A fenntartás nélküli odaadás...

Azt mondják, mondjuk – Barsi Balázs atyával egyetemben, hogy az az evangéliumi fiú, aki apja kérésére azonnal, engedelmesen válaszolva igent mondott, de nem tette meg apja kérését és nem ment ki a szőlőbe dolgozni, hogy ő a szavak embere, de tettek nélkül: egy megbízhatatlan és szeretet nélküli, csak önmagának élő ember. A másik fiú, aki apja kérésének ugyan ellentmondott, de meggondolva magát, mégis kiment a szőlőbe dolgozni: a tettek embere, a bűnbánó szeretet példája. (Mt 21,28-32)

Szent Pál apostol még csodálatosabb példát állít elénk a Szentleckében (Fil 2,1-11): nem az Úr Jézus példabeszédében szereplő pozitív szereplőt, hanem magát a példabeszédet mondó Urunkat, Jézus Krisztust, akinek az Atyja iránti szeretete mélyebb, mint a szavak és a tettek.

Vagyis nem csupán jó szavakra és jó tettekre kell nevelni és nevelődni, hanem jó érzületre is, ami mindenekelőtt a hitben, a keresztségben és a szentáldozásban valósul meg, amikor Urunk, Jézus Krisztus valóságosan a létünkbe, az életünkbe költözik, lakást véve legbensőbb énünkben, belénk testesül. Ezután tehát ne azt kérdezzük önmagunktól: mit kell mondanom, mint kell tennem egy adott helyzetben, mi felel meg a Tízparancsolat követelményeinek, mit várnak tőlem az emberek, hanem ezt: Jézusom, Te most mit szólnál, mit tennél a helyemben?

Ha őszintén gyónó és áldozó emberek vagyunk, bizonyosan tudni fogjuk, hogy az Úr Jézus mit mondana és mit tenne az adott helyzetben, mert ugyanaz az érzület, vagyis a Szentlélek munkálkodik bennünk és általunk.

Egy alkalommal egy lelkivezető összehívta tanítványait és megkérdezte tőlük: – Mit gondoltok: hol kezdődik az ima? Az első a következő választ adta: – Szerintem, a szükségben. Amikor bajban vagyok, szinte magától jön, hogy Istenhez fordulok. A második ezt mondta: – Szerintem az örömben. Amikor boldog vagyok, a lelkem felszabadul és Istenhez emelkedik. A harmadik így szólt: – A csendben. Amikor bennem minden elhallgat, akkor tud megszólalni az Isten. A negyedik pedig ezt mondta: – A gyermeki lelkületben. Amikor rádöbbenek, hogy Isten gyermeke vagyok és szeret engem, akkor kezdek igazán imádkozni.

A Mester elmosolyodott és ezt mondta: mindegyik válasz igaz, de az ima még ennél is korábban kezdődik. Az ima Istennél kezdődik. Ő kezdi el bennem, bennünk az imát és nem mi – Te és én.

A Szentírás megértésének az egyik legfontosabb kulcs-szava - Istennél kezdődik minden: a világ, az élet, az ember, a hit, a közösség, a szeretet. A Szentírás - az Isten és az ember közös története: Isten megszólítja az embert, az ember pedig válaszol neki, ezért a Szentírás nem egy Könyv, amit elolvasunk, vagy kiolvasunk, hanem egy leírt párbeszéd, amelynek sorai mögött Élet van.

Sokszor ugyanis hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak akkor imádkozunk, amikor letérdelünk, amikor összetesszük a kezünket és kimondunk bizonyos szavakat, pedig az egész napunk imává válhat. Ha pl. reggel tudatosan odaadjuk a napunkat Istennek, attól kezdve már Hozzá vihetjük mindenünket: örömeinket, haragunkat, csalódásainkat, kérdéseinket, gyengeségeinket, sőt még a bűneinket is. Ez utóbbiakat nem azért, mert jók, hanem azért, mert Isten előtt semmit nem kell takargatni, rejtegetnünk.

A Szentírás éppen ettől annyira valóságos, a dolgokat nem kozmetikázza. Nemcsak a szépet mutatja meg: rávilágít Dávid nagyságára, de a bűnét sem titkolja el, ahogyan Péter hitét is példaként állítja elénk, de a tagadását sem hallgatja el. Aztán pedig nemcsak az apostolok lelkesedésére világít rá, hanem rámutat féltékenységükre és értetlenségükre is.

A Biblia emberei valódi, hús-vér emberek, ezért tudunk mi is úgy belenézni ebbe a Könyvbe, mint egy tükörbe. A Szentírás arra ösztönöz, hogy legyen bátorságunk konkrét ember lenni Isten előtt. Ne egy szépen kifényezett vallásos képet vigyünk önmagunkról Eléje, hanem önmagunkat: ütött-kopottságunkat.

Persze, van a Szentírásban sok olyan rész is, amit sokáig nem értünk meg, vagy talán sohasem értünk meg ebben az életben, de ezzel sincs semmi baj. Szent Pál apostol vallja: „Töredékes a tudásunk.”. Ahogy gyermekként máshogyan gondolkodtunk és sok mindennek a mélyebb értelme csak később nyílt meg előttünk, így van ez a hit terén is.

Ezért, amikor valamit nem értünk a Szentírásból, nem az a megoldás, hogy becsukjuk a Könyvet, hanem olvassuk bátran tovább. Keressünk, kérdezzünk őszinte szívvel, mert idővel, lassan feltárul a mélység. Itt is igaz – evezz a mélyre.

Fontos tehát – ne csak az értelmünkkel olvassunk, hanem a szívünkkel is, hogy növekedjék bennünk a szeretet, mert lehet sok mindent tudni a Bibliáról, lehet kívülről idézni belőle, lehet házról házra járni vele, lehet vitatkozni róla, de ha nem növekszik bennünk a szeretet, akkor a Szentírásból a legfontosabbat nem értettük meg.

Az evangéliumban az apostolok egyszer így panaszkodtak az Úr Jézusnak: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben tesz jót, de nem tart velünk! Mit felelt erre a Mester? „Aki nincs ellenünk, velünk van”

Az Úr Jézust elsősorban nem az érdekli, hogy ki, melyik csoportba tartozik, hanem az, hogy ki szeret jobban?

Ma merjünk önmagunknak feltenni néhány kérdést: mit tesz velem Isten Igéje, ha olvasom, elmélkedem? Jobban szeretek tőle? Türelmesebb lettem? Kevésbé ítélkezem? Könnyebben bocsátok meg? Közelebb kerültem Istenhez, az emberekhez és önmagamhoz?

A Szentírás célja nem az, hogy több bibliai idézet legyen a fejemben, hanem hogy több szeretet legyen az életemben. Ehhez pedig mindenekelőtt az szükséges, hogy önmagamba nézve és megbékélve azzal az emberrel, aki vagyok: nem mentegetve a bűneimet, hanem felismerve azt, hogy Istentől szeretett bűnös ember vagyok. Nem azért indulok Istenhez, mert már tökéletes lettem, hanem azért, mert Ő szeret.

Így érkezünk el oda, ahonnan elindultunk - Istennél kezdődik minden: az ima, a hit, a megtérés, a Szentírás története és végül a szeretet is. Nekünk, neked, nekem mind erre - csak válaszolni kell.

Szítsd fel bennünk, Urunk Jézus, Szentlelkedet, hogy Veled együtt mindig készek legyünk igent mondani az Atya akaratára. Segíts kegyelmeddel, hogy a nehéz helyzetekben is felismerjük, mit kell cselekednünk. Az Atya iránti szívbéli engedelmességünk és az emberek iránt szeretetteljes szolgálatunk készsége által mutatkozzék meg bennünk és rajtunk keresztül - a fenntartás nélküli odaadás.