Egyre elevenebb, erősebb és termékenyebb legyen...

Új hetet, napot kezdünk. Jó, ha ismét emlékezetünkbe idézzük a tagadhatatlan tényt: a Teremtőnk ránk, emberekre bízta a világot, azt a földdarabot, ahol élünk, hogy őrizzük és azt fizikailag és lelkileg gondosan megműveljük. Ő alkotta a Napot és mindent, amit körülöttünk és önmagunkban látunk, hogy azok az üdvösség tervében a javunkat szolgálják. Kérjük Őt, hogy kegyelme adományából a mai napon is hűségesen munkálkodjunk az Ő dicsőségére, embertársaink és lelkünk javára. 

Tagadhatatlan tény, hogy vagyok, vagyunk. Létezünk. Ha megérintjük kezünket, lábunkat, fülünket, szemünket, nem tudjunk nem érzékelni létünket.

De honnét vagyunk? Miért vagyunk? Ki akarta létünket? Önmagunktól vagyunk? Szüleink akartak minket?

Fontos kérdések ezek. Bátorság kell őket feltenni, megválaszolni, elfogadni és szerintük élni.

Eszünkbe idézhetjük Szent Pál szavait az első korintusi levélből: ²⁹Azt mondom tehát, testvérek: Az idő rövid, azért, akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna, ³⁰aki sír, mintha nem sírna, aki örül, mintha nem örülne, aki vásárol, mintha meg sem tartaná, ³¹s aki felhasználja a világ dolgait, mintha nem élne velük, mert ez a világ elmúlik. ³²Azt szeretném, ha mentek volnátok a gondtól. A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. ³³A nős azonban világi dolgokkal törődik: hogyan keresse felesége kedvét, ³⁴ezért meg van osztva. A nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami az Úré, hogy testben és lélekben szent legyen, míg a férjes nőt világi dolgok kötik le: hogyan járjon férje kedvében. ³⁵Ezt javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak, hanem hogy a feddhetetlen életre és az Úrhoz való osztatlan ragaszkodásra segítselek titeket.” (1 Kor 7,29-35).

Ez nekünk is szól, itt és most, egy életre szóló érvénnyel: egy tudatos hívő keresztény életállapota, magatartása, aki kortársai között egy új, az örökélet jeleként kíván, vágy élni. A gazdag ifjúnak szóló meghívás lényege is ez, amelyet azonban ő nem mert, nem tudott vállalni, mert szíve túlságosan kötődött ahhoz, ami ebből a világból a mulandóságra van ítélve.

Ekkor íme, valaki odament hozzá és azt mondta: ,,Mester! Milyen jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?’’ Ő azt válaszolta neki: ,,Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyvalaki a jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsokat.’’ Az megkérdezte: ,,Melyikeket?’’ Jézus ezt felelte: ,,Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat’’ [Kiv 20,12-16; MTörv 5,16-20; Lev 19,18]. Az ifjú erre azt mondta neki: ,,Mindezeket megtartottam, mi hiányzik még nekem?’’ Erre Jézus így szólt hozzá: ,,Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyekben. Azután jöjj, kövess engem.’’ E szó hallatára az ifjú szomorúan elment, mert nagy vagyona volt. (Mt 19,16-22)

Ki tagadhatná? Isten titkaiból igazán csak azt tudjuk hitelesen hirdetni, amit valamiképpen már emberi életükben megtapasztaltunk. Nem azzal lesz valaki kiváló igehirdető, hogy szépen forgatja a szavakat és megtanulja a retorika fogásait – bár a próféták és Urunk Jézus Krisztus is értett a jó szónoki beszédhez – hanem mindenekelőtt azzal, hogy megtapasztalja a keresztet, hogy iszik Ura magányának és szenvedésének keserű kelyhéből, hogy lelke megismeri az alvilág rettenetes árnyait és a sziklasírnál is sötétebb mélységeket, miközben mindvégig az Atya oltalmának árnyékában marad, és az Úrral egyesülve lélekben türelmesen, nagy-nagy bizalommal várja a megújult és megújított feltámasztott létteljességet – az örökéletet.

Különösen is igaz ez az Újszövetség szent népére, az Egyházra és benne Isten szentjeire és boldogjaira. Ezt a titkot, titkokat pillanthatjuk meg bennük és önmagunk egyéni életében is, sőt népünk, nemzetünk, kortársaink titokzatos kapcsolataiban, amelyek életünk eseményeiben - bennünk és általunk - mélységesen összeérnek, mert a szentek szenvedik el legmélyebben a Krisztus Titokzatos Testének sebeit, ám, ezek a sebek bennük találnak, mutatnak látható gyógyulást.

Bizonyára mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor egy kérdés nem hagy minket nyugodni. Amikor akár hosszú időn át ott van a fejünkben, alig tudunk törődni más dolgokkal, mert mielőbb szeretnénk választ kapni. Nyugtalan nappalok és álmatlan éjszakák időszaka ez. Sokszor még azt sem tudjuk, hogy válaszért kihez forduljunk.

Talán hasonló érzés töltötte el a mai evangéliumban szereplő fiatalembert is. Talán napok, vagy hetek óta járt a fejében a kérdés, amit most az Úr Jézushoz lépve kimondott: „Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” Minden bizonnyal azonban egy kis megnyugvás is van a kérdésben: na, végre találtam valakit, aki választ ad.

Egy olyan ember kérdése ez, aki keresi az igazságot, a teljességet. Nem azt kérdezi, mit szabad, vagy mit muszáj tennie, hanem hogy mit kell tennie az örökkévalóságért? Ez a vágy nem hamis: a fiatalember komolyan veszi a hitet és nyitottnak tűnik arra, hogy az Úr Jézustól kapott válasz szerint éljen.

Ekkor egy rövid párbeszéd következett a törvény megtartásáról, de az Úr Jézus észrevette, hogy az ifjú többre képes és vágyódott, ezért magasabbra tette a lécet: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el mindenedet!” Ezen a ponton a történet azonban megbicsaklott. Az ifjú elszomorodva távozott, mert sok vagyona volt. A vágya megvolt, de nem volt kész arra, hogy lemondjon az anyagi javak által nyújtott biztonságáról és kényelméről.

Ugye, minannyian szeretnénk, vágyunk jobbak lenni, közelebb kerülni Istenhez, ám, ha csak lehet, akkor az ne kerüljön sokba, szinte semmibe? Az Úr Jézus azonban nem olcsó boldogságot kínál. Az örökélet nem a jó kérdésfeltevésen múlik, hanem a bátor válaszon.

El tudjuk, el merjük ma mondani?

Uram, Jézus Krisztus! Bennem is ott él a vágy, hogy elnyerjem az örökéletet, a lét teljességét. Néha mégis elszomorít a kérésed, mert nehéz elengednem a megszokott biztonságomat. Add, hogy ne csak kérdezni merjek, hanem válaszolni is! Ne csak keressem az utat, hanem legyen bátorságom elindulni rajta! Tudom, hogy követésed nem kis áldozattal jár. Adj erőt, hogy le tudjak mondani a mindennapok és a pillanatok javairól és Téged válasszalak!

Titkaid élő, eleven megtapasztása segítsen hozzá, hogy mind jobban egy életet éljek Veled, Benned és Általad a reám bízottakkal. Szenvedéseinket egyesítsd a Te megváltó és üdvösségszerző szenvedéseddel, hogy ezáltal egyéni és egyházi életünk kapcsolatai Benned és Általad - együtt, egymással, egymásért - egyre elevenebb, erősebb és termékenyebb legyen.