Engedelmes anyagként formálja a szívünket...

Azt mondjuk, mondják: az ember a szívével lát jól. Amint az Úr Jézust is minden teremtett dolog: a mezők liliomai és az ég madarai, a mustármag és a kovász, a búza és a konkoly, mind-mind Istenre és az Ő létben tartó, gondviselő szeretetére emlékeztette, úgy Jeremiást is, az Isten emberét, aki úgy szemlélődött, úgy nézett körül, hogy minden apró történésben kész volt észrevenni az Úr üzenetét (Jer 18,1-6). Mint egy gyerek, aki néz, hallgat, figyel, majd hirtelen feláll és köszönés nélkül sietve elmegy, mintha villámcsapás érte volna.

Az Úr tőlünk is ezt várja: rendszeresen időt szakítani a szemlélődésre, mint Jeremiás és abban a mélységben nézni önmagunkat és mások munkáját, ahol könnyebben észrevehetjük kapcsolatunkat a létezés gyökerével, a teremtés misztériumával. Ez vezet el bennünket a teremtő Isten önfeledti imádására és arra a felismerésre, hogy a Neki kijáró engedelmesség voltaképp boldogságunk igazi forrása.

Ebből a „semmittevésben” feltáruló látásból vetődik át némi világosság, hogy abban, amit teszünk és szemlélünk megsejtsük a misztériumot: minden ember Isten képmása, de nem a felszínen, hanem a mélységben.

Cselekvésünk, magatartásunk, viselkedésünk Isten teremtő cselekvésére hasonlít. Ahogyan az ember ura az anyagi világnak, amelyet alakít, úgy az Örökkévaló is ura az embernek, akit formálni akar.

A mai Evangéliumban (Mt 13,47-53) az Úr Jézus ezt mondja: „Minden írástudó, aki járatos a mennyek országában, hasonló a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.” Nekünk is ilyen, a mennyek országában jártas házigazdáknak kell/kellene lenni, akik az Ó- és az Újszövetségből egyaránt kincseket hoznak elő. Ez egy új, a keresztségben kapott természetünk egyik egyedülálló ajándéklehetősége.

Adja Isten, hogy ez a fajta szemlélődés, amelyre Jeremiás próféta is példát adott és mutatott, ne csupán az ígéret előképe legyen és maradjon. Mi Őáltala, Ővele és Őbenne mérhetetlenül többet kaptunk: a teljes kinyilatkoztatást és a szívünkbe adott Szentlelkét, aki továbbra is tanítgat minket a szemlélődés igazi mélységére, hogy a mindenható Isten múltbeli és jövendő tetteinek fényében lássuk saját életünk és a történelem eseményeit, s így kegyelme indításának engedve, teremtő keze engedelmes anyagként formálja a szívünket.