Visszaemlékezés

Gábor Bertalan | 2022. május 8.
Visszaemlékezés

2022. május 7-én esküvőn voltam Kassán, a Dómban, egy régi barátom leánya esküvőjén. A szertartás előtt a sekrestyés úr egy az orsolyák templomában kb. 1974-ben készült fényképet mutatott. Rajta – Onderko István, káptalani helynök, a Dóm akkori plébánosa, mellette Kükemezey Mihály, iroda-vezető káplán, a háttérben Smolnicky Béla, ministráns és jómagam.

Emlékeimben kutatva, a kép a kassai káplánságom kezdetén készült. Pappá szentelésem után az első dispozícióm a kassai főplébániára szólt. A hírt útban a káptalani helynök úrhoz tartva, az Orbán torony előtt Kükemezey atya jelezte, akivel 7 évet szolgáltam együtt a Dómban, a premontreiek és az orsolyák templomában. Abban a templomban, ahol 1968-ban Szmolyák István, akkori kassai káplán atya homíliáját hallgatva született meg bennem a végléges döntés. Jó Pásztor vasárnapján könnyek között mondta: kassai magyarok mi lesz veletek? Én vagyok az utolsó, legfiatalabb magyarul beszélő pap. Ki fog bennetek eltemetni? Ki fogja megkeresztelni gyermekeiteket? Ki fogja megáldani az ifjú párokat? Sírására, fenn a kóruson, csöndben csak ennyit mondtam: Ne sírj, én majd elmegyek. Igazában, pontosan azt sem tudtam, hogy hol kell tanulni, milyen feltételek mellett? Szinte semmit sem tudtam a teológiai tanulmányokról. Csupán annyit sejtettem, amit ma már egyre jobban tudok: 

Valaki engem végtelen szeret,
nagyobb a Földnél és nagyobb az égnél,
hagyom magam szeretni, mint a gyermek:
s csak ennyi, ennyi, ennyi az egész.
(Mécs László)

Érdemes. Köszönöm a Gondviselésnek a meghívást. Köszönöm, hogy szolgálhatom népemet, az Ő népét. Köszönöm, hogy szerethetek: Istent, embert, nemzedéket, kultúrát, anyanyelvet. Kérek mindenkit, aki olvassa e sorokat, mondjon értem egy fohászt, hogy szeretetem egyre tisztább, őszintébb, odaadóbb és tanúságtevőbb legyen. Köszönöm…