2004-03-21 NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA

NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA

?Krisztus követségében járunk... az ő nevében kérlek titeket: engesztelődjetek ki az Istennel!? (2 Kor 5,20)
1. A svéd filmrendezőnek, Bergmannak van egy korai filmje: Nyári játékok a címe. Egy fiatal lány tragédiájáról szól, aki elveszíti egy autószerencsétlenség áldozatául esett egyetemista barátját. A lány megrendülve teszi fel a kérdést protestáns lelkész nagybátyjának: vajon érdekli-e Istent az ő szerelmi tragédiája? A válasz elutasító: van az Istennek más dolga, minthogy ilyesmivel foglalkozzon! Mire a lázadó, szenvedő leány kitör: ?Ha Istent nem érdekli az én sorsom, akkor én sem törődöm vele. Szemébe köpök!? ? Életünk teli s tele van beteljesületlen álmokkal, vágyakkal, délibábos reményekkel és szánalmas kiábrándulásokkal. A következmény sokszor: hátat fordítunk az Istennek, parancsainak, szándékainak, elindulunk egy újszerű, romantikusnak, vonzónak tűnő ösvényen, valójában az önzés lejtőjén, ami annyi, mint Isten ügyének semmibevétele, szembeköpése.
2. A Biblia, de állíthatjuk, a világirodalom legremekebb története, a tékozló fiúról szóló példabeszéd mégsem ennyire sötéten láttatja velünk az élet valóságát. Van ennek az evangéliumi részletnek egyfajta titkos vonzereje, amitől akkor sem tudunk szabadulni, ha már sokszor hallottuk. Ez az ellenállhatatlan erő pedig a történet főszereplőjéből, az apa személyéből árad. Nem az ifjú tékozlása a legmegdöbbentőbb. Könnyelműségből, léhaságból, paráznaságból van bőven. Az esemény mélypontja ott lelhető fel, ahol az apa egyedül marad, hisz a nagyobbik fia is már régóta távol van tőle, akkor is, ha ugyanabban a házban élnek. A két testvér között gyakorlatilag semmi különbség nincsen. Mindkettő szakított atyjával, ami a szeretet elleni legsúlyosabb vétek. Hogyne érintené mélységes szomorúsággal a fiaiért élő apát, aki tulajdonképpen a mennyei Atya. Amiért ez a történet nem egy a népmesék közül, nem egy régi bölcsesség tanmeséje, az a benne rejlő örömhír. Ettől evangélium, s ettől került éppen ma, Laetare=Örvendezés vasárnapja szentírási szakaszai közé. Van megoldás, létezik visszaút! A hazátlanság, otthontalanság érzése megtanít igazabbul látni az életünket. Az éhség és a nyomor megtanít értékelni azt, amit ajándékba kaptunk. A történet a legszebb színekkel festi le ezt a helyzetet: még a sertések eledeléből sem adott neki senki enni. Ez az elhagyatottság netovábbja. Mégis ez az állapot idézi fel benne az otthagyott atyai ház melegét, és tettei igazi súlyát: ?Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened!? A belső fordulat óriási: ahhoz akar visszamenni, akit végképpen elhagyott, akit megtagadott, akiről lemondott, akit ?szemen köpött?. Lám, amire a szülői szeretet nem tudta elvezetni, azt kiváltja annak távolsága, a kivettetés, a nyomor. Kezd már látni, értékelni, megbánni, szeretni. A példabeszéd evangéliumi üzenete a maga teljességében azonban mégiscsak a nagy találkozás pillanatában lesz nyilvánvaló. A fiú által megszerkesztett, ?egész úton hazafelé? ismételt mondatot szinte végig sem tudja mondani, ahogyan ő elképzelte. Az a sokszorosan, minden reményét felülmúló szeretet, amelyet apja részéről kap, elképeszti, elfelejteti vele minden gondolatát. Az atya az öregember mosolyt keltő sietségével öleli, csókolja, köntössel, saruval, gyűrűvel öltözteti, a szabad ember elveszett jogaiba iktatja be. Mindebből kitűnik, hogy az apja ?nagyobb tékozló, mint a fia?. A visszafogadás ünnepe mindennél nagyobb öröm. De kiderül az is, hogy az igazi szabadság nem az atyai házon kívül található.
3. Ennek a példázatnak a végén nem kell Jézusnak levonnia a tanulságot, nem kell utalni arra, hogy így tesz majd mennyei Atyánk is. Mindenki előtt világos, hogy Istenről van szó, aki a visszafogadásban, a nagylelkűségben, az újrakezdésben, a megbocsátásban felülmúlhatatlan. A tanulság tulajdonképpen az idősebb testvérrel történő dialógusból adódik: ez a számító, rideg, szolgalelkű báty sohasem szólítja apját édesapámnak, ám öccse minden hibáját, bűnét pontosan ismeri. Dacos gőgjében meg van győződve arról, hogy neki jutalom jár, annak pedig büntetés. Az ünnep fényében derül ki az atyai ház szeretetétől való áthidalhatatlan messzesége.
S ekkor szinte ?felrobban? az elbeszélés kerete: a ?halott volt, de föltámadt, elveszett, de megtaláltatott? ? megállapítás a fiún keresztül már elénk vetíti az elbeszélőt, magát Jézus Krisztust, a meghalt de föltámadt Fiút, aki minden bocsánatban ezt az elveszett, eltékozolt életet szerzi vissza és ajándékozza valamennyiünknek. Ő törli le a ?szemen köpés? gyalázatát, amit mi tettünk. Ez a példabeszéd csúcsa. S bár arról nem szól a történet, hogy mi lett az idősebb fiúval, de tudjuk, hogy neki is meg kell térnie az atyához, be kell látnia, hogy nem élhet szívétől távol, és hogy nincs nagyobb érték az ő szereteténél. ? ?Kérlek titeket: engesztelődjetek ki az Istennel!? ? hangzik Pál apostol felhívása. Igaza van. Előttünk áll a kiengesztelődés és a bűnbánat Rembrandt-i képe, ?A tékozló fiú? (a Szentpétervári Ermitage-ban található). Indítsa meg elkérgesedő, egyre keményebbé váló szívünket, és vezessen haza mindannyiunkat a mennyei Atyához! Ámen. Pákozdi István/MK