Teljesen átadni Neki önmagunkat...

Gábor Bertalan | 2025. december 15.
Teljesen átadni Neki önmagunkat...

Advent 3. hetének hétfőjén, Sára nővér szervezésében és rendezésében roráté szentmise volt az egyházi iskola kápolnájában diákok, pedagógusok, szülők és nagyszülők részvételével a városból és környékéről. Kicsi csapat, akik hallani és látni akarnak, akik nem zárják el szívüket, és kérdéseikre magától az Istentől várnak és kapnak választ, megsejtve Őt, aki az Út, az Igazság és az Élet. Betelve a Szentlélekkel, ők maguk is szócsövek szeretnének lenni, de nem pusztán emberi szavak és szándékok közvetítőjeként.

 Másként gondolkodnak és viselkednek, mint az Úr Jézus hajdani és jelenlegi ellenfelei, akik megmaradnak az emberi gondolatoknál. Nemegyszer miközben az Úr Jézus hatalmának eredetét firtatják, esélyt sem adnak arra, hogy ez a hatalom az ő szívüket is megérintse, s az átkot áldássá tegye. Előre kitervelt forgatókönyv szerint teszik fel kérdéseiket, hogy vádolhassák. Merőben emberi szempontok vezérlik őket: maguk bizonyítják, hogy sem Isten küldöttét, sem a nép róla alkotott véleményét nem veszik komolyan, egyedül csak saját, önös pozíciójuk fenntartása érdekli őket. A válaszadás alóli kibújásuk azért bűnös, mert mögötte nem az igazság megismerése utáni vágy húzódik meg, hanem a cinikus közömbösség, amely lényegében elutasítás.

 Itt is merőben emberi szempontok vezérlik őket: maguk bizonyítják, hogy sem Isten küldöttét, sem a nép róla alkotott véleményét nem veszik komolyan, egyedül pozíciójuk fenntartása érdekli őket. A válaszadás alóli kibújásuk azért bűnös, mert mögötte nem az igazság megismerése utáni vágy húzódik meg, hanem a cinikus közömbösség, amely lényegében elutasítás.

 A szentmisében és az azt követő gyertyagyújtás alatt, azért is imádkoztunk, hogy mentsen meg minket az Úr az agnoszticizmus langyosságától, de még inkább attól, hogy nem akarásunkat nem tudásnak hazudjuk! Ne engedje, hogy üzenetével szemben közömbösek és érdektelenek maradjunk, s így akarva-akaratlanul is Vele szemben foglaljunk állást. Hiszen az, amit Ő kinyilatkoztatott, nem puszta információ, hanem teljes valónkat mozgósító felhívás, amely belülről kiindulva egészen át akar alakítani, hogy az isteni üzenet jelévé, hordozójává tegyen minket.

 Adja Isten, hogy emberi szempontjainkat túlhaladva hagyjuk az Ő isteni hatalma által lenyűgözni és megragadni szívünket, és ne féljünk készséges lélekkel, teljesen átadni Neki önmagunkat.