2004-02-01 Évközi 4. vasárnap

| 2015. április 11.

Évközi 4. vasárnap


A MTV katolikus műsora pár éve portré-filmet készített Papp Lajos pécsi szívsebésszel, aki egy időben éhségsztrájkkal tiltakozott a szívgyógyászat hiányosságai miatt (amikor évi háromezer műtét maradt el). Azóta alapítója lett egy új, korszerű intézetnek, amelyben sokak életét menthetik meg. Dús, ősz haja, bajusza mögül egy prófétai tettekre elszánt, keresztény orvos nagyszerű, vonzó alakja rajzolódik ki előttünk.
1. Az olvasmányból és az evangéliumból két igazi próféta lép elénk: Jeremiás és Jézus. A papi családból való, a Kr. e. VII. században, korfordulókor élt próféta a babiloni fogság kitörése előtt működött. Szinte érzi, tudja, milyen nagy feladattal küldi őt Isten népéhez: ?Beszélj! Mondjad, ints, prófétálj!? Mire ő csak ennyit mondhat: ?Jaj, Uram, nem tudok én beszélni, hiszen gyermek vagyok? (Jer 1,6). Isten azonban felövezi és megerősített várossá, vasoszloppá, ércfallá teszi, és ami a legfontosabb: mindig vele van (vö. 19. v). Jeremiás sorsa tipikus, általában ilyen minden prófétáé. ? Bár az ókori Keleten szinte mindenütt voltak olyan emberek, akik varázslással, jövendőmondással foglalkoztak, Isten kiválasztott emberei nem ilyenek voltak. Őket kezdetben nabí névvel jelölték, azaz meghívott, elhívott, kiválasztott. Később látó volt a nevük, mert látnokok, jövőbe nézők voltak, akik az Úr megbízásából közölték egy adott időben a jövendőt. A tanácsadó próféták megmondták, hogy egy bizonyos vállalkozás Isten akarata szerint való-e vagy nem. Ilyen volt Nátán, Elizeus, Izajás és Jeremiás. Személyes sorsukkal azonosultak a küldetésükkel; beleremegtek, összetörtek, gyengeségük tudatában olykor inkább meghaltak volna, mint Illés, mert sorsuk nem volt mindennapi, kegyetlenül nehéz volt, sokszor elviselhetetlen. Valami eszméletlen szörnyű tapasztalatuk volt arról, amit az evangéliumban Jézus fogalmaz meg: ?Jeruzsálem, Jeruzsálem, te megölöd a prófétákat!? (Mt 23,37) Sok hiteles, igaz próféta gyalázatos halála láttán erősödött a hit: Mózes óta a próféták közbenjárnak a népért, és ha majd Isten szenvedő Szolgája megjelenik, ő is közbenjár a bűnösökért, megmenti őket halála által (vö. Iz 53,11).
2. Jézus is próféta, méghozzá a javából: amikor elmondja a názáreti zsinagógában röpke beszédét, az vízválasztó lesz. Vannak, akik meghallgatják, örülnek neki, felismerik benne a Messiást, de vannak, akik teljességgel fölháborodnak rajta, dührohamot kapnak, fölcibálják a hegyre, hogy onnét taszítsák le. Miért? Azért mert igényes, méghozzá az örök élet igényét támasztja, az idők végének távlatában kér, elvár. Ő felette áll a korábbi prófétáknak, szavaiban a testté lett Ige, Isten üzenetének teljessége nyilatkozik meg; élete pedig egyszerűségében, jelszerűségében elválaszthatatlan a korábbi Isten emberei viselkedésétől. Azoknál még áttetszőbb, még igazabb, még inkább figyelemfelkeltő. Jézus próféta a názáreti zsinagógában, a jeruzsálemi templomban, ahonnan kiűzi a kufárokat, akkor, amikor ördögöt űz, vagy amikor az örök életről beszél. Ő maga sem kedves a saját hazájában, már Názáretben az életére törnek, később egyre inkább szorul körülötte a hurok, tanítása, erkölcsi követelményrendszere a farizeusok, írástudók, hatalmasságok számára elviselhetetlen, meg kell szabadulni tőle! Jézusnak azért kell igazságtalan halállal lakolnia, mert próféta, mert Isten Fia, mert ő a Messiás.
3. Mindannyiunk keresztény hivatása prófétai küldetés, erre kifejezetten utal a keresztség szertartása, amelyben az újonnan megkereszteltet krizmával kenik fel erre a küldetésre, a bérmálás pedig az öntudatos, nagykorú, prófétai szerepvállalásra képesít. Prófétaság, bölcsességgel és szeretettel, így lehetne összefoglalni a minden korhoz, minden embervilághoz, társadalomhoz, egyházi közösséghez szóló feladatunkat. Nem húzódhatunk vissza a névtelenségbe, hanem vállalnunk kell arcunkat, küldetésünket, evangéliumunkat! Pál apostol írásainak gyűjteménye az Újszövetségben ezzel a hitvallással kezdődik: ?Nem szégyellem az evangéliumot!? (Róm 1,16) Megszámlálhatatlan keresztény tette ezt az egyház üldözéseinek korszakaiban: mint tanár, mint orvos, mint vezető, mint pap, mint szerzetes, mint egyszerű családapa, vagy édesanya. Ez a sors azonban nemcsak a háborúban, kifejezett üldöztetésben hárul ránk, békében, jólétben egyaránt. Képviselni, védeni, bizonyítani az igazságot, az életet, a szeretet győzelmét!
Papp Lajos szívsebész professzor vallomása végén azt mondta: ?Kemény árat kell fizetni azért, hogy némi eredményt elérjünk. Tavasszal vetni kell, nyáron művelni, s ha ősszel nem is arathatunk, újra kell kezdeni a vetést!? Ez egy mai próféta, egy értelmiségi, egy a kultúra, az orvostudomány, a fejlődés, az emberiség hasznán fáradozó ember életprogramja, nagy élettapasztalata. Pákozdi István/M