A Betegek világnapja Bodollón

Gábor Bertalan | 2023. február 13.
A Betegek világnapja Bodollón

Minden év február 11-én tartjuk a Betegek világnapját, amelyet Szent II. János Pál pápa hirdetett meg 31 évvel ezelőtt, hogy felhívja Isten népe, a katolikus egészségügyi intézmények és a civil társadalom figyelmét a betegekre és az őket gondozó személyekre.

Ferenc pápa az idei világnap kapcsán „Viselj rá gondot!”címmel, üzenetet intézett minden jóakaratú emberhez. A betegség emberi tapasztalatunk részét képezi - írja - de embertelenné válhat, ha elszigetelten és elhagyatottan kell megélni, ha nem kíséri gondoskodás és együttérzés. Egy közös gyaloglás során például megszokott dolog, hogy valaki nem érzi jól magát, ezért fáradtság vagy valamilyen más kellemetlen esemény miatt meg kell állnia. Ezekben a pillanatokban mutatkozik meg, hogy az úton miként haladunk: valóban együtt haladunk-e, vagy csak ugyanazon az úton megyünk, ahol mindenki a saját érdekeire figyel, és hagyja, hogy a többiek „boldoguljanak, ahogy tudnak”. Ezért a betegek 31. világnapján, a szinodális együtt haladás során arra hív bennünket, hogy elgondolkodjunk: a gyengeség és a betegség megtapasztalása által miként tanulhatunk meg együtt vándorolni Isten stílusában, ami közelség, együttérzés és gyengédség.

Az sem tagadható, hogy a betegségre soha nem vagyunk kellőképpen felkészülve; és gyakran nem vagyunk felkészülve arra sem, hogy beismerjük életkorunk előrehaladását. Félünk a sebezhetőségtől, sőt a mindent átjáró piaci kultúra arra késztet, hogy letagadjuk azt. A törékenység számára nincs hely. Így, ha bajok, csapások érnek bennünket nem egyszer a padlóra kényszerülünk. Ilyenkor előfordulhat az is, hogy elhagynak bennünket, vagy mi érezzük úgy, hogy el kell távolodnunk tőlük, hogy ne jelentsünk terhet mások számára. Ez az első lépés a magány felé, és mérgezni kezd bennünket az igazságtalanság keserű érzése, amely miatt még az ég is bezárulni látszik. Nehéz ugyanis megőrizni a békénket Istennel, amikor a másokkal és önmagunkkal való kapcsolatunk megromlik. Ezért olyan fontos, hogy az egész Egyház a betegséggel találkozva is az irgalmas szamaritánus evangéliumi példájához mérje önmagát, hogy hiteles „tábori kórházzá” váljon. Az Egyház küldetése ugyanis – különösen a jelenlegi történelmi körülmények között – hogy a gondoskodás gyakorlásában az élen járjon.

Mindannyian törékenyek és sebezhetőek vagyunk. Mindnyájunknak szüksége van arra az együtt érző figyelemre, amely tudja, hogyan kell megállni, miként kell közel lépni, gyógyítani és felemelni. A betegek élethelyzete ezért olyan felhívás, sőt kihívás, amely megtöri a közömbösséget és lelassítja azok lépteit, akik továbbmennének, mintha a betegek nem is lennének testvéreik.

A Szűzanya lourdes-i jelenésére az idén is úgy tekintettünk, mint próféciára, mint az Egyházra bízott tanításra a modern korban. Vagyis ne csak az számítson, ami jól működik, és ne csak az az ember legyen fontos, aki termelni tud. Isten népe életének középpontjából tehát nem hiányozhatnak a betegek, az öregek, az idősek, a tehetetlenek sem, mert az Egyház, Isten-népe velük együtt halad előre, egy olyan emberiség próféciájaként, amelyben mindenki értékes és senki sem leselejtezendő.

Nem feledkeztünk meg a földrengések és a háborús konfliktusok áldozatairól sem. Az együtt érző szeretet mellett hálát adtunk, hogy a szűkebb pátriában: békében, biztonságban és szeretetben élhetünk.

A Házasság hete kapcsán, amelynek a mottója: Szeretetbe kapaszkodva, azért imádkoztunk, hogy a hitvestársak a különböző nehézségek pergőtüzében egymás számára a szeretetből, az összetartozásból és egymás iránti bizalomból táplálkozók – erőforrásai legyenek. Hálát adtunk papjainkért is, akik kiszolgáltatták a betegek kenetét, könyörögtünk betegeink testi-lelki gyógyulásáért is, valamint minden egészségügyi dolgozóért és lelkipásztorért, hogy betegeinknek továbbra is irgalommal teli testi-lelki ellátást és testvéri közelséget nyújtsanak!

