Visszhangozzék visszavonhatatlanul...

2023. május 16-án, Erdő Péter bíboros, prímás, Bernard Bober kassai érsek meghívásának eleget téve Szepsibe látogatott, ahol szentmisét mutatott be és felszentelte a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont kápolnáját, valamint megáldotta Isten szolgája, gróf Esterházy János domborművét.
Napra pontosan két évre, az iskolaközpont végzős gimnazistái ballagási ünnepségre gyűltek össze, hogy kifejezésre juttassák a bíboros fogalmazta kívánalmakat: a hűség, a hitünkről való biztos ismeret és a kor követelményeinek világos felismerése, olyan feladatok, amelyekre az egyházi iskola készséggel igyekszik felkészíteni növendékeit.
A kultúra, az ismeretek közlése mellett azonban az iskolának az is a feladata, hogy igazi evangéliumi szemléletet adjon át. Ehhez hozzátartozik a türelemnek, a mások iránti tiszteletnek és megbecsülésnek, de a sajátos közösségi önazonosság tudatos értékelésének, őrzésének és továbbadásának is a készsége. (Erdő Péter)
Az iskola igaztójának, az osztályfőnöknőnek, a búcsúzó ballagóknak és a búcsúztató diákok ünnepi beszédéből mindez kifejezésre jutott: ittlétük, magatartásuk üzenet a világ felé - a keresztény értékrend megtartását és az anyanyelv továbbadását komolyan gondolják.
Ma Nepomuki szent Jánosra emlékeztünk, aki mivel IV. Vencel királlyal szemben erélyesen védelmezte az Egyház jogait, ezért 1393. március 20-án a Moldva folyóba dobatta. Halála után 30 évvel, a szentté avatási vizsgálat kapcsán nyelvét épségben találták. Testét a prágai székesegyházban őrzik.
Jó, ha az említett események és történések fényében látjuk és láttatjuk sajátos küldetésünket: határozottan őrizni és védeni a reánk bízott lelki, szellemi és anyagi értékeket. Legyen ez a nap is egy újabb tanúbizonyság napja, amikor tudatosítva, hogy gyermekeink és növendékeink által Krisztus a jövőnk, ezért továbbra igyekezzünk mindent megtenni annak érdekében, hogy őseink hitét, évezredes tapasztalatát tovább adjuk az utánunk érkezőknek.
Adja Isten, hogy Nepomuki Szent János, Boldog Salkaházi Sára, Isten szolgája, gróf Esterházy János élete, áldozatkészsége, legyen és maradjon a jövőben is követendő példa mindannyiunk számára. Iskolaközpontunk mottója: Istennel a hazáért és egymásért visszhangozzék visszavonhatatlanul a jövőben is mindnyájunk szívében!