Tudatosan és elkötelezetten...

A Szepsi Boldog Salkaházi Sára gimnazistái keddi rendszerességgel részt vesznek a szentmisén, ahol az iskolai hitoktatás és nevelés mellett a templomban is tanulgatják, hogy napjaink anyagi szegénysége mellett van sok erkölcsi és lelki nincstelenség is, amelyek hatványosan főleg a fiatalokat érintik. Ezért sürgős szükségleteikre a figyelemnek egy olyan kultúráját kell bennük kialakítani és elősegíteni, ami áttöri a magány falát: környezetükben figyelmeseknek lenni a másikra, továbbadva ezt a hozzáállást már a családban, illetve konkrétan megélve az iskolában, a közösségekben és a digitális világban, eljutva a perifériákra, a peremekre, mindenütt tanúságot téve Isten gyengédségéről. Az Egyház ugyanis, mint egy jó édesanya együtt halad az úton járókkal. Ahol a világ, fenyegetést lát, ott az Egyház gyermekeit látja. Ahol a világ falakat épít, ott az Egyház hidakat emel.

A szentmise kedves mozzanata volt egy emlékkép átadása a negyedikes Viszlay Flóriánnak, aki a napokban meglepő hitelességgel, belső meggyőződéssel és nagy tisztelettel ismételte Ady Endre verssorait: Már vénülő kezekkel fogom meg a kezedet, már vénülő szemekkel őrizem a szemedet…

Az emlékképen a Bodollói Sarlós-Boldogasszony templom egyik legújabb ékességének, a Fájdalmak Férfija arcmása látható. A szobor alkotója Király Tamás, okleveles restaurátor és szobrász – művész, aki hajdan ebben a templomban ministrált, és aki hálája, hite, odaadása és meggyőződése jeléül megalkotta a szárnyas-oltárt és a Szűzanya Fatimai szobrát.

A szentmise után közös fotó készült, az érettségire készülőkről és a többi gimnazistáról, azzal a reménnyel, hogy idővel ezek a felcseperedett egykori diákok és növendékek Tamáshoz és Flóriánhoz hasonlóan az emberek, a népek, a vallások, a kultúrák között a falak és az árkok helyett tudatosan és elkötelezetten hidakat emelnek…

Reményik Sándor:

Templom és iskola
 

Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
 

Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
 

E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
 

A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
 

Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
 

1925