Akkor is...
Ma, szent Gellért vértanúpüspökre emlékezünk, aki 980 körül Velencében született a Sagredo családból. Nevelését szülei már gyerekkorában a Szent Benedek-rendi Szent György-monostor szerzeteseire bízták. Később a magasabb fokú tanulmányok végzésére Bolognába ment, majd Velencébe visszatérve hamarosan apáttá választották. 1015-ben a Szentföldre szándékozott költözni, de Razina apát meggyőzte, hogy útját Magyarország felé vegye. Szent István Király elé vezették, aki fiának, Szent Imrének a nevelését bízta rá. Ennek befejeztével Bakonybélbe vonult, ahol a magányban imáinak és tanulmányainak élt.
1030-ban csanádi püspök lett, szervezte az egyházmegyét, térítette a pogányokat, szembeszállott a zsarnoki túlkapásokkal, tanácsaival az ország ügyeit jó irányba terelte. Hittudományi műveket és szentbeszédeket is írt. Egyetlen megmaradt könyvének a címe: Deliberatio supra hymnum trium puerorum.
1046. szeptember 24-én, a pogánylázadás alkalmával Budán Bőd, egri és Beszteréd, nyitrai püspöktársaival együtt a hitért kegyetlen halált szenvedve elnyerte a vértanúság koronáját. Szent László Király javaslatára - Szent István, Szent Imre és a két zoboralji remetével, Szent András-Szórád és Benedekkel egyévben - 1083. július 26-án, Csanádon avatták szentté.
Érdemes kihangsúlyozni, hogy a három püspök: a csanádi, az egri és a nyitrai püspök, együtt, közösen, egy napon, egy helyen, egy megyőződésből lettek vértanúkká. Napjainkban, amikor szívesen – joggal – emlegetjük a gyökereket, jó lenne ezt a tényt is kiemelten említeni.
„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni” – tanít bennünket a mai evangéliumban Urunk, Jézus Krisztus (Mt 10,28-33), aki nem tagadja a veszélyt, de rámutat arra, hogy Isten szemében mennyire értékes az ember és fontos az emberi magatartás.
A hit nem kerülhet alárendelt helyre az élet félelmeivel szemben. Kétségtelen, hogy az evangéliumot hirdetni nem mindig népszerű. Sőt, vannak idők, amikor az Istenről szóló tanúságtételért üldözés, megvetés, gúny vagy akár halál is jár, járhat. Az Úr Jézus tisztában van ezzel, de biztosít minket arról, hogy soha nem vagyunk egyedül. A hívő ember ereje Isten gondviselő szeretetéből fakad.
Ez a bizalom vezette Szent Gellértet is. Tudta, hogy nem a saját védelme a legfontosabb, hanem az, hogy hűséges maradjon ahhoz, Aki meghívta. Gellért Itáliában, Velence környékén született a X. század második felében. Fiatal korától szerzetesi életre készült. Műveltsége és imádságos lelkülete miatt megbecsülték. Zarándokútra indult a Szentföldre, ám egy vihar miatt Magyarországra került, ahol Szent István Király fogadta. A király kérésére itt maradt, és Szent Imre herceg nevelője lett. Később püspökké szentelték. Lelkipásztorként és hittérítőként fáradhatatlan volt, különösen a pogányok között. Szent Gellért életének középpontjában a Krisztus iránti hűség állt. Nem akart mártír lenni, de nem hátrált meg a veszélytől. Halálával is tanított: nem a test halála a legnagyobb veszteség, hanem a hit elhagyása. Az evangélium hirdetése minden kockázatot megér.
A két „Ne féljetek!” Isten határtalan gondviselésébe vetett bizalomra szólít fel minket, a közöttük elhangzó „Féljetek...” pedig a felelősségünket hangsúlyozza. Az Isten iránti bizalom ugyanis nem vakmerő, a következményekkel mit sem törődő. Benne van az üdvös félelem attól, hogy elronthatjuk a jót, amit Isten bennünk és rajtunk keresztül akar művelni a világban.
A testi haláltól azonban nincs mit félnünk, előbb-utóbb úgyis elkerülhetetlen, de végső soron nem tud ártani nekünk. Ha viszont minden áron meg akarjuk óvni életünket, félő, hogy elveszítjük, és ráadásul még az örökéletet is kockára tesszük. Jó tehát tudni: életünknek tétje van, nem független tőlünk, hogy üdvözülünk‑e vagy sem?
A manapság divatos, egyre terjedő un. determinizmus és a reinkarnáció tana egyaránt megfoszt minket felelősségünktől. Az egyik azzal, hogy tagadja akaratunk szabadságát, a másik meg azzal a tanítással, hogy a következő életeinkben majd helyrehozzuk, amit most rosszul tettünk.
A kereszténység ellenben mást hirdet, tanít, bátorít és buzdít: életszentségre hív - itt és most. Életkörülményeink meghatározása nem a mi feladatunk. A mi feladatunk nem az irányítás, hanem az állandó készenlét és az engedelmesség Annak, Aki az örök haláltól - létünk értelmetlenségétől - megmentett minket és minden hajszálunkat számon-tartó személyes szeretettel gondoskodik rólunk. Igazából, akkor lehetünk nyugodtak, ha életünkben nem azt érjük el, amit mindenáron szeretnénk, hanem azt, hogy rajtunk keresztül, általunk, velünk és bennünk, a kegyelemmel együttműködve, megvalósul az isteni gondviselés üdvösségterve.
Adja Isten, hogy Szent Gellért püspök és vértanú példája erősítsen bennünket, közbenjárása segítsen, hogy ne a helyek, a módok és az időpontok után kutakodjunk, hanem mindenestül átadva Neki önmagunkat - életünkkel és halálunkkal egyaránt megdicsőítve Őt - hasznos eszközök legyünk az Ő kezében.
Legyen osztályrészünk az a bizalom, ami Szent Gellért szívében is élt - ne féljünk tanúságot tenni az evangéliumi értékrendről. Ne a világ ítélete befolyásoljon minket, hanem az Ő akarata irányítson minket. Segítsen, hogy ne a félelem vezessen minket, hanem a szeretet, amelynek Isten az egyetlen igazi forrása. Életünk legyen a jövőben is csendes, hűséges tanúságtétel -Őáltala, Ővele és Őbenne - akkor is, ha meg nem értéssel vagy elutasítással találkozunk.