A keresztény hit és géniusz műve...

XII. Piusz pápa 87 évvel ezelőtt, 1939. augusztus 24-én szenvedélyes hangú rádióüzenettel fordult a világ vezetőihez és népeihez, hogy a „súlyos órában”, a „háború szörnyű örvényének kitörése előtt” Krisztus hangját hallassa. Arra kérte a világ vezetőit és a népeit, hogy „félretéve a vádakat, a fenyegetéseket és a kölcsönös bizalmatlanság okait, kíséreljék meg a jelenlegi nézeteltéréseket az egyetlen erre alkalmas eszközzel, nevezetesen közös és lojális megállapodásokkal rendezni”.

Üzenete az egész világnak szólt. Az emberiség nagy családja ismét súlyos óra előtt állt, a félelmetes megfontolás órája előtt, amelyet sem akkor, sem pedig ma nem hagyhatunk figyelmen kívül, ha azt akarjuk, hogy az emberiség megmaradjon az igazságosság és a béke útján.

A pápa felelősségének és küldetésének tudatában szólt a népek vezetőihez, politikusaihoz és katonai vezetőihez, az írók, a stúdiók és a törvényszékek szónokaihoz, a kormányokhoz és a népekhez: az előbbiekhez, hogy félretéve a vádakat, a fenyegetéseket és a kölcsönös bizalmatlanság okait, kíséreljék meg a jelenlegi nézeteltéréseket az egyetlen erre alkalmas eszközzel, nevezetesen közös és lojális megállapodásokkal rendezni; az utóbbiakhoz, hogy nyugodtan és derűsen, felindultság nélkül bátorítsák kormányzóik béketörekvéseit.

Egyházfőként, pusztán csak az Igazság szavának a fegyverével, minden nyilvános versengés és szenvedély felett állva, Isten nevében kívánt szólni, „akitől minden közösség származik az égben és a földön” (Ef 3,15), Urunk Jézus Krisztus nevében, aki azt akarta, hogy minden ember egymás testvére legyen, és a Szentlélek nevében, aki a Magasságos Isten ajándéka, a szívek kimeríthetetlen szeretetforrása.

Meggyőződéssel vallotta, hogy az Igazságosság az értelem, nem pedig a fegyverek ereje által halad előre. Azokat a birodalmakat, amelyek nem az Igazságosságon alapulnak, Isten nem áldja meg, mivel az erkölcstől mentesített politika elárulja azokat, akik azt akarják. A békével semmi sem vész el, de a háborúval mindent el lehet veszíteni.

Ezért azt kérte, hogy az emberek térjenek vissza egymás megértéséhez. Kezdjék újra a tárgyalásokat. A jóakaratú és a kölcsönös jogokat tiszteletben tartó tárgyalásokkal ugyanis rájönnek, hogy az őszinte és hatékony tárgyalások soha nem zárják ki a becsületes siker lehetőségét. Akkor fogják megérezni önmaguk igazi nagyságát, ha a kollektív és a magánjellegű szenvedélyek hangjának elhallgattatásával és az értelem érvényre juttatásával megkímélik testvéreik vére ontását és hazájuk pusztulását.

A pápa, mint a keresztény család atyja, a szolgák szolgájának a hangja, aki, bár méltatlanul ugyan, de az emberek között mégis valóságosan hordozza Jézus Krisztus személyét, szavát és tekintélyét, remélte, hogy kortársai közgondolkodásában és szívében, készséges és jóakaratú fogadtatásra talál. Remélte, az erősek hallgatni fognak rá, nehogy gyengévé legyenek az igazságtalanságban! A hatalmasok hallgatni fognak rá, ha azt akarják, hogy hatalmuk ne pusztítás legyen, hanem a nép támogatása, a rend és a munka nyugalmának védelme!

A pápa Krisztus Vérére könyörgött, akinek életében és halálában tanúsított szelídsége - világot legyőző erő volt. S miközben imádkozott, tudta és érezte, hogy vele vannak az igaz szívűek; mindazok, akik éhezik és szomjazzák az igazságosságot; mindazok, akik szenvednek az élet gonoszságaitól, minden fájdalomtól. Vele vannak az anyák szíve, amelyek az övével együtt dobognak; az apáké, akiknek el kellene hagyniuk családjukat; az alázatosaké, akik dolgoznának, de nem tudnak; az ártatlanoké, akikre a szörnyű fenyegetés hárul; a fiataloké, akik a legtisztább és legnemesebb eszmék nagylelkű lovagjai. És vele van az öreg Európának a lelke és lelkülete. amely a keresztény hit és a keresztény géniusz műve. Vele van az egész emberiség, amely igazságosságra, kenyérre, szabadságra vár, nem pedig a gyilkos és pusztító vasra. Vele van az a Krisztus, aki a testvéri szeretetet alapvető és ünnepélyes parancsolatjává; vallásának lényegévé, az egyének és a nemzetek üdvösségének ígéretévé tette.

Végül az egyházfő emlékeztetve arra, hogy az emberi erőfeszítések isteni segítség nélkül semmit nem érnek, ezért arra ösztönzött mindenkit: tekintsen felfelé, buzgó imával kérje az Urat, hogy kegyelme bőségesen szálljon le nyugtalan világunkra, csillapítsa a haragot, békítse meg a szíveket, és mihamarabb hozza el a derűsebb jövő hajnalát.

Ezzel a várakozással és reménnyel adta atyai áldását és zárta XII. Piusz pápa az 1939. augusztus 24-én elhangzott békeüzenetét.

Utólag kiderült, hogy a két ateista diktatúra - a német nemzeti szocialista és a szovjet kommunista - 1939. augusztus 23-án a Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásával szövetkezett egymással. A megállapodás titkos jegyzőkönyve Kelet-Európa két befolyási övezetre való felosztásáról rendelkezett, lehetővé téve Hitler számára, hogy offenzívát indítson, miközben a Szovjetunió szabad kezet kapott a balti köztársaságokban, Finnországban és Kelet-Lengyelországban.

A paktum aláírása másnapján, XII. Piusz pápának 1939. augusztus 24-én este elhangzott békeüzenete sajnos nem talált meghallgatásra, de szavai mégis prófétainak bizonyultak: „Azokat a birodalmakat, amelyek nem az Igazságosságon alapulnak, Isten nem áldja meg”. Mára egyik birodalom sem létezik, sem a náci, sem a szovjet. Ám XII. Piusz próféciája továbbra is él: Nem maradhat fenn ország, mely nem az Igazságosságon alapul! 1939. szeptember 1-jén kitört a II. világháború.

Adja a Gondviselő Isten, hogy a Krisztus hirdette hitből fakadó meggyőződésünk, magatartásunk által tovább éljen bennünk és általunk az öreg Európának a lelke, amely a keresztény hit és a keresztény géniusz műve.