2004-12-21 Advent 4. vasárnapja

Advent 4. vasárnapja

Mária vándorútja Az emberiség századok óta tudja, hogy a zene, a dal oldani tudja az egyhangú tevékenység unalmát. Azért alkalmazták a munkadalt, az indulót. A nemrég elhunyt Dr. Arató Miklós Orbán ciszterci pécsi házfõnök ? aki korábban cserkészvezetõ is volt ? egy angol népdal dallamára írta ezt az indulószöveget: ?Útrakelek, elmegyek, várnak rám a kék hegyek, vár reám új ismeretlen táj?? Nem tudjuk, hogy Mária, amikor az angyali üdvözlet után vándorbotot fogott és elindult meglátogatni rokonát, Erzsébetet ?, vajon énekelt-e, de hogy a lelke énekelt az örömtõl, az bizonyos, hiszen gyermeket várt, az Isten Fiát hordozta szíve alatt.
A vándorút nem volt veszélytelen, mert a zsidókkal rossz viszonyban lévõ szamaritánusok földjén kellett áthaladnia. Názáretbõl a délebbre fekvõ Ain Karimba ? Erzsébet lakóhelyéig ? 3-4 napos gyaloglással lehetett elérni. Mária azonban nem törõdött a nehézségekkel, hanem Lukács leírása szerint ?sietve? ment a hegyekbe. Megkezdõdik a vándorlás, amely Lukács mûveit, az evangéliumot és az Apostolok Cselekedeteit betölti. Isten Igéje elõbb az égbõl a földre vándorol, majd Názáretbõl Jeruzsálembe, innen pedig Júdeába és a föld határáig ? tekintet nélkül a nehézségekre, mindig sietve. Lukács evangéliumában Mária az elsõ keresztény, az apostoli igehirdetés õsképe. Az Egyház feladata is ez: sietve, örömmel vinni mindenhová a megváltás jóhírét, a nehézségeket nem számolva.
2. Az Egyház vándorútja Az Egyház ezt a feladatát fennállása óta teljesítette is. Sietve vitte az örömhírt, nehézségeken keresztül. A hit hirdetõi az igehirdetést nem szép fizetésekért tették, de sokszor nélkülözések közepette is. Munkájukért nem kaptak veszélyességi pótlékot, de sokszor vérdíjat tûztek ki a fejükre. A nyugodt igehirdetés elõsegítése érdekében nem kaptak védõõrizetet, de sokszor kaptak bilincset. Az összes veszély nem akadályozta õket abban, hogy Máriához hasonló sietséggel és örömmel menjenek a világ minden részébe a megváltás hírével.
A mai magyar egyház vándorútjának nehéz szakaszán tart. Az örömhírt hirdetõ papságnak egyrészt a fizikai nehézségekkel kell megküzdeni: a paphiány következményeként vidéken több települést kell bejárniuk, ráadásul szaporodó évekkel a vállukon. Másrészt lelki nehézséggel is meg kell küzdeni: a járványszerûen terjedõ közönnyel és az erkölcsi alapok romlásával. A zsoltárossal kérdezhetjük: ?Ha az alapfalakat is lerombolják, mit tehet akkor az igaz ember?? (Ps 10,3). Mik ezek az alapfalak? Berzsenyi Dánieltõl megtanultuk a szállóigévé vált történelmi-bölseleti igazságot: ?Minden ország támasza és talpköve a tiszta erkölcs.? (A magyarokhoz). Igen, ?romlásnak indult hajdan erõs magyar?, a nemzeti élet egyik fundamentumát, az erkölcsöt kikezdték a ?Tökmag Jankók? és a ?híg fejû törpék?. (Ezek a jelzõk Ady Endre: A muszáj-Herkules címû versébõl valók.) Hazánkban százezrével élnek magukba szerelmesedett törpék, önzõ érdekkufárok, kik önmaguknál hasznosabbat sohasem láttak és önmagukon kívül életcélt sohasem ismertek. Nos, ezek a lelki nehézségek azok, melyek igen küzdelmessé teszik a hazai lelkipásztorkodást.
Ma azonban Máriára tekintünk ? az Igehirdetés õsképére ?, aki sietve és örömmel ment a jóhírrel Erzsébethez. Amint Mária megérkezett, méhében a kis Jézussal, Erzsébet méhében megmozdult a magzat. Vajon ezt a képet nem vigasztalásunkra írta meg az evangélista? Nem azt jelenti, hogy az élõ igehirdetés hatására mégiscsak megmozdul az emberben valami? Az Egyház nem hagyhat fel ? még az egyre ürülõbb templomokban sem ? a remény evangéliumának a hirdetésével. Isten nem engedi, hogy az emberi történelem az önpusztítás éjszakájába fulladjon bele. ?Isten nem engedi, hogy kiragadjuk magunkat a kezébõl. Isten Isten marad, végtelen jóságával Megváltónk marad. Az ember nem az egyetlen szereplõ.? (Közép-európai pásztorlevél, 11). Vándorutunkat Máriával járjuk, nehézségekkel, de mégis az örömteli célbaérés reményével. Ámen. Verõcei Gábor/MK