Elmélődés 105
A beteg az első helyen
Ellenállni a kiselejtezés kultúrájának, megóvni a kiszolgáltatott emberi életet, méltósággal segíteni a fejlődő országoknak, oltóanyaggal ellátva őket, a minap Ferenc pápa erről is beszélt az Opus Dei által alapított, római orvosi egyetem (Campus Bio-Medico) vezetőségének a Vatikánban.
Az orvoslásban lényeges, hogy a beteg személyt a maga teljességében gondozzák, ápolják, és az embert előrébb helyezzék a betegségnél. A 2015-ben alapított római katolikus orvostudományi egyetem éppen erre törekszik, Boldog Alvaro del Portillo tanítását követve, amit Ferenc pápa beszédében is nagyra értékelt.
A gyógyítás, a tanítás és a kutatás terén egyaránt a személyközpontúság jellemzi egyetemüket, ahol a páciensnek ismerik a személyes történetét, baráti kapcsolatba lépnek vele, a lelkét is ápolják. Az emberszeretet, különösen a törékeny egészségűek iránt - akikben a megfeszített Krisztus képét látják - a keresztény látásmódhoz tartozik, és ezt soha nem szabad veszni hagyni – mutatott rá a pápa.
A másik fontos szempont a kizárólagos haszonelvűség elutasítása, ahol csak anyagi érdekek dominálnak. Ez nem egyeztethető össze a keresztény etikával, mint ahogyan a kiselejtezés kultúrája sem. Nem fogadhatjuk el, hogy vannak méltó és méltatlan életek, és ez utóbbiaktól megszabadulunk, mert már nem termelnek profitot, nem hajtanak hasznot a társadalomnak. Sajnos ebben a légkörben élünk, de fel kell lépnünk a kiselejtezés kultúrája ellen – figyelmeztetett a pápa. Minden egészségügyi intézményben, főként, ha az keresztény ihletésű, úgy kellene ápolni a betegeket, hogy elmondhassuk: „Itt nemcsak orvosokat és betegeket lehet látni, hanem személyeket, akiket befogadnak és segítenek. Itt kézzel fogható az emberi méltóság terápiája”, ami sohasem kiárusítható, de mindig megvédendő.
A középpontba a személy kezelését kell állítani anélkül, hogy elfeledkeznénk a tudomány és a kutatás jelentőségéről. A gyógyítás ugyanis tudomány nélkül hiábavaló, a tudomány viszont gyógyítás nélkül meddő. A két dolog kéz a kézben jár, és csak együtt emelik művészetté az orvoslást, amiben a fej és a szív, az ismeret és a szenvedély, a szakmaiság és a könyörület, a hozzáértés és az empátia egyaránt jelen van.
Ferenc pápa az ismeretlen vagy ritka betegségek kutatására is kitért, amelyet anyagi szempontok miatt gyakran elhanyagolnak. Ezzel szemben az Opus Dei római orvosi egyeteme és klinikája nemcsak a kutatásban vesz részt, hanem anyagilag is segíti azokat, akiknek gondot okoz kifizetni az egyetemi képzés költségeit. A Covid-központ, az elsősegély és a nemrég átadott Hospice-osztály, amit működtetnek, nagyban hozzájárul a járványhelyzet enyhítéséhez. A pápa az összefogás fontosságát is hangsúlyozta. Együtt kell működnünk, ezt tanulhattuk meg a pandémia alatt. Rájöttünk, mennyire össze vagyunk kötve, és hogy a közös problémákat csak együttes erővel tudjuk megoldani. Az egészségügynek erre az összefogásra, együtt gondolkodásra van szüksége, különösen, ha az katolikus. Elmúltak azok az idők, amikor mindenki elszigetelten követte sajátos karizmáját.
A szeretetszolgálat megkívánja, hogy odaajándékozzuk a tudást, másokat is részesítve kompetenciánkból, mindenki rendelkezésére bocsátva a tudományt. Önmagukban nem elegendők a tudomány termékei, mert azok csak tüneti kezelést biztosítanak. Jó példa erre a vakcinák esete: sürgősen segíteni kell azokat az országokat, ahol kevesebb oltóanyag áll rendelkezésre. Ugyanakkor hosszú távú tervekre van szükség, amelyeket nem pusztán a jóléti országok önnön bebiztosításának vágya vezérel. A gyógyszereket méltósággal kell elosztani, s nem könyöradományként. Ahhoz, hogy valóban jót tegyünk, elő kell mozdítanunk a tudományt, és annak átfogó alkalmazását, megértve a hátteret, meggyökereztetni a gyógyítást, növelve ezzel az egészségügy kultúráját.
Mindez nem könnyű feladat - valljuk Ferenc pápával. De valódi küldetés ez, amiben remélhetőleg a katolikus egészségügy is világszerte egyre inkább aktívabb lesz, hogy ez által az egyház a sokat emlegetett, a kifelé nyitott jele legyen napjaink emberének, mindenekelőtt a betegeknek.