Együtt, egymással, egymásért...

„Rászedtél, Uram, és hagytam, hogy rászedj! Erősebb voltál nálam, és győztél!”. Jeremiás szavai a legszemtelenebb szavak közül valók, amelyeket Isten emberei valaha is mondtak a Szentírásban és mégis a legszebb imádságok egyike lett belőlük, mert igazak (Jer 20,7-9).

Az igazi hivatás ugyanis nem felületes, nem naiv vallási rajongás. Megannyi pap és szerzetes mondhatná el: „Ha tudtam volna, hogy ez a papság, ez a szerzetesség, soha nem indultam volna el ezen az úton, de Jézus rászedett. Ő vonzott erre és én hagytam, és ma is hagyom, és ha ezer életem lenne, ezerszer is hagynám, hogy rászedjen.” Hasonlóképpen vallhatna házasságáról sok-sok elkötelezett férfi és nő, akik hosszú éveket, évtizedeket töltöttek el egymás mellett hűségben, szeretetben. 

Ez a kettősség, hogy „rászedtél” és hogy „hagytam, hogy rászedj”, az igazi szeretet történetének ára ezen a földön. Ezért jó fiatalon elindulni. Itt nem a megfontolás kell, hanem a szeretet, amely örök kötődés. Meglennénk e nagy szeretet nélkül is, amely a legteljesebb önfeladást követeli, de ha nem lenne ez a nagy szeretet, nem is tudnánk, mit jelent teljes életet élni, előre ízlelgetve az örök és tökéletes boldogság mézcseppjeit. 

Adja Isten megértenünk, megízlelni és megtapasztalni, hogy Urunk Jézus nem ravaszsággal szedett rá minket, hanem szerelme nagyságával, amellyel minden érdemünk nélkül és sokszor tulajdonságaink ellenére, öröktől fogva szeret bennünket. Nem hazugsággal szedett rá, hanem tekintetével, ahogyan ránk nézett és meghívott bennünket. Nem pusztán egy feladatra, munkára, de még csak nem is egy életformára hívott, hanem hogy az Ő életében részesülve, a szeretet szenvedésében, Őáltala, Ővele és Őbenne részt vállaljunk megváltó művében - együtt, egymással, egymásért.