A keresztény értékrend továbbra is...

Gábor Bertalan | 2023. augusztus 19.
A keresztény értékrend továbbra is...

A nagymihályi Zemplén-múzeum vezetősége a helyi római-, és görög-katolikus egyházközség szervezésében, 2023. augusztus 18-án a gróf Sztáray család emlékére találkozót rendezett, amelyre többek között meghívást kapott Dr. Sztáray Péter András külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár és családja, valamint Nagy István, a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyház Iskolaközpont igazgatója, aki egy rövidesen megvalósuló iskolalátogatásra invitálta a régi ismerőst.

A találkozó szentmisével kezdődött a Sztáray család egykori temető kápolnájában, amelyet 1893-ban emeltek Szent Mihály arkangyal tiszteletére a kassai Szent Mihály kápolna mintájára, hasonmásaként.

 1945-ben a kriptát az elvonuló orosz csapatok feldúlták, avatatlan kezek tönkre tették, kifosztották. Hála Istennek a helyi önkormányzat, a múzeum vezetősége, az egyházak és a család közös összefogása eredményeként a szent hely visszanyerte eredeti méltóságát. Köszönet és hála mindezért egy olyan világban, amikor a kereszténység felszámolása zajlik, amikor helyette egy hamis vallás van kialakulóban.

Sajnos, szomorú tanúi vagyunk annak, hogy sok helyen szerte a világban, szándékosan vagy vakon, de a hagyományos értékrend, a kereszténységen alapuló társadalom leépítésén és felszámolásán munkálkodnak. Nem túlzás kijelenteni: az uniós intézményekhez hasonlóan már az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) is prioritásként kezeli az LMBTQ-közösségek érdekérvényesítését. Céljaik eléréséhez képesek feláldozni azokat az évezredes, tradicionális értékeket is, amelyek már az ábrahámi vallásokban gyökereznek. 

A­ugusztus ­20-án, amikor első szent Királyunk, lelki és szellemi hagyatékára emlékezünk és emlékeztetünk jó, ha eszünkbe jut, hogy veszélyes tévútra került az emberi jogok újraértelmezésére tett posztmodern kísérlet, amely ma – elsősorban a szexualitás témájára koncentrálva – az ember öndefiniálását tette meg a gondolkodás és most már a jogalkotás zsinórmértékének.

Ki tagadná? Manapság az identitást egyre inkább a szexualitás kérdéskörére igyekeznek redukálni, mintegy igazolást keresve egy szabados, erkölcsi gátak nélküli életformához, amely menthetetlenül a társadalmak bomlásához vezet. Jelenleg egy hamis, erőszakosan térítő szeretetvallás van kialakulóban, amelynek „papságát” a nagy NGO-k emberjogi aktivistái és az őket kiszolgáló politikusok és celebritások adják. 

Történelmi visszatekintésként látjuk, hogy akár a hitleri Németországot, akár a sztálini Szovjet­uniót nézzük, amelyek halottnak nyilvánították Istent, százmilliós nagyságrendben követeltek emberéleteket. Mivel ezt már úgymond a XX. század során kétszer is „kipróbáltuk”, jó lenne, ha Európa új vezető politikusai nem felednék a régi leckét. Annál is inkább, mivel jó, ha tudjuk, hogy az exponenciálisan növekvő különböző muszlim rétegek, akiknek a vallása e vitatott kérdésekben ugyanolyan szilárdan konzervatív, mint a keresztényeké, azzal a lényeges különbséggel, hogy az iszlámnak – Henri Boulad atya tanúsága szerint – két fő jellemzője van: radikális és politikai. Tudatosan arra törekszenek, hogy minden vallást, társadalmat, politikát és kultúrát a saját képére formáljon és egyesítsen.

Vagyis könnyen elképzelhető, hogy ha az unió vezető-székeiben ülő keresztény politikusokról újfent kiderül, hogy csak nevükben keresztények, és nem állítják meg ezeket az áramlatokat, majd megállítja az iszlám, de mi lesz velünk, keresztényekkel?

Reméljük, hogy amíg múzeumaink, egyházaink, társadalmi és kulturális szerveinek nemes összefogása tudatos és gyökérragaszkodó marad és lesz, a keresztény értékrend továbbra is szilárd, időt álló, tartós marad.