2004-05-09 HÚSVÉT 5. VASÁRNAPJA

HÚSVÉT 5. VASÁRNAPJA

Az egyház Urunk feltámadása utáni időben telve van örvendezéssel és vigadozással. Kétségtelen, hogy ennek oka Urunk feltámadása, amely olyan nagy jelentőségű esemény, hogy nem elég csak egy, vagy néhány napig ünnepelni. Egy hosszú időszakra volt szükség, amelyet ? bár egyetlen napnak tekint ? de hetekig tart.
1. A mise kezdetén az új énekre szólít fel az egyház a zsoltáros szavaival. Sok okunk közül kettőre hívja fel figyelmünket. A csodákra és Isten hűségére. Mind a kettő olyan sajátosság, amely nem az emberre jellemző. A csodák meghaladják az ember képességét, az Isten hűsége nem hasonlítható az ember sokszor kicsinyes tetteihez. Rendkívüli esemény Urunk feltámadása, de ez bizonysága az Isten ember iránti hűségének. Az apostolok folytatják missziós útjukat. A küldetés állandóan sarkallja őket, hogy a megbízatásukat minél tökéletesebben teljesítsék. Betekinthetünk lelkipásztori módszerükbe is. Nem elégséges megtéríteni a hallgatóikat, hanem az elmélyítésre is törekedni kell. Derbe városában számos követőre találtak. A siker láttán sem maradtak ott, hanem valamely ok miatt visszafordultak előző igehirdetői állomásaikra. Erőt öntöttek a tanítványokba, bátorították őket, és hősies kitartásra biztattak. Nem titkolták, hogy az Isten országába csak küzdelem és szenvedés útján lehet bejutni. Másik céljuk is volt az ismételt látogatásnak. A kialakult közösségeket nem hagyhatták vezetők nélkül, hanem alkalmas személyeket kellett kijelölniük. A kézrátétel és az imádság által adnak hatalmat és küldetést a szolgálatra. Az Úr oltalmába ajánlják őket, amely nemcsak egy jámbor szólás, hanem mögötte van az ő biztos meggyőződésük is, hogy Istenre számíthatnak. Ezután még hosszú utat bejárnak, visszaérvén beszámolnak mindarról, amit Isten általuk cselekedett. A legjelentősebb tapasztalatuk, hogy Isten a pogányokat is meghívta, és nem zárja ki őket az üdvösségből, hanem ők is a hit útjára léphetnek.
A múlt eseményeinek hallatára ismét csak az ujjongásé lehet a főszerep a zsoltáros szavaival. A 144. zsoltár az Isten uralmáról szól, és mondanivalója tökéletesen megfelel ennek a célnak. Az Isten uralma nem időszakos, hanem örökké tart. Ezért a magasztalás is örökké tart, amit a zsoltáros is folytatni kíván. Így már átlép az idő korlátain, és átvezet a szentleckében szereplő Jelenések könyvéhez. A liturgia lehetőséget ad arra, hogy a visszatérő válasz az Alleluja legyen.
A szentlecke elragad minket a mennybe, a mennyei Jeruzsálembe. Róma kötelében lévő kis falucska bencések által épített kápolnájában a szentélyt és a templomhajót elválasztva, oszlopokra építették a mennyei Jeruzsálemet. A nemes fából készült építményre aranylapokkal alakították ki az épületeket, a templom pedig a Bárány dicsőségének jele volt. Ez jól kifejezte, hogy a mennyei liturgia a végső cél, de már itt a földi liturgia ünneplésein is megérezhetjük az örökkévalót. A liturgia sajátja, hogyha földi eszközökkel is dolgozik, de mindig meg tudja adni annak igazi, örökérvényű értelmét. Ezért tekintjük liturgiánk minden elemét úgy, hogy az örök életre utal és kapcsolatba hoz minket.
Az Alleluja vers az evangéliumból idézi Urunk szavait az új parancsról. Az evangélium, amely Jézus búcsúbeszédéből való. Jézus nem hagy kétséget, hogy rövid időre eltávozik. Ez azt jelenti, hogy most dicsőül meg ő, az Emberfia, és benne megdicsőül Isten, de ő is megdicsőíti az Istent. A megváltás műve ? ha látszólag legyőzetést jelent ? végső győzelmet fog hozni. A megvalósulásig azonban élni kell a szeretet parancsát. Jézus erre példát ad a maga szeretetével, amit az emberek iránt érzett. Ez a mérce, amit a krisztuskövetőnek is meg kell tanulnia. Erről az igazi szeretetről ismerjék meg Krisztus tanítványit.
Az Úrtól kapott tanításra a hitvallással felelünk. Az első évezredben nem a misében volt a helye, hanem a beavató szentségek alkalmával. A szentség felvevőjének szabad választását bizonyította. Ezt évenként ünnepélyesen megújítjuk húsvét vigíliáján, de emlékezetünkbe idézzük minden vasárnap.
2. A húsvéti idő könyörgései a legrégibb szakramentáriumokból valók. Legnagyobb részüket teljes egészében innen vesszük, ami azt jelenti, hogy másfélezer éves múltra tekintenek vissza. De azok is, amelyek újaknak tűnnek, valójában ugyanonnan valók, esetleg több könyörgésből kiemelt részletek. A mai mise könyörgése a Geláziusz-féle szakramentáriumból való. Amikor egyszerű megszólítással Istenhez fordulunk, az egyház megállapítja a tényeket: ?megváltottál és gyermekeiddé fogadtál?. Egyetlen kifejezéssel foglalja össze Urunk húsvéti misztériumát, szenvedését, kereszthalálát és feltámadását, amely számunkra a megváltást hozta. Urunk megszabadította az egész emberiséget a bűn szolgaságától. Nagy árat fizetett értünk. De ennél többet is kaptunk, amit igazában fel sem tudunk fogni: gyermekeivé fogadott minket Isten. Tehát nemcsak a bűn kötelékétől szabadultunk meg, hanem Isten gyermekei, közösségének tagjai lettünk. Erre utal akkor, amikor a keresztség szentségében a gyermek fejére önti a pap a keresztvizet, utána rögtön megkeni krizmával, mondván: ?hogy szent népéhez tartozzál?. Ennek folytatása az örök élet, amire még az áldozási könyörgés is utal.
A miséző pap tetszése szerint választhat a húsvéti idő öt prefációja közül. Alapvetően mindegyik a húsvéti örömről énekel, de a mai vasárnap gondolatvilágába talán a második illik a legjobban. ?A világosság fiai lettünk, és örök életre születtünk általa, a mennyország ajtaja kitárul nekünk? ? imádkozza a pap, mielőtt belépünk az utolsó vacsora termébe, hogy Urunk asztalának vendégei lehessünk.
A vasárnapi mise búcsúztatóját és a hívek heti feladatát az ünnepélyes áldás egyik kérése fogalmazza meg: ?Miután pedig a hit által új életre támadtok Fiával együtt a keresztségben, éljetek példája szerint itt a földön, hogy méltók legyetek eljutni hozzá, a mennyei hazába!? Ámen. Verbényi István/MK