2004-05-02 HÚSVÉT 4. VASÁRNAPJA

HÚSVÉT 4. VASÁRNAPJA

A vasárnapi szentmise tanítása két összetevőből bontakozik ki. Az egyik az igeliturgiában szereplő szentírási szakaszok mondanivalójából, ami a számunkra adott Isten üzenete. A másik pedig az egyház imádságai, amelyek az Isten üzenetét a liturgia szavain keresztül fogalmazzák meg számunkra. Egyházunk csodálatos nevelői és oktatói munkát végez azon túlmenően, hogy a liturgikus ünnepléseink a kegyelem közvetítésének is eszközei. Sőt, éppen ezek biztosítják Jézussal való minél bensőségesebb kapcsolatunkat. A ráhangolás kezdődik a mise kezdőénekével, az igeliturgia egyes állomásaival folytatódik. Az eucharisztia liturgiája már Krisztus asztalához hív, hogy ott vele találkozva a jószándékú törekvéseink minél inkább életté is váljanak sokszor küzdelmes napjainkban.
1. A mai vasárnap a Jó pásztor vasárnapja, a papi hivatások világnapja. Jelentőségét az is mutatja, hogy a szentatya maga is üzenettel fordult az egész világhoz. Bár ebből is veszünk majd egy rövid részletet, de először nézzük a liturgia tanítását a szentírási szakaszok tükrében. Az olvasmány ? a húsvéti időben kizárólag az Apostolok cselekedeteiből ? már az apostoli igehirdetésről számol be. Pál és Barnabás bátran tanúságot tesznek Antiochiában az Evangéliumról. A zsidók elutasító magatartása miatt a pogányokhoz fordulnak. A választott nép fiaival ellentétben a pogányok örömmel hallgatják a tanítást. A válaszuk az Isten magasztalása és az öröm a megismert igazságok miatt. Az evangéliumra adott két válasz: az öröm és elfogadás, illetve a gyűlölet és az elutasítás. Szinte halljuk a válaszukat a válaszos zsoltárban: Mi az ő népe vagyunk és legelőjének nyája. Az alkalmazott 99. zsoltár dicsőítő himnusz. A nagyon rövid, két szakaszból álló zsoltár felszólításával válaszolunk az olvasmány tanítására. Az első felkiáltásunk az Evangélium e befogadására az Isten dicsérete, mert ezt ő bocsátotta rendelkezésünkre Fia által, aki az igaz Isten. Az eredmény láttán azt is felismerjük, hogy Isten hűséges az ő népéhez. Éppen itt kap újszövetségi értelmet az ószövetségi zsoltár.
A szentlecke túl mutat a földi léten. A megdicsőültek a Bárány előtt a győzelem pálmájával kezükben állnak az Isten trónja előtt. A résztvevők a világ minden népéből jelen vannak. További magyarázatot is hallunk, amikor az egyik vén János tudomására hozza, hogy ők ?a nagy szorongattatásból? jöttek, és a Bárány vérében fehérre mosták ruhájukat. Oltalmat élveznek a trónon ülőtől. Már itt is a látnok elé állítja a Bárányt, akit felruház a Jó pásztor tevékenységével: legelteti és élő vizek forrásaihoz vezeti őket. Az Isten pedig minden könnyet letöröl a szemükről.
A szentlecke végeztével az evangélium meghallgatásához készülünk. Az alleluja kifejezés mindenképpen az ujjongás kifejezése. Nem véletlen, hogy az evangélium előtti verset közrefogja ez a sokféle, gazdagabbnál gazdagabb dallamokkal bíró felkiáltás. Elhangzik e kifejezés azért, mert közeledik hozzánk a tanító Krisztus, aki az evangélium szavaival tanít. Az egyház pedig ebben az egyetlen mondatban fogalmazza meg az evangélium lényegét: ?Én vagyok a jó Pásztor!? Így már lelkileg felkészülve várjuk tanító Urunkat.
Az evangéliumban Jézus bemutatja nekünk a Jó Pásztor tulajdonságait. Ezeket korának pásztoréletéből veszi. A kiindulási kép a pásztor legfőbb jellemvonásai. A pásztor ismeri juhait, azok hallgatnak szavára és követik őt. A pásztor ? nem úgy, mint a mi vidékünkön ? elől ment, sajátos hanggal tartotta a kapcsolatot juhaival. A juhok magatartása pedig a pásztorra való figyelés és a követés. Az életből való példa után Jézus már a maga világába kapcsol át hirdetvén: ?Örök életet adok nekik?. Tulajdonképpen ez adja meg a keresztény élet értelmét. Nem földi sikerekért és eredménykért küzdünk kizárólag, hanem végső célunkért: az örök üdvösségért.
2. A szentírási szakaszok után vizsgáljuk meg az egyház imádságait. Ezek a vasárnap sajátjai. Ezért változó részeknek is nevezzük. Ezek a könyörgés, a felajánló és áldozás utáni könyörgések. A nemzeti nyelvi fordításokban nem tűnik fel az a szigorú forma, amely egyszerű kifejezésekkel nagyon gazdag tartalmat közöl. A könyörgés megszólítása nagyon ünnepélyes. Az Istent, akit megszólít az egyház, két fontos tulajdonságával állítja elénk: mindenható és örök. Miért ezeket választotta ki itt az egyház? A felelet egyszerű: mert amit kér a gyönge nyáj számára, az csak ezért valósulhat meg, mert Isten ilyen. A nyáj számára a vezetést és irányítást kéri: a mennyországba való boldog eljutást. Ez a földi élet céljain túlmutat, és az indoklás még azt is megfogalmazza, hogy van már egy előttünk járó, célba jutott személy, aki maga Jézus, a mi erős Pásztorunk. ? A felajánló könyörgés akkor hangzik el, amikor a teremtett világból a legegyszerűbb, Istentől kapott ajándékokat helyeztük az oltárra. Azt a kenyeret és bort, amelyből a legcsodálatosabb ajándék lesz számunkra, amit maga Urunk Jézus ad nekünk: saját magát, az örök élet kenyerét. Itt ismét a hálaadásra hív az Egyház Urunk húsvéti áldozata miatt. Az egyszer megtörtént, örökérvényű áldozat minden szentmisében jelenvalóvá lesz, amely kegyelmet közvetít, az öröm forrását nyitja meg számunkra. Így már megfelelően felkészítve várjuk a nagy pillanatot, amikor Urunk megjelenik az oltáron. De még teljesebb lesz az öröm, amikor a szentáldozásban magunkhoz vehetjük. A hívő ember számára mindig nagy pillanat az Úrral való találkozás. Ebben a boldog lelki állapotban nem lehet más a kérésünk: vezess el örök országodba ? imádkozzuk az áldozás utáni könyörgésben. Ehhez mindig szükség van azokra, akik a Jó Pásztor gondosságával részesei életünknek. Ezért folytatjuk imánkat a Szentatya szavaival: ?akik igent mondtak Neked a papságra, a megszentelt életre, vagy a misszióra szóló hívásodra, azok élete napról napra megújuljon?. Ámen. Verbényi István/MK