Aktívan bekapcsolódtak...

Nagypéntek liturgiájában az Úr szenvedését szemléljük. A halál és a dicsőség e misztériuma előtt természetes, hogy csöndes imába mélyedünk. Krisztus keresztje azonban érthetetlen marad, ha elszigetelt tényként tekintünk rá, mint egy váratlan és megmagyarázhatatlan eseményre. Valójában ez egy út legmagasabb pontja: egy élet beteljesedése, amelyben az Úr Jézus megtanulta meghallgatni és befogadni az Atya hangját, hagyta magát vezetni a legnagyobb szeretetig menően. A nagyheti liturgiában az Úr Szolgájáról szóló énekeket hallottuk Izajás könyvéből. Ezekben a versekben a próféta megrajzolta annak a titokzatos szolgának az alakját, akin keresztül Isten meg tudja menteni a világot a rossztól és a bűntől. A keresztény hagyomány ezekben az énekekben felismerte annak a drámai dallamnak a meglepő előképét, amely az Úr Jézus lépteit irányította. A „fájdalmak férfiját”, aki tudta, mi a szenvedés, aki kiüresítette önmagát egészen a halálig, magára véve sokak bűneit. Az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. (vö. Iz 53,3.5.12).

Nagypénteken este mindnyájan megkaptuk a kereszt kottáját, amit szabadon elsajátíthatunk. Visszaigazolva, hogy elfogadjuk: voltakép nem létezhet olyan nehéz körülmény, amivel ne tudnánk szembenézni, nincs olyan bűnös, akire ujjal kellene mutatnunk, nincs olyan ellenség, aki megakadályozhatná, hogy szeressünk és szolgáljunk. Itt vagyunk, akik úgy döntöttünk, hogy nem viszonozzuk a rosszat, türelmesen kitartunk a viszontagságokban, hiszünk a jóban, akkor is, ha a sötétség elnyelni látszik mindent. Igen, mert ezzel azokká a szolgákká válhatunk, akikre az Úrnak szüksége van ahhoz, hogy üdvösséget vigyen a világnak.

Korunkban, amelyet a gyűlölet és az erőszak szaggat szét, ahol még Isten nevét, a vallást, a liturgiát is felhasználják a háborúk, az ellenségeskedés, a gyűlöletkeltés és a bosszúállás halálos döntéseinek igazolására, nekünk, keresztényeknek az a kitüntető feladatunk, hogy félelem nélkül, sőt, teljes bizalommal járuljunk az Úr Keresztjéhez, fölismerve benne a Trónust, amelyről megtanulunk viselkedni, saját életétünket mások szolgálatába állítva. Szerény meggyőződésünk, hogyha ekképp tudunk ragaszkodni hitvallásunkhoz, napjaink kihívásaiban hitelesen szólaltathatjuk meg az öröm és a szenvedés énekeit, a kereszt titokzatos kottáját, amelyben fel-, és megismertetjük a legnagyobb szeretet hangjegyeit.

Köszönet és hála, hogy Makrancon immár 22 éve – két év kihagyásával a kovid miatt – a falun keresztül tartjuk a keresztúti ájtatosságot. Az idén különösen is jó volt látni, szemlélni és tapasztalni, hogy a cseperedő gyermekek, a hajdani ministránsok sarjadékai is aktívan bekapcsolódtak az ájtatosságba.