Célba ér a lét teljessége...

A Boldogságos Szűz Mária egy olyan világ hajnalhasadása, ami végre megszabadult a gonosztól, nyilatkozta a minap a Szentatya, Leó pápa, aki homíliája kezdetén felidézte első látogatását a Jó Tanács Szűzanyja kegyhelyén, amelyet alig két nappal megválasztása után tett, amikor ezt írta a bazilika vendégkönyvébe: „Pápaságom első napjaiban kötelességemnek és mély vágyamnak éreztem, hogy közel kerüljek a genazzanói Jó Tanács Szűzanya kegyhelyéhez, aki egész életemben elkísért anyai jelenlétével, bölcsességével és Fia iránti szeretetének példájával, aki mindig is hitem középpontjában állt” (2025. május 10).

Örömmel vagyok ismét itt - folytatta - hogy veletek ünnepeljem a Szent Szűz születésének vigíliáját, és hogy a Gyermek Máriára bízzam mindazt, ami megszületik ebben a szegény és nagyszerű emberiségben, ami oly törékeny, mint egy hajtás, mégis Isten hűségének a jele. Igen, Szűz Mária egy másfajta napnak a hajnala, egy olyan világé, ami végre megszabadult a gonosztól.

Valóban. De a szent írók miért nem írtak és írnak többet ezzel kapcsolatban a Szűzanyáról? XIV. Leó pápa a szentmise bibliai üzenetét Villanovai Szent Tamás, ágoston-rendi szerzetes és püspök segítségével értelmezte, aki életét a szegények szolgálatának szentelve mélyen behatolt ebbe a hitigazságba. A szent püspök ugyanis képes volt meglátni Szűz Mária kicsinységének és úgymond peremre szorult helyzetének a paradoxonát - a józanésznek az üdvösség rendje középpontjába helyezett ellentmondónak tűnő következtetését.

Leó pápa érdekes kérdést vetett fel: Milyen lehetett egy kislány születése Joachim és Anna idejében? Villanovai Szent Tamás mélyen belemerült ebbe a témába: „Sokszor elgondolkodtam – írja –, és megkérdeztem magamtól, hogy az evangélisták, akik oly sokat beszéltek Keresztelő Szent Jánosról és az apostolokról, miért olyan szűkszavúan mesélik el nekünk Szűz Mária történetét, aki élete eseményeiben és személyes mivoltában mindenki mást felülmúl. Megkérdezem – folytatja a szent püspök – miért nem hallottunk még fogantatásáról, születéséről, neveltetéséről, szokásairól, az őt ékesítő erényekről, arról, hogy milyen emberi kapcsolata volt fiával, hogyan viszonyult hozzá, hogyan élt az apostolokkal mennybemenetele után? Mindezek a dolgok fontosak voltak, és a hívek rendkívüli áhítattal olvasták volna őket, és az egyszerű emberek is gyönyörködtek volna bennük. Ó, evangélisták, hozzátok fordulok! Miért fosztottatok meg minket hallgatásotokkal ilyen nagy örömtől? Miért hagytatok ki ilyen örömteli, oly régóta várt, oly gyönyörűséges részleteket? (Összes Művek VII, 266,8).

Leó pápa a püspök szavaiban hitünk számára fontos jelzéseket talált. Először is, kérdezzük meg a Szentírást és szerzőit, vitassuk meg a szöveget, lépjünk párbeszédbe a Jelenések könyvének tanúival, mint barátokkal! – ajánlotta a Szentatya.

Igen, „szentek polgártársai vagyunk, és Istennek házanépe” – ahogyan azt Pál apostol tanítja (Ef 2,19) – és magától Szűz Máriától tanuljuk meg a bölcsességet, ahogyan Istennel beszélget, amikor kérdéseket tesz fel Neki (vö. Lk 1,34), értelmezi az eseményeket, őrzi és összekapcsolja azokat a szívében – ahogyan arról Lukács evangélista is beszámol (vö. Lk 2,19, 51).

Máté evangéliuma (Mt 1,1-16.18-23) hallgatásával azonban mintha Villanovai Szent Tamást igazolná. Hallottuk a felolvasott evangéliumban, amint beszámol Szűz Mária jelenlétéről, aki maga egyetlen szót sem szól. Mégis, Mária – és a benne élő Fia – puszta jelenléte mozgatja az egész történetet: Józsefnek és egész házanépének a történetét. Mária jelenléte minőségi ugrást indít el a nemzetség történetében, mintegy váratlan újdonság, ami képes nemcsak az elvárásokat, hanem az ember kiszámítható viselkedését is módosítani. Amit József hall, amit eldönt, és amit tesz, az voltaképpen válasz Istennek és a Máriában való jelenlétének, az ő abszolút különbözőségének, ami túlmutat minden lehetséges emberi elbeszélésen. Máriában az üdvösség otthonra talál: Isten velünk van! A villanovai püspök így folytatja: „Nos, ami az általam említett gondolatokat illeti, hogy miért nem írtak könyvet a Szűzanya tetteiről, mint ahogyan Pál tetteiről tették, […] az egyetlen dolog, ami eszembe jut: Mindez azért történt, mert a Szentléleknek így tetszett - az evangélisták pedig ösztönösen hallgattak róla - egyszerűen azért, mert a Szűzanya dicsősége, ahogyan a zsoltárban olvassuk, teljesen benne volt Máriában (vö. Zsolt 44,14 Vulg.), továbbá történetének összefoglalására elegendő volt, amit a cím kifejez: hogy Jézus tőle született. Mit akarsz még tudni? Mit keresel még a Szűzben? Elég, ha tudod, hogy ő Isten anyja.” (uo.).

Mária – és a benne élő Fia – puszta jelenléte mozgatja az egész történetet: Józsefnek és egész házanépének a történetét. Isten útja egyszerűbb és csendesebb volt és marad is, mint a miénk, de mégsem kevésbé erőteljes és átformáló.

Szédüljünk meg e nagy Misztérium előtt! Mert hiszen lehetetlen megszokni azt! Egy kislányka születését ünnepeljük, aki arra hívatott, hogy Teremtőjének, az üdvözítő Istennek az Anyja legyen. Ő mégis, egyszerűen gyermekként születik, akárcsak a mi lánykáink és leányunokáink, akiket karjainkban tartunk.

Nemes és magasztos címekkel illetjük őt: Nagyasszony és Királynő. Isten útja valóban egyszerűbb és csendesebb volt és marad is, ám mégsem kevésbé erőteljes és átformáló. Ez az Úr Jézus útja is, aki „az elsőszülött a sok testvér között” (Róm 8,29). Így, Máriához hasonlóan, mi is „eleve arra vagyunk rendelve, hogy a Fiú képmásához legyünk hasonlóak” (uo.), persze a kegyelem által, de mégis csak úgy, hogy az ő útját, az ő választásait kívánjuk és részesítjük előnyben más utakkal szemben.

Isten, Urunkban Jézus Krisztusban a legszerényebb történelmi körülményeket és teremtményeket választotta, hogy kinyilvánítsa Országának egyedülállóságát, amelyben az erőszaknak nincs helye, és ahol maga a teremtés, a szolgálat és az életről való gondoskodás - a mindenhatóság.

Hosszú beszéde végén a Szentatya még hozzáfűzte Villanovai Szent Tamás püspök szavait: „Engedd szabadjára a képzeletedet, tágítsd ki megértésed határait, és fessél meg lelked mélyén egy olyan fiatal nőt, aki a legtisztább, a legokosabb, a legszebb, a legájtatosabb, a legalázatosabb, a legszelídebb, tele minden kegyelemmel, a legszentségesebb, minden erénnyel ékes, minden karizmával feldíszített, Istennek teljesen tetsző; tágítsd ki őt amennyire csak tudod, képzeld el, amennyire csak képes vagy!” (uo.). Szent Tamás erre a csodálatos képzelőerő-gyakorlatra hív minket. És megjegyzi: „A Szentlélek nem foglalta őt írásba, hanem arra várt, hogy te belülről fessed meg Őt” (uo., VII, 266, 9).

Pontosan így van ez velünk is: bennünk is a szemlélődő imában az ölt testet, amit a világ nem tud elmondani nekünk, pedig már létezik; ami még láthatatlan, mégis egy újfajta erővel rendelkezik önmagában. Ez nem fantázia, hanem prófécia. Nekünk pedig - napjaik pusztító és a bizonytalan idején - szükségünk van erre a próféciára, hogy lássuk Isten munkáját és szolgáljuk azt.

Szűz Mária születésnek liturgikus emléknapján a szentmise olvasmányában Mikeás próféta a kicsiny Betlehemben megérezte felemelkedését a béke Királyának, akinek köszönhetően végre biztonságban élhetünk a földön (vö. Mikeás 5,1-4). A szentmise első könyörgésében pedig a kicsi Máriához fordulva, azt kértük, hogy „születésének ünneplése növelje a békénket”. 

Igen, szeretnénk elképzelni a békét, szeretnénk kiszélesíteni a megértés határait és lelkünkben megfesteni, hogy aztán felismerjük: az már valójában létezik, hogy befogadjuk és szolgáljuk ezt a békét. Mindez Isten ajándéka, a Feltámadott lehelete, a Szentlélek műve. Hagyjuk, hogy a béke növekedjen bennünk! A világban ki fog sarjadni a béke.

Köszönöm, köszönjük, hogy lélekben ma is együtt vagyunk. Együtt, egymással, egymásért. A Kisboldogasszony köré gyűlve, akiről üdvösség köszönt ránk, ami gyermekeit, Fiában átalakít minket. Kérjük tőle az ő Jó Tanácsát, hogy befogadva az isteni Igét - hiteles megtérésünk által megőrizve azt magunkban - bölcs döntések hozzunk napjaink világába. Lám, a szemlélődő ima által így ölt testet az, amit a világ nem tud elmondani nekünk, holott már létezik.

Az Úr Jézus ma hallott boldogságmondásai evangéliumi üzenetének is (Lk 6,20-26) ez a központi magja: benne és vele elérkezett, itt van köztünk Istenországa, vagyis az eleven, létbeli kapcsolat az Atyaistennel Jézus Krisztus által a Szentlélekben. Mindazok, akik hisznek Jézus Krisztusban - mint közös szülők gyermekei - ugyanazon isteni örök életben részesülve mélyebben és örökre testvérekké válnak. Ezt az új életet a hit és a keresztség szentsége alapozza meg, amit az Eucharisztia vétele hatékonyan táplál, növel, fokoz és gyarapít.

Ahogyan a növényi és az állati életnek megvannak a maguk biológiai törvényei, ugyanúgy emberi létünknek is megvan a maga egészen sajátos, totálisan új törvénye: a végtelenül tiszta, ingyenes szeretet, ami Isten belső életéből részesít minket. A ma Szentleckében (1Kor 7,25-31) ismétlődő „mintha nem volna” is erre utal: a keresztény ember a szívét, életének értelmét fokozatosan egy magasabb szintre helyezi át. Egyébként minden természetbeni és természetfeletti, fizikai, testi és lelki fejlődés is ebbe az irányba mutat.

Az ember az önző, infantilis világot akkor hagyja el, amikor egy hatalmas szeretetélmény kiszakítja, s már mindent ennek rendel alá, ezért a kapcsolatért mindent képes feláldozni. Szíve már nem a mulandó anyagban és anyagért él. Magasabb szinten valami hasonló történik lelkileg is, amikor az ember mélyebben találkozik Isten megtestesült Fiával, az Úr Jézussal, akitől elnyeri a halhatatlan életet. A szíve már nem e mulandó világ értékeiért él és dobod, hanem a Szűzanya Szeplőtelen Szívével, Úr Jézus Szent Szívével összekapcsolva - a Szentháromság dicsőségében. 

Mondjunk ma is köszönetet, hogy kereszténységünk, ami nem természetünket – mármint a keresztségben kapott, új természetünket – felülmúló és ezért fojtogató erkölcsi törvények összessége, hanem az Urunk, Jézus Krisztus által megszerzett új élet: értelmes, szép és megvalósítható program - az örökkévalóságra nyitó kapu valósága.

Adja Isten, hogy a szentségek erőterében élve az egész teremtett világot beemeljük ebbe az életbe - ami a hittel, a szent keresztséggel és az Eucharisztia rendszeres és gyakori vételével elkezdődött bennünk - és a végső napon célba ér a lét teljességében.