Ahol ugyan nem értik meg...
A Fatima-i jelenések – számszerűen hat – 1917-ben történtek a portugáliai Fatima kisváros közelében. A római katolikus egyház által elfogadott álláspont szerint a Szűzanya valóban megjelent a három pásztorgyereknek. A hatodik jelenés, a napcsoda, 1917. október 13-án történt és a becslésektől függően 30-70 000 ember látta.
Amikor Bodollón, 24 évvel ezelőtt, 2002. október 13-án egyházközségünk hívei a Fatima-i zarándoklatukból hozott Szűz Mária-szobrot ünnepélyesen elhelyezték a templomban és elhatározták, hogy itt havonta, rendszeres engesztelőimatalálkozót tartanak igazában nem voltunk mindennek tudatában. Csak később, fokozatosan értettük meg az időpontok egybeesését, az imahely fontosságát és ajándékvoltát.
A minap olvastuk a királyi menyegzőről szóló példabeszédet (Mt 22,1-14). Egy gyermek esküvője minden család számára különleges pillanat, ezért érthető, hogy az evangéliumi szakaszban szereplő boldog apa is mindenkivel meg akarja osztani örömét. Aquinói Szent Tamás ezzel kapcsolatban azt mondja, hogy a jó természeténél fogva terjed: „Bonum dicitur diffusivum sui - A jóról azt mondják, hogy önmagát árasztja”. Igen, mert amikor valami jó történik, felgyullad egy fény, ami másokat is bevon a boldogságba.
De hallhattuk, olvashattuk és tapasztalhattuk azt is, hogy a meghívottak, egy ilyen szép meghívással szemben, ahelyett, hogy csatlakoztak volna az ünnepléshez, szétszéledtek és inkább a saját ügyeikkel törődtek. Néhányan pedig bosszankodtak, megsértették, sőt egyesek meg is ölték a király küldöttjeit.
Sajnos, velünk is előfordulhat, hogy a jót, amit felkínálunk, környezetünk nem mindig értékeli, nem ismeri fel, vagy nem becsüli, sőt, néha félreérti és elutasítja. De ez nem bátortalaníthat el bennünket. A király a visszautasítás ellenére sem mondta le az esküvőt és az ünneplést, sőt, az ifjú pár örömére - szolgáit kiküldve az utcakereszteződésekre – még több embert hívott meg.
Tehát mi is a főszereplők vagyunk: az Úr meghívott minket arra, hogy megosztva életünket másokkal, az élet hordozói legyünk. A menyegző a miénk is, a menyegzői lakoma termei pedig nem mások, mint templomaink, otthonaink és lakóhelyeink hajlékrészei – azok a helyek, ahová a Király Fia, Jézus Krisztus nap mint nap eljön, hogy különböző megjelenéseiben kinyilvánítsa irántunk érzett szeretetét, várva a mi „igenünk” válaszát. Ezeken a helyeken találkozunk vele mi is, a menyasszonyhoz hasonlóan a keresztség fehér ruhájába öltözve, a jótettek ékszereivel díszítve, embertársaink iránt tanúsított őszinte, tiszta szeretetben, amelyek közelebb visznek minket Istenhez, egymáshoz és igazi önmagunkhoz.
Tehát az az öröm, amelyet hirdetünk, nem mesterkélt és mesterséges, hanem mély, kézzelfogható, valóságos. Olyan szép, mint azoknak az embereknek az arca, akikkel itt találkozunk. Valódi, igazi, őszinte mosolyok, könnyek, kézfogások és jócselekedetek, amelyek itt Bodollón is, határtalanul, hónapról – hónapra megtöltik emberségünket.
Mivel mindez Isten ajándéka a világ üdvösségére, ezért a jövőben is fohászkodni akarunk a Szűzanyához, a Boldogasszonyhoz, Urunk, Jézus Krisztus Édesanyjához, hogy segítsen nekünk tovább növekedni ebben az örömben és elkötelezettségben, hogy mindig és mindenhol, még ott is, ahol nem értenek meg bennünket, nagylelkűen, bátran és hittel hirdessük az evangéliumi értékrendet.