A szentmise főcelebránsa Makovics István, dobóruszkai plébános volt, akivel együttmisézett, Zsóka János tornai káplán atya és Gábor Bertalan szepsi esperes-plébános. A kántori szolgálatot Bányász Emőke, okleveles kántor végezte, az oltárszolgálatot az egyházközség ministránsai. A közvetítést a templomban Cehelnik István, Simko Imre és Király Antal, mérnök önkéntesek segítették, a komáromi stúdióban Tóth Szilveszter és Csepregi László. A képi szolgálatot Kuzma Norbert, okleveles mérnök és leánya, Kuzma Zoé Barbara, a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont diákja tette lehetővé.

A szentmise a kért szándékokra és a rádióhallgatók szívében megfogalmazott kérések Isten akarata szerinti teljesítésére lett bemutatva. Imádkoztunk azért is, hogy a Szentatya tanítását megértsük és azt az életünkben meg is tudjuk valósítani.

A szentmise végén, Király Antal, okleveles mérnök, templomatya mondott köszönetet, Ferenc pápát idézve, aki az idei betegek világnapja kapcsán írt körlevelében a Fratelli tutti enciklikájára utalva az irgalmas szamaritánus példázata kapcsán arra buzdít és bátorít minket, hogy merjünk kilépni „zárt világunk árnyékából” - „gondoljunk el és teremtsünk meg egy nyitott világot” (vö. 56.). Mély kapcsolat van ugyanis az Úr Jézus példabeszéde és a testvériség tagadásának mai számos módja között. Különösen az a mozzanat, amikor a megvert és a kirabolt embert az út szélén magára hagyják. Ez az az állapot, amelyben nagyon sok mai társunk találja önmagát, amikor a legnagyobb szüksége lenne a segítségünkre. Nem könnyű megkülönböztetni az élet és az emberi méltóság elleni támadások között a természetes okokból fakadókat azoktól, amelyek igazságtalanság és erőszak következményei. Valójában ma az egyenlőtlenség mértéke és a kevesek érdekeinek túlzott érvényesülése olyannyira befolyásolja az emberi környezetet, hogy nehéz bármilyen tapasztalatot „természetes jelenségnek” tekinteni. Minden szenvedés egy „kultúra” keretei között és annak ellentmondásai közepette zajlik.

Ezért is fontos, a magánynak, az elhagyatottság állapotának a helyes felismerése. Ez a sérelem minden más igazságtalanságnál könnyebben orvosolható, mert – ahogy a példabeszéd mondja – megszüntetéséhez csak egy pillanatnyi figyelem, az együttérzés belső mozdulata kell. Az irgalmas szamaritánus példabeszédében egy pap és egy levita, tehát két vallásosnak tartott személy meglátta ugyan a sebesültet, de nem álltak meg. Tovább mentek, a harmadik azonban, egy szamaritánus, egy megvetett ember megszánta a bajba kerültet, gondjába vette az úton heverő embert, és testvérként bánt vele. Így, anélkül, hogy gondolt volna erre, megváltoztatta a dolgokat, egy testvériesebb világot teremtett.

Köszönjük a szent együttlétet úgy a templomban, mint a rádiókészülékek mellett. Köszönjük papjainknak a szentségek méltó kiszolgáltatását, a kedves híveknek az áhítatos imát és a szentségek méltóságteljes vételét. Tisztelettel közöljük, hogy legközelebb március 13-án, ismét hétfőn találkozunk - délután félöt órai kezdettel. Remélhetőleg még szabadabban, a nagyböjti szentségi bűnbánattartás újabb lehetőségével.

Örömmel közöljük azt is, hogy ebben az esztendőben szűkebb pátriánk 3 papja is ezüstmisés, immár 25 éve szolgálják Istent és az ő népét Urunk, Jézus Krisztus egyházában.  Nevezetesen főtisztelendő Makovics István, dobóruszkai, Böőr Roland, radi és Susko Mihály buzitai plébános atyák, akikkel fokozatosan szeretnénk együtt ünnepelni és hálát adni itt Bodollón is. Elsőként köszöntöttük és üdvözöltük körünkben a közeli Buzitáról származó Makovics István atyát, mint az Eger-vári Dobó István síremlékének hűséges őrzőjét. Köszönjük odaadó papi szolgálatát, hűségét és ragaszkodását az evangéliumi értékrendhez. Adja Isten, hogy tovább növekedjen az erényekben és odaadó hűséggel őrizze és védje a határt a jó és rossz között.

A minap ünnepelte születésnapját főtisztelendő Zsóka János, tornai káplán atya, Maklári Júlia sekrestyésünk, valamint Király Tamás, okleveles restaurátor és édesanyja Rózsika, akiknek ezúton is köszönjük áldozatkészségüket. Isten éltesse őket, erőben, egészségben. Mindnyájuk számára kérjük Isten bőséges áldását, a Szűzanya oltalmát és védőszentjeiknek hathatós közbenjárását.