A húsvét hitét, készségét, reményét, békéjét és örömét...
A hagyományos keresztúti ájtatosság egy elmélkedő imádság, amelyben a hívők – egyedül, vagy közösségben – felidézik az Úr Jézus keresztútjának történéseit. A keresztút azzal végződik, hogy a megfeszített és meghalt Úr Jézus testét a sírba teszik. A húsvéti misztérium fényében azonban ez hiányosnak tűnt, ezért néhol, mint tizenötödik állomást, hozzáadták az Úr Jézus feltámadására emlékezető történést.
Sőt, 1988 nyarán Sabino Palumbieri szalézi atya, a római Pápai Szalézi Egyetem akkori filozófiai antropológia professzora azt javasolta, hogy a keresztutat új állomásokkal, a feltámadás utáni eseményekkel, a Szentlélek kiáradásáig történő ábrázolással bővítsék.
Áldott elődeink plébániatemplomunkat 1331 táján emelték a Szentlélek tiszteletére, ezért megszólítva éreztük magunkat, hogy az újkor, új kihívásaira újképpen válaszoljunk. Az ötletet tettrekészség, majd tettek követték és rövid időn belül elkészült a Szlovákiában elsőként felállított Via Lucis 14 állomása, amelyet lassan immár 24 éve, 2000. június 12-én Mons. Dr. Erdő Péter, az akkori székesfehérvári segédpüspök, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, ünnepélyes külsőségek között szentelt fel.
A templomkörül található stációk művészi képeit Szabó Ottó festőművész készítette és Lukács János kőfaragó-mester kivitelezte. A mű önmagáért beszél. A Vanyo Péter kertészmérnök tervezte harmóniát sugalló templomkert-parkot a közeljövőben fokozatosan tovább alakítjuk. A templomudvar kapuját, ami egy szepsi udvar hajdani kapuja volt, az egyházközségnek a Bankó család adományozta, csodálatosan szépre, Csizmár Imre és fia restaurálta. Az akkori munkálatok elvégzése a közös összefogásnak, a felelősségteljességnek és az egészséges patriotizmusnak a bizonyítéka. Mindazért, ami azon a napon történt a teljesség igénye nélkül, ismételt nagy köszönet illeti az adakozókat, az egyházközség híveit, az egyháztanács tagjait, a városi önkormányzatot, az alapítványok kuratóriumait, az Asszonykórust és nem utolsó sorban a nagyszámú zarándokot.
2000. június 13-án Mons. Alojz Tkáč, akkori kassai érsekfőpásztor és az érseki kúria tagjai elsőként járták végig a Keresztény reménység útját, mintegy nyitányként, példát adva a szepsi plébániatemplomban elnyerhető jubileumi búcsú lehetőségére. Visszaemlékezve csak ismételni tudjuk: szerény igyekezetünkkel így kapott nyomatékot a jubileumi esztendő mottója: Múltunk a reményünk, Krisztus a jövőnk.
Templomunkban a 2000. jubileumi esztendőre a főbejárati ajtó üvegablaka - Szabó Ottó Jézus képe is emlékeztet. 1999. Karácsonyán lett megáldva. A 2015/16 Irgalmasság Éve Szent Kapuját - templomunk déli kapuját - Dankó István tervezte és kivitelezte. Mindkét esztendő jubileumi búcsúját a szokásos feltételek mellett ezeken a kapukon imádságos lelkülettel átkelve lehetett elnyerni.
Az Úr Jézus mindenkori tanítványai számára ugyanis imádkozni annyit jelent, mint a gyakorlatban - itt és most felismerve az idők jeleit - megvalósítsuk a mennyei Atya akaratát. Amikor a Szentévek során a Szent Kapuk világszerte megnyílnak, azt jelzik, hogy szimbolikus megnyitásukkal megkezdődik, mintegy rés nyílik azon a belső falon is, amely az embereket az Istentől való találkozás választ el, és amelyet az Úr Jézus minden ember számára örökre megnyitott. Ő az Atyával való közösség felé vezető egyetlen biztos Út és Kapu.
Ennek a gondolatnak a mélységét célozta megérteni és elősegíteni a múltban épp úgy, mint a mában a 2025. jubileumi évre készülve a Reménység Útja. Szerény meggyőződésünk ugyanis, hogy amint a múltban az Egyház segített megtanítani az embereket szenvedni, úgy ma egy újabb feladat vár rá: megtanítani az embereket hinni, örülni, remélni és bizakodni.
Húsvéttól Pünkösdig, vasárnap délutánként szoktuk imádkozni ezt a népi ájtatosságot. Bízva - bízva, hogy napjainkban, amikor olyan nagy szükség van a reménységre, sokan találnak rá ennek az elmélődő imádságnak az üzenetértékére.
Az idén, április 14-én, Jó Pásztor vasárnapján jártuk végig először közösen a Reménység Útját. Technikusaink nagyszerű közreműködésével a világhálón ismét sokan követték imádságunkat.
Adja Isten, hogy a járvány elmúltával ismét visszaszokjunk a templomba és gyakrabban járjuk végig együtt ezt az utat, és nemzedékünk is el tudja mondani: bár nem mindig tehettük azt, amit szerettünk volna, vagy amit sejteni véltünk, de tettük azt, amit lehetett… Persze nem tagadva, de elismerve és beismerve: nem tettünk lehetetlent, de amit lehetett, azt - igyekeztünk megtenni…
Örülünk, hogy ismét együtt imádkozhattunk és folytathattuk közös imánkat. Ma a bérmálkozásra készülőkkel. Imádkoztunk értük, hogy a felkészülésük és felkészítésük a Szentírás tanításának fényében, a szentségek méltó vétele, a testvéri közösség és az irgalmas cselekedetek őszinte gyakorlása által vallási életük elmélyítését szolgálja.
Imádkoztunk azért is, hogy a Kárpát-medence, a Közép-kelet Európa népei a történelem sebeire együtt keressék és találják meg az Eucharisztiában a kölcsönös kiengesztelődés és megbocsátás forrását. A feltámadt Krisztus, az Atya világossága, a Szentlélek által, adja meg mindnyájunknak a húsvét hitét, készségét, reményét, békéjét, örömét…
