S talán nem is olyan nagydolog a halál...

Gábor Bertalan | 2024. február 3.
S talán  nem is olyan nagydolog a halál...

Szent Balázs püspök és vértanú ünnepén, február 3-án, a pap a szentmise végén két keresztalakba illesztett (vagy összecsavart) gyertyát tart a hívek álla alá, miközben e szavakat mondja: Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására őrizzen meg téged Isten a torokbajtól és minden más betegségtől. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Szent Balázs püspök és vértanú a korai kereszténység azon szentjei közé tartozik, akinek emlékezete a kultuszban, a névadásban és a népszokásokban figyelemreméltó elevenséggel maradt meg, életére vonatkozóan azonban alig rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek történetinek tekinthetők. Egy napon rémült anya sietett hozzá, mert fia egy torkán akadt halszálkától fuldokolt. Szent Balázs püspök megáldotta a fiút, egy másik változat szerint eltávolította a szálkát, és így megmentette a haláltól. Az anya hálája jeléül gyertyát ajándékozott a püspöknek – innen eredhet a Balázs-áldás gyertyával való kiszolgáltatása. Ezért szokták a szent püspököt keresztbe tett gyertyákkal is ábrázolni.

 Babits Mihály is megemlékezett e szép ünnepről Balázsolás c. versében:

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs! 
    Gyermekkoromban két fehér 
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon 
    s úgy néztem a gyertyák közül, 
mint két ág közt kinéző ijedt őzike. 
    Tél közepén, Balázs-napon 
szemem pislogva csüggött az öreg papon, 
    aki hozzád imádkozott 
fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az 
    oltár előtt, kegyes szokás 
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én, 
    s ő se jól értett. De azért 
te meghallgattad és megóvtad gyermeki 
    életem a fojtogató 
torokgyíktól s a veszedelmes mandulák 
    lobjaitól, hogy fölnövén 
félszáz évet megérjek, háladatlanul, 
    nem is gondolva tereád. 
Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is, 
    segíts, Sebasta püspöke! 
Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag, 
    hátra se nézünk, elfutunk 
a zajló úton, eleresztve kezetek, 
    magasabb szellemek - de ti 
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt. 
    Nem sért ha semmibe veszünk 
s aztán a bajban újra visszaszaladunk 
    hozzátok, mint hozzád ma én 
reszkető szívvel... Mosolyogj rajtam, Balázs! 
    ki mint a szepegő kamasz, 
térdeplek itt együgyű oltárod kövén - 
    mosolyogj rajtam, csak segíts! 
Mert orv betegség öldös íme engemet 
    és fojtogatja torkomat, 
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm 
    zihál, s mint aki hegyre hág, 
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel, 
    kifulva, akként élek én 
örökös lihegésben. S már az orvosok 
    kése fenyeget, rossz nyakam 
fölvágni, melyet hajdan oly megadón 
    hajtottam gyertyáid közé, 
mintha sejtettem volna már... Segíts, Balázs! 
    Hisz a te szent gégédet is 
kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány 
    kivégzett: tudhatod, mi az! 
Te ismered a penge élét, vér izét, 
    a megfeszített perceket, 
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás 
    csatáját és rémületét. 
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen, 
    okos felnőtt! Te jól tudod, 
mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall 
    még az Isten jósága sem, 
s mit ér az élet... S talán azt is, hogy nem is 
    olyan nagy dolog a halál.