Az Evangélium misszionáriusai...
Szombaton koraeste ismét jó volt együtt látni, szemlélni és közösen átélni a főtisztelendő Pásztor Lorenzo atya vezette - a Golgotha éneklőcsoport közreműködésével – megtartott ifjúsági szentmisét az új iskolaév kapcsán.
Örvendetes tény, hogy itt és most, köztünk és bennünk is visszhangzik Szent Pál apostol első Timóteus levelének tanítása: „Te azonban, Isten embere, kerüld el a rossz dolgok utáni sóvárgást! Törekedjél inkább igazságos lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre. Vívd meg a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, hiszen erre kaptál hivatást” (1Tim 6,11-12).
Timóteushoz hasonlóan, mi is Isten emberei vagyunk. Az „Istené” kifejezés azonban nem birtoklást, de köteléket jelent, mert mindazok, akik Istennel élnek: szabadok - szabadok attól, ami üressé teszi az életet.
Urunk, Jézus Krisztus ugyanis saját üdvösség-történetünk munkálására hív minket, amit Szent Pál apostol az idézetben három igével fejez ki: kerüld el, törekedj, harcolj! Az Apostol arra figyelmezteti Timóteust, hogy „kerülje” a gőgöt, a hiúságot, az erőszakot, a kapzsiságot. Ezek az érzések megragadnak, birtokba vesznek és önzővé tesznek minket, ami ijesztő magány felé sodor. Isten közelségének megízleléséhez el kell utasítanunk azt a kapzsiságot, amely pl. arra sarkall, hogy mindenáron egy halom like-ot arassunk, aminek a végén azonban egyedül maradunk önmagunkkal.
Ha elkerüljük ezt a kelepcét, akkor elkezdünk törekedni „az igazságosságra, az istenfélelemre, a hitre, a szeretetre, a türelemre, a szelídségre” (11. v.). Igen, mert akik Istennel élnek, a legjobbra törekszenek, egyre jobban annak tudatában, hogy nem elég elkerülni a rosszat: a jót kell választanunk! A jó választása maga a szabadság cselekedete, amely által a szabadság beteljesedik.
A helyes választáshoz emlékezzünk erre a kritériumra: a jó - életet ad és soha nem vész el. A jó azonban nem csupán egy szép fogalom, hanem a szeretet ragyogó arca: maga Isten! Isten jóságának tükörképeként említi az Apostol az igazságosságot az emberiség iránt, míg a jámborságot és a hitet Isten iránt. A program tehát szeretetet jelent mindenki felé, türelmet azok iránt, akik esetleg szenvedést is okoznak nekünk.
Szent Pál apostol harmadik igéje harcra hív, hiszen a rossz elkerülése és a jóra törekvés - harcot, küzdelmet is jelent. Vagyis itt a küzdelem, a „hit harca” elkötelezettséget is jelent, azt, hogy tudatosan igyekszünk az evangélium szerint élni, természetesen nem feledve, hogy az életszentségnek ezen az útján sem vagyunk egyedül, mert együtt járunk a testvéreinkkel és a szentekkel, akik a szövetségeseink és támogatnak minket a megpróbáltatások idején.
Emlékezzünk Szent Ágoston életpéldájára, aki maga is, hitújoncként, katekumenként - Szent Ambrus segítségével jutott el a keresztséghez. Hite kezdetben kicsi mag volt, ami később hatalmas fává növekedett, terebélyesedett. Adja Isten, hogy a jövőben mi is így legyünk az Evangélium misszionáriusai az új iskolaévben.