mai napon mondjunk köszönetet áldott jó szüleinkért, papjainkért, hitoktatóinkért, pedagógusainkért, nevelőinkért és mindazokért, akik az evangélium tanításának fényében a hitre vezettek és a hitben neveltek bennünket. Kérjük, hogy áldja meg életüket és szolgálatukat a Mindenható, s egykor Ő maga legyen örök jutalmuk a lét teljességében. Nekünk pedig adja meg kegyelmesen, hogy jó lelki atyja és anyja lehessünk azoknak, akiknek üdvösségéért felelősséggel tartozunk.