A Szűzanya további nagy örömére...

A Bodollói Sarlós-Boldogasszony filiális templomban a 2026. szeptember 13-án megtartott Fatimai engesztelő imatalálkozó főcelebránsa főtisztelendő Fedorka Zsolt királyhelmeci plébános atya volt, akivel együtt misézett főtisztelendő Pásztor Lorenzo atya, kassai karitász lelkész, valamint főtisztelendő Makovics István, kihelyezett jánoki lelkipásztor, hitoktató, megbízott iskolalelkész.

Orgonált és énekeket vezette – Bányász Emőke, tanárnő, okleveles kántorasszony. Technikai munkatársak – Kuzma Norbert és Király Antal, okleveles mérnökök, valamint Melega Mária és Cehelnik István önkéntesek voltak.

A szentmise az imát kérők szándékára volt bemutatva. A zarándokok ismét számos kérést fogalmaztak meg. Mivel felolvasásuk több időt vesz igénybe, ezért azok a rádióközvetítés előtt hangzottak el. Minden szentmisének végtelen értéke van, így annak hatékonysága felől senkinek se legyen kétsége. Mindenki annyi kegyelmet nyer és kap, amennyire készségessé teszi önmagát.

A szentmisében ismételten emlékezetünkbe idéztük a Szentatya, a boldogemlékű Ferenc pápa 2021. szeptemberében, Budapesten, a Hősök terén mondott szavait: Az eucharisztikus himnusz 4. versszaka, amely végig kísérte az eucharisztikus kongresszust is, így hangzik - A Kereszt volt ezer éven reménységed oszlopa, most is Krisztus jele légyen jobb jövődnek záloga. Kívánom nektek, hogy: a Kereszt legyen számotokra továbbra is a híd a múlt és a jövő között. Ragaszkodjatok továbbra is gyökereitekhez, amelynek éltető nedve a vallásos érzés. De, el ne felejtsétek, a földbe szúrt Kereszt nemcsak arra indít bennünket, hogy jól meggyökerezzünk, de arra is, hogy a magasba nyúlva, kitárjuk karjainkat mindenki felé. Arra hív, hogy ne elégedjünk meg csupán gyökereinkhez ragaszkodni, de merítsünk a forrásból és adjunk inni mindazoknak, akik korunkban szomjaznak. Azt kívánom nektek, hogy legyetek: megalapozottak és nyitottak, mélyen gyökerezők és másokat tisztelők!

Ennek tudatában megengedtük, hogy ma ismét megérinthesse mindnyájunkat a templom oltárképének az üzenete, a két édesanya találkozása. Értegettük, hogy az ember szíve és lelke akkor van a helyén, ha kész megnyílni az Isten üzenetére.

Imádkoztunk Európa népeinek lelki megújulásáért is. Legyünk hitvalló, az Egyház tanításáról tanúságtevő, Isten országának hűséges keresztény építői. Imádkoztunk az új iskolaévet kezdő fiatalokért, a pedagógusokért és a nevelőkért és a gyermekekre váró és vágyó családokért. Támogattuk azok kérését is, akik ma is azért zarándokoltak templomunkba, hogy kiesdjék egy-egy újszülött világra jöttét.

20 éve, 2026. szeptember 17-én Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek Budapesten, boldoggá avatta a kassai születésű, Salkakázi Sára szociális testvért. Fenntartóként, a Kassai Érseki Hivatal hozzájárulásával Szepsiben 2015. szeptember elsején megnyitotta kapuját az egyházi iskolaközpont. Küldöttségük szeptember 13-án délelőtt Budapesten a Szent István Bazilikában részt vett a hálaadó szentmisén. Hála Istennek más szándékkal és más értékrendben, mint napjaink világa. Sok helyen templomokat, iskolákat zárnak be, szobrokat, emlékoszlopokat döntenek le. Mi építünk és építkezünk. Fészket rakunk: őrizni, ápolni, továbbadni és gyarapítani akarjuk őseink áldott örökségét.

Nagy öröm, hogy szeptembertől az óvodát továbbra is 3 csoportban – 60 kisgyerek látogatja. Az alsó tagozat első osztályában rekord számú 30 diák kezdi meg tanulmányait, a gimnázium első osztályát, sajnos a Szlovákiában zajló iskolaügyi reformok miatt nem tudták megnyitni. A 2026/27-es tanévben az iskolaközpont diákjainak összlétszáma 277 fő. Tizenketten Magyarországról.

A Teremtő által - a természeti törvény alapján minden ember szívébe és lelkiismeretébe írt törvényből fakadóan - őrizni és tovább adni akarjuk az ember, a család, a nemzet evangéliumi értékrendjét. Ezúton is nagy köszönet és hála mindenkinek, akik megértették az idők jelét és hatékonyan igyekszenek cselekedni a jövőnk érdekében – határon innen és határon túl.

A Szentlélek oltalmát és segítségét kértük, hogy merjünk tanulni a legkisebbektől: „legyünk olyanok, mint a gyermekek!”, akik eredeti ártatlanságukból még hordoznak valami nyitottságot, bizalmat, rácsodálkozást a világra, egymásra és önmagukra, ösztönösen kapaszkodva Istenbe és egymásba. 

A gyermekek ezeket a kapaszkodókat mindenekelőtt a szüleiktől tapasztalják meg, de vannak helyzetek, esetek, életkörülmények, amikor már mindez a pedagógusok és a lelkipásztorok feladata marad, tőlük tanulják meg, hogy jó dolog Istent dicsérni, imádkozni és templomba járni. Ha ugyanis Istent dicsőítjük, felemelkedünk Hozzá. Segítségül hívjuk Őt, aki érdemben képes megsokszorozni erőnket, felszítani lelkesedésünket. Vagyis amikor gyermekeinkkel ismereteket közlünk, vagy vallásosságra neveljük és hitismeretekre oktatjuk őket, egyaránt testi és lelki jólétükről gondoskodunk, így ugyanazt a szolgálatot teljesítjük irántuk, amit őrzőangyalaik.

A hívő pedagógus szolgálata semmivel nem helyettesíthető, hálát adunk ezért értük, hogy szavukkal és jó példájukkal nevelik fiataljainkat. A katolikus nevelés prófétái ők, mert ha a tanulást kizárólag csak a piaci hasznosságra szűkítenénk, megnyomorítanánk diákjaink szellemét, lelkiségét, lelkületét. A hit és a tudomány egysége ugyanis a hitre nevelés öröksége, ami kimondja, hogy a megismerés alapfeltétele az evangéliumi igazság. A nevelés nem csupán információ, de performáció. Nemcsak információátadás, hanem személyes találkozás a Teremtővel és világával, Őbenne és Őáltala a másikkal és ki-ki önnönmagával.

A II. vatikáni zsinat tanítása szerint: a lelkiismeret „az ember legrejtettebb magva és szentélye, ahol az ember egyedül van Istennel, akinek szava visszhangzik bensőjében” (Gaudium et spes, lelkipásztori konstitúció, 16). Olyan hang ez, amelyet mindenkinek tiszteletben kell tartani. Sőt, becsülni és megbecsülni kell, mert ebből fakad minden ember méltósága: isten-képűségünk. Az iskolaválasztás is lelkiismereti kérdés. Minden szülő ott és olyan iskolarendszerben taníttatja gyermekét, amelyet legjobb tudása és lelkiismerete szerint fel tud vállalni. Köszönet mindazoknak, akik iskolánkat, fészkünket választották. 

Az iskolának - Isten feltétlen szeretetét tanúsítva - a teremtettséget kell hordoznia. Az iskola így válik a befogadás és az irgalom helyévé. Ezért, Ferenc pápa szavait idézve: újra kell kötni a szövetséget az iskola, a társadalom és a szülők között. Az iskola úgy lesz az Egyház kapuja - hogy az ott tanulók és nevelők Isten ingyenes szeretetével találkozva - védett térré alakul, ahol a diákok megszabadulnak a különböző nyomásoktól, ahol önmaguk lehetnek, ahol nem az érdemjegyeik határozzák meg személyüket, de teremtettségük.

Természtesen a külvilág eleve kizárása az intézményekből is rossz válasz lenne, miként az is, ha az iskola minden igénynek igyekezne megfelelni. A keresztény iskolában a helyes válasz a csodálatos kenyérszaporítás történetén keresztül adható meg. Az éhes és fáradt tömeget először le kell ülteti, meg kell etetni. Vagyis kultúraváltást kell tanulnunk, amikor nem mondjuk meg azonnal, hogy mit kell tenni, hanem igyekszünk meghallgatni és megérteni a másik embert.

A tudomány, a technika, az erkölcs és a hitigazságok terén sok minden megtanulható és egymással egybevethetőek, aminek következtében bizonyos pozitív és negatív következtetések is levonhatóak belőlük. Azonban más azok tudása, akik a keresztségben és többi szentségekben a Szentlélek által a Szentháromság egy Isten benső életére - akinek örök élete van - lettek rákapcsolva. Számukra Krisztus gondolatai, tanítása, amelyeket a szent evangélisták leírtak és amelyeket egyháza által nyilvánosan feltárt nekünk és kijelölik számunkra: életút, az üdvösség útja, amelyről nem lenne szabad letérnünk. Az igazi Krisztus-hívő ugyanis a Krisztus meghirdetett igazságokra igyekszik építeni egész életét. 

Ezért nem elég csupán evilági tudományismereteket elsajátítani, többet akarunk: elmerülni Krisztus ismeretében. Amikor ugyanis a Szentlélekben Krisztus Urunk azon gondolatait ismerjük meg, amelyekről Ő nyíltan - mivel kifejezhetetlenek, kimondhatatlanok, és megfogalmazhatatlanok - sohasem beszélt. Ezek ugyanis - mint szellemi és belső látomások - kizárólag személyre szólóak, amelyeket, ha szavakba akarnánk foglalni, szinte nevetségessé válnánk.

Mit jelent számunkra, keresztény emberek számára a gyermek? Hogyan kell bánni velük? Erre maga az Úr Jézus ad válasz: „Engedjétek hozzám a kicsinyeket, és ne akadályozzátok őket!” Az Úr Jézus megállt, feléjük fordult, helyet adott nekik. A tanítványok jó emberek voltak, de nem látták azt, amit az Úr Jézus. A gyermek azért kap helyet az Úr Jézus mellett, mert van, létezik. Az ember alapvető méltóságát nem kell megszerezni, nem kell kiérdemelni és nem is kell igazolni. Ez különösen is fontos minden egyes gyermek esetében, legyen az akár csecsemő vagy akár fogyatékkal élő.

A gyermek ajándék, nem tulajdon. Ránk van bízva, de nem a miénk. A gyermeknek hangja van, tapasztalata, véleménye, de nem tárgy. Nem dönthetünk róla úgy, mintha ő nem lenne jelen a saját életében. A gyermek élete azonban nem ér véget az iskola kapujánál. Sajnos, a digitális térben új erőszakformák jelentek meg. Megváltozott a technológia, a módszer, a szokás, az igény, az igényesség, de a gyerekek alapvető szükséglete nem változott.

Ezért a gyermekvédelmi kultúra nem egy püspöki konferencia dokumentumában, vagy egy minisztériumi leiratban foglalható össze, hanem hétfőn az osztályteremben, vagy a folyosón, vagy egy kiránduláson, edzésen, vagy éppen egy szülői megbeszélésen. A tanárok, a nevelők, a pedagógusok a védelmi kultúra hordozói. Ez nagy felelősség, de ugyanakkor hatalmas lehetőség is.

Ezért ismételten örömmel jeleztük, hogy Sára testvér boldoggá avatásának 20. évfordulója kapcsán Budapesten a Szent István Bazilikában megrendezett ünnepségen a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont is képviseltette magát.

Annak is örültünk, hogy - a Szűzanya jelenéseinek fényében - a rózsafüzérima egy-egy titkát fiataljaink vezették. Köszönjük, hogy elfogadták a meghívást.

Az első tizedet: Zajdek Attila,

A második tizedet: Nyezsnyik Bella,

A harmadik tizedet: Lisovszki Áron,

A negyedik tizedet: Ballók Dorka Anna és Ballók Gréta Bianka,

Az ötödik tizedet: Lisovszki Viola vezetésével imádkoztuk.

Jó volt ma is lélekben újra nézni, szemlélni az Úr Jézust - aki megállt, meglátta, meghallgatta, és megvédte a kicsiket, a gyengéket és az elesetteket - közben tisztázni önmagunkban: a mindennapokban képesek vagyunk-e meglátni a gyermekben azt, amit az Úr Jézus is meglátott és kimondott: „Engedjétek hozzám a kicsinyeket.” Válaszunk nemcsak azt mondja meg, hogy milyen helyet adunk a gyermeknek az Egyházban, hanem azt is megsejteti, hogy milyen Egyház vagyunk?

Az Eucharisztia jelentése magyarul: „hálaadás”. Az eucharisztikus himnuszunk 4. versszaka, amelyet ma is énekeltünk, így hangzik: „A Kereszt volt ezer éven reménységed oszlopa, most is Krisztus jele légyen jobb jövődnek záloga”. Adja Isten, hogy boldogemlékű Ferenc pápa Budapesten megfogalmazott kívánsága szerint: a Kereszt legyen számunkra továbbra is a híd a múlt és a jövő között.

Ragaszkodjunk továbbra is gyökereitekhez, amelynek éltető nedve a vallásos érzés. De, el ne felejtsük - a földbe szúrt Kereszt nemcsak arra indít bennünket, hogy jól meggyökerezzünk, de arra is, hogy a magasba nyúlva, kitárjuk karjainkat mindenki felé. Arra hív, hogy ne elégedjünk meg csupán gyökereinkhez ragaszkodni, de merítsünk a forrásból és adjunk inni mindazoknak, akik korunkban szomjazzák az igazságot, a békét és a sorsközösség vállalást. Köszönjük a becses jelenlétet. Az Úr Jézus különös kegyelme vezessen bennünket továbbra is. Oltalmazzon minket a Boldogasszony.

2026. szeptember 12-én Rozsnyón, a szentségekkel megerősítve csöndben elhunyt az Úrban, főtisztelendő Eigel Gábor barkai plébános atya, akit 1967-ben, szentelt pappá Isten szolgája, Márton Áron püspök úr Gyulafehérváron. Pappá szentelése után 14 éven keresztül szolgált Erdélyben, majd kisebb-nagyobb időtartamban: Németországban, Ausztriában, Rómában, Indiában, Magyarországon, Szlovákiában - Radban, Királyhelmecen és Nagykapososon - később Brazíliában és végül Barkán. Nagy Mária-tisztelő volt. Bizonyára jelzésértékű, hogy földi távozása is a Szűzanya névnapján történt, ezért bizalommal vonatkoztatjuk rá Dienes Valéria verssorait:

Jön az Isten

Három és az Egy

Látod már, hogy

Honnan merre megy

Hazatértél

Nem hiányzik semmi

Elindultál

Mindörökké lenni ...

A mai szentmisénk főcelebránsaként nem véletlenül lett kiválasztva főtisztelendő Fedorka Zsolt, plébános atya, aki érsekfőpásztorunk rendelkezése folytán 1 éve királyhelmeci plébánosként folytatja áldásos papi szolgálatát. A mai szentmisénkkel ismételten szerettük volna megköszönni a Gondviselő Istennek a papi hivatás kegyelmét és hálát adni, hogy immár 22 éve buzgó lelkipásztorként szolgálja Isten szent népét.

Ezúton is köszönjük papi szolgálatát, a szentségek méltóságteljes kiszolgáltatását, a rendszeres Szentségimádásokat, a Szűzanya különös tiszteletét. Szívből kívánjuk, hogy új működési helyén is folytassa áldásos papi szolgálatát: Isten dicsőségére, az Egyház javára, a lelkek üdvösségére és a Szűzanya további nagy örömére.

Tiszteletünk, hálánk és megbecsülésünk jeleként átadtuk a szeretetvirágszálait, és a tavalyi közös szentmise emlékképét. Kérve, hogy valahányszor rátekint, idézze emlékezetébe közös tanúságtételünk éveit, a Szűzanya áldott tiszteletét és a bodollói imatalálkozók bensőséges áhítatát, amihez Ő is tevőlegesen hozzájárult.

Szívből kívánjuk, hogy új működési helyén a jövőben is folytassa áldásos papi szolgálatát: Isten dicsőségére, az Egyház javára, a lelkek üdvösségére és a Szűzanya további nagy örömére.