Ezúton is nagy hála és köszönet...
Nagycsütörtökön délelőtt, mint minden püspöki székesegyházban, úgy Kassán is olajszentelési szentmise volt. A megyéspüspökkel együtt miséztek a főegyházmegye papjai. A szentmisében az érsekfőpásztor megszentelte a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a krizmát. Kassán, már hagyomány, hogy az érsekfőpásztor közvetlen közelében azok a jubilálók papok vannak, akik az adott esztendőben ünneplik pappá szentelésük 25. ill. 50. évfordulóját. Így volt ez az idén is. A jubilánsok az érsekfőpásztortól emlékbe egy hímzett stólát kaptak. A papság ilyenkor megújítja a szenteléskor tett ígéreteit.
A nagycsütörtök esti liturgiájában az utolsó vacsora felidézésével az Eucharisztia alapítására emlékezünk, amikor az Úr Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait. A szentírási olvasmányok felidézték az egyiptomi kivonulás éjszakáját, amikor az angyal megkímélte az izraeliták házait, mert a Bárány vérével megjelölték az ajtófélfákat. A húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe, aki saját testét adja értünk, vére pedig megszabadított a bűntől, az örök haláltól. A Nagycsütörtök ezért az Egyház legősibb ünnepei közé tartozik, ezért van ünnepélyes és örömteljes hangulata.
Egyházközségükben is a szentmise ünnepélyes bevonulással vette kezdetét. A menetben a ministránsok után következett az a 12 férfi, akik az isteni Mester 12 tanítványára emlékeztettek. A szentmise során ők voltak azok, akik elé - a pap személyében - lehajolt Krisztus, hogy lábukat megmosva jelezze Istennek a ma embere iránt tanúsított szeretetét. A lábmosás szertartására az idén a következők fogadták el a meghívást:
- Csala János
- Funty Milán
- Kalász István
- Kristofik András
- Kristofik Norbert
- Kiss Gyula Ifj.
- Pekár József
- Soltész József
- Somody Gabriel
- Suchovič Marek if.
- Špak Miroslav
- Szabó Nándor
A szentmisén minden az utolsó vacsora örömének hangulatát idézte. Ezért voltak a papok fehér miseruhában, ezért szólt a szentmise kezdetén az orgona. A Dicsőségre ezért szólaltak meg a harangok, a csengők, az orgona, majd a Glória után elnémultak Nagyszombat estéig. A mély gyász jeléül ezután már csak a kereplők szóltak. A harangok úgymond „Rómába mentek. Megrázó ellentét, hogy az Úr Jézust azon az estén árulták el, amelyen szeretetének legnagyobb jeleit adja.
A nagycsütörtöki evangéliumban hallhattuk, hogy az Úr Jézus hogyan mosta meg a tanítványai lábát. Ez a cselekedet örök időkre szóló példaadás volt, hogy miként kell, kellene nekünk is egymást alázatos szívvel szolgálni. Ennek emlékére és figyelmeztetésére mosta meg esperesplébánosunk is az arra kiválasztott férfiak lábát.
A szentmise után az Úr Jézus elfogatására és szenvedéseire emlékeztetve oltárfosztás volt, amikor eltávolítottunk az oltárról minden díszt, még a terítőt is. A szertartás végén a csend is az Úr Jézus szenvedésével együtt érző fájdalmat jelezte. Az Oltáriszentséget a mellékoltár tabernákulumába vittük, ami szintén az Úr Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezte. A szentmise csendben fejeződött be – áldás nélkül.
Amint láttuk és hallhattuk a Nagycsütörtök misztériumában egymással áll szemben az eucharisztikus ajándék legmagasztosabb szeretete és az elárultatás fájdalma. Az utolsó vacsora után az Úr Jézus apostolaival az Olajfák hegyére ment. Imádság közben szenvedett és gyötrődött, kérte apostolait, hogy imádkozzanak vele, de azok elaludtak. „Egy órát sem tudtatok virrasztani velem?” – kérdezte tőlük. Erre gondoltunk többek között mi is, amikor a szentségi Jézust a főoltárról a mellékoltár tabernákulumába kísértük, ahol rövid szentségimádást végeztünk…
A szentmise után a 12 férfi papjainkkal együtt elköltötték a rózsafüzér-társulat asszonyai által elkészített vacsorát, amiért ezúton is nagy hála és köszönet.
