Csak ennyi, ennyi, ennyi az egész...

A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK - 328) szerint: „Hitigazság, hogy szellemi, test nélküli lények, akiket a Szentírás általában angyaloknak nevez, léteznek. Ezt a Szentírás éppoly világosan bizonyítja, mint az egybehangzó Szenthagyomány.”

Szent Ágoston fogalmazásában: Az angyal hivatalt és nem természetet jelöl. Ha a természete után érdeklődünk, akkor szellem; ha a hivatala után, akkor angyal: mivolta szerint tehát szellem, tevékenysége szerint angyal. Az angyalok egész létük szerint Isten szolgái és hírnökei. Mivel »állandóan látják az én Atyám arcát, aki a mennyben van« (Mt 18,10), ők azok, akik teljesítik Isten szavát, mihelyt meghallják beszédének hangját (Zsolt 103,20). Mint személyes, halhatatlan és tisztán szellemi teremtményeknek - értelmük és szabad akaratuk van. Tökéletességük fölülmúlja minden látható teremtményét. Ennek bizonysága a dicsőségük ragyogása. (KEK 329–330)

Isten és világa olyan nagy misztérium, amit nemcsak az egyértelműen tőle származó kinyilatkoztatás, hanem a vele kapcsolatos kérdésekként is, nagyon komolyan kell/kellene vennünk. A teremtés méretei és fizikai törvényszerűségeinek csodája ugyanis, az emberi élet halállal megjelölt, mégis az örökkévalóságra irányuló volta miatt - mivel valóban a maguk egzisztenciális mélységükben érintenek bennünket - ezért önkéntelenül is Isten misztériuma elé állítják a gyötrődve kereső emberi értelmet.

Ma ugyan többet tudunk a teremtett világ szerkezetéről és törvényeiről, mint Jób a maga korában, de ez csak még hatalmasabbnak sejteti a Teremtőt, sőt a végső kérdések ugyanúgy megmaradtak: honnét a mindenség?  A semmiből hogyan lehet valami? Honnét az első élő sejt? Az élettelenből, hogyan származhat élő? Honnét a személyes lét, az emberi tudat, a személyiség? Hogyan, miként ébredhet öntudatra, ami öntudatlan? Mi vár az emberre a halál után? 

Ezekre a kérdésekre nincs és nem is lehet természettudományos válasz adni, mert ezek a váltások nem magyarázhatóak meg a természetben tapasztalható törvényszerűségekből. Mégis, ezeket kérdéseket az embernek - ha méltó akar lenni az emberi mivoltára - nemzedékről nemzedékre fel kell tennie és akkor, akarva-akaratlanul, Isten misztériuma előtt találja önmagát.

Az aztán már rajtunk múlik, tőlünk függ, hogy belebocsátkozunk-e ebbe a misztériumba, vagy megállunk a küszöbénél és kívül maradunk? Jób csöndje, ahogyan szájára teszi a kezét: az imádás mozdulata. Ez az elnémulás számára egyben felszabadító találkozás is, mert nem neki kell megválaszolnia a megválaszolhatatlant, hanem arra bízza/bízhatja önmagát, Akinek a tökéletessége, a hatalma és a jósága biztonságérzettel tölti el. 

A mai evangéliumban az Úr Jézus ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban is választ ad, mennyei távlatokat nyit. „Ki a legnagyobb a mennyek országában?” – kérdezik a tanítványok (Mt 18,1-5. 10). A kérdés a világ logikája szerint fogalmazódig meg bennük - a rangról, a fontosságról szól. Válaszában azonban az Úr Jézus egy egészen más világot tár eléjük és elénk: odahív egy gyermeket, közéjük állítja, és azt mondja - aki a mennyországba szeretne jutni – annak ilyenné kell/kellene válnia, azaz önmagában meg kell őriznie a gyermeki lelkületet.

A gyermeket bizalom, nyitottság, egyszerűség, engedelmesség jellemzi. Nem akar uralkodni, csak szeretni és szeretve lenni. Az Úr Jézus mintaként ezt a lelkületet állítja elénk - nem a nagyot kell keresni, hanem a kicsit, a nyitottat, a tisztaszívűt.

És itt érkezünk vissza az angyalok titokzatos, de nagyon is személyes világába. Az Úr Jézus így tanít: „Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül! Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.” Az ember tehát nincs egyedül. Az isteni gondviselés külön, személyes védelmezőt rendelt mellénk: őrzőangyalokat. Ők egész létük során láthatatlanul, mégis valóságosan kísérnek bennünket. Sőt, nemcsak vigyáznak ránk, hanem segítenek minket meghallani Isten hangját. Irányítanak, figyelmeztetnek minket.

Figyeljünk ezért a csendes sugallatokra, legyük olyanok, mint a gyermekek. Adjuk hálát, hogy mi már birtokában vagyunk annak a teljes tudásnak, amit az Atya, Urunk, Jézus Krisztus által - a világ és benne az ember rendeltetését és örök sorsát, létünk teljességét illetőn - kinyilatkoztatott. Imádkozzunk, hogy miközben kutatjuk és csodáljuk a teremtés titkait, úgy éljünk, hogy az Atya által készített örök jövőnknek egykor mi is szemtanúi és boldog részesei lehessünk.

Ebben legyen segítségünkre az őrzőangyalunk, Isten küldöttje, akit azért rendeltet mellénk, hogy őrizzen és vezessen minket. Köszönjük meg szelíd, türelmes és védelmező jelenlétét az életünkben. Segítsen bennünket, hogy minden helyzetünkben meghalljuk a jót súgó hangját, sugallatát és le ne térjünk az Isten felé vezető útról. Tanítson, bátorítson minket alázatra és gyermeki bizalomra. Vezessen, amikor kételkedünk vagy félelem tölt el bennünket. Legyen velünk minden lépésünknél, hogy eljussunk a mennyei Atya örök országába, tudatosan, boldogan, remény telve megélve Mécs László közismert verssorait:

Valaki engem végtelen szeret,
nagyobb a Földnél és nagyobb az égnél,
hagyom magam szeretni, mint a gyermek:
a csak ennyi, ennyi, ennyi az egész.