A legutolsó legkisebb...

Ki tagadná? Mindannyiunknak, van kisebb – nagyobb személyes tapasztalata a szenvedésről, amiről helyesen gondolkodni és beszélni meglehetősen nehéz, olykor nagyon nehéz. Barsi Balázs atya megfogalmazásában: nem találunk megfelelő szavakat, kifejezéseket. Egyfajta halálközeli állapot ez, amelyben a test és a lélek egyszerre van keresztre feszítve, úgyhogy amikor szenvedünk, nemigen vagyunk képesek még gondolkodni sem. Most, hogy betegeskedem, csak megerősíteni tudom mindezt.

Amikor viszont nem szenvedünk, akkor meg már azért vagyunk képtelenek hitelesen gondolkodni és beszélni róla, mert akaratunk ellenére elmegyünk a szenvedő mellett – amellett is, aki valaha mi is voltunk, vagy éppenséggel leszünk, vagy éppen vagyunk.

Ezért is jó a mai elmélkedési lehetőség, hiszen valódi sugalmazottság kell ahhoz, hogy a szenvedésről hitelesen tudjunk beszélni. S még inkább, akkor, amikor arról szeretnénk szólni, hogy a szenvedésben hogyan, miként lehet megtalálni a helyes viszonyulást Istenhez és önmagunkhoz.

Jób könyve (Jób 1,6-22) pontosan erre vonatkozóan ad hiteles útmutatást – Istentől, Istenhez, Benne önmagunkhoz. Miután rászakadt a különböző szenvedések sorozata, megszaggatta ruháit, lenyírta a haját, mint egy nazír, egy próféta, aki belépett a legszigorúbb szerzetesrendbe.

Igen, a szenvedés egyfajta „rendbe” lépés, szigorú elkötelezettség, ahol az embernek lehetősége van a legszorosabb kötelékkel Isten megrendítő misztériumához kötözni önmagát, vagy Istent véglegesen elutasítani. Nincs középút. A szenvedés a legradikálisabb döntés meghozatalára kényszerít: vagy leborulunk Jóbbal és elnémulva imádjuk a végtelen fölségű Istent, vagy fellázadunk ellene, vagyis a poklot – az istennélküliséget - választjuk.

Az evangéliumban a tanítványok azon vitatkoznak, hogy ki a legnagyobb közülük (Lk 9,46-50). Talán nem is tudatosan, de elkezdik önmagukat egymáshoz hasonlítani, pedig elég volna az, ha Mesterükhöz válnának egyre jobban hasonlóvá. Ők mégis egymással foglalkoznak. Ki tett többet? Ki állt, áll közelebb az Úr Jézushoz? Ki értett meg többet a Mester tanításából? Ki imádkozik többet? A kérdések önmagukban nem bűnösök, de a szeretet helyett könnyen versengéshez vezetnek. Szent Lukács evangélista megdöbbentő őszinteséggel mutatja meg az emberi gyengeséget: bizony, még az Úr Jézus közvetlen közelében is felüti fejét a versengés, az önérvényesítés vágya. Ki a legnagyobb?

Az Úr Jézus azonban itt sem korhol, nem szid, hanem itt is szemléletes módon tanít. Egy gyermeket állít közéjük. Egy kicsi, törékeny, senkit sem lenyűgözni akaró gyermeket, aki nem kér rangot, nem akar uralkodni. Az igazi nagyság nem a másik fölé emelkedő, hanem másikhoz lehajló útitárs. Az lesz nagy, aki nem akar az lenni.

Ki tagadhatná? Kicsi és nagy közösségeinket sokszor a versengés, a véleménykülönbségek, az összehasonlítgatások sebzik. Pedig az Úr Jézus világosan mondja: „aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb.” (Lk 9,46-50).

Az evangélium önvizsgálatra hív: engedjük el az összehasonlítást! Ne akarjunk nagyobbak lenni másoknál, inkább maradjunk hűségesek Istenhez! Ne féljünk attól, ha valaki más utakon, más formában, de ugyanazt a Jézust követi. A Lélek mindig nagyobb, mint amit mi képesek vagyunk átlátni. Itt is helyénvalóak Mécs László híres verssorai: Ki a betyár? Ki a szent? / Magyarhonban ki a szent? / Ha a Mérték tönkrement, / Senki, semmi meg nem ment.” (A Bakonyi látomás)

Urunk, Jézus Krisztus! Add meg kérünk, hogy Isten nevét ne csak akkor tudjuk áldani, amikor ajándékait tapasztaljuk, hanem akkor is, amikor szenvedéssel látogat meg minket. Állj mellettünk kegyelmeddel, hogy a szenvedés idején készek legyük találkozni azzal az Istennel, aki minden emberi okoskodást, bölcselkedést túlhalad, s kezében a szenvedés is jóságos eszköz, amellyel saját magához akar vonzani minket.

Szabadíts meg a versengés lelkületétől! Ne akarjunk többnek látszani másoknál, hanem taníts meg minket úgy szeretni és szenvedni, mint Te: csendesen, szelíden, önmagunkról megfeledkezve! Add, hogy ne keressük a rangot, a dicséretet, az elismerést, hanem legyen elég tudnunk: ha jót teszünk, akár a legkisebbel is, Neked szolgálunk! Segíts, hogy a kicsikben Téged lássunk, és Neked szolgáljunk! Add felismerni testi-lelki-szellemi szenvedő önmagunkban a legutolsó legkisebbet.