Csendet kóstolni, tanulni és gyakorolni...

Azt mondják, mondjuk, hogy a csend gyógyít. Segít összeszedni önmagunkat, gondolatainkat, meghallani a saját belső hangunkat. Ez a belső hang sosem a szájon keresztül szólal meg. Nem kellenek hozzá szavak vagy mondatok. Hatalmát sokan ismerik. Gyógyhatását kihasználják úgy a keleti kultúrák, mint a mai modern pszichológia.

Azonban jó, ha tudjuk: ez a belső hang, a saját képére és hasonlóságára teremtett ember Teremtőjének a szava bennünk. Növendékeinkkel az osztályszentmiséken ezt szeretnénk megtapasztalni és megtapasztaltatni, egy olyan világban, ahol sokszor rettegünk csendtől.

De vajon miért? Mi miatt üldözzük és csapunk zajt folyamatosan magunk körül? Talán csak azért, mert nem tudjuk a módját annak, hogy hogyan kell csendben maradni?

Ezt tanulgatjuk, mivel az Egyház által közvetített evangéliumi tanítás többek kínál, mint ez a világ. Nemcsak tanítást, de találkozást is a mindig élő Istennel, Aki minden szentmisében felkínálja nekünk önmagát: szavában, szentségeiben és a Vele való közösségben.

Mindezek fényében és tudatában csak igazat tudunk adni annak, aki a minap ezt írta a világhálón: jelenleg azt gondolom, tantárgyként kellene tanítani az iskolákban a csendet, hogy a következő generáció már ne legyen ilyen mérhetetlenül zajos, tudja és merje használni, élvezni a csendet.

Osztályszentmiséinket a jövőben a könyvtárban tartjuk, ahonnan a szentmise végeztével Boldog Sára testvér himnuszát énekelve átvisszük az eucharisztikus színekben velünk maradt Úr Jézust a kápolna tabernákulumába, ahová Sára testvér példájára napközben egy rövid időre ismét betérhetünk csendet kóstolni, tanulni és gyakorolni